Hogy T-34-es zúzta ripityára a díszburkolatot, majd legurult a lépcsőn, és egyenesen a permanens hangolásba bonyolódott Vigh Mihály falatnyi színpada előtt állt meg. Mondjuk, egy T-34-es tényleg elindult, 2006. október 23-án, mintha egy Pom-Pom epizód figurája lenne, a Mágneskörmű szögkihúzó, de egy másik Pom-pom figura, a Benzinszívó Szúnyog résen volt, és kiszippantotta a tank üzemanyagát…

A Gödör klub kb. olyan képet mutat, mint egy magára hagyott orosz katonai laktanya a Bakonyban, melynek közösségi házát ellepték a gördeszkások.

A környék az V. kerület, Rogán Antal, és az egész város szégyene. Minden nagyvárosnak megvannak azok a közösségi terei, ahová kiülnek egy napos kis jegyzetbörzére az egyetemisták, ahol ketten hallgatnak egy i-Podot, vö: Párizs a Pompidou központ előtti terével.

De a miénk olyan, mintha egy flashmobot szerveztek volna, hogy mindenki kőműveskalapáccsal és festékszóróval essen neki a környéknek, zúzzon le minden díszkövet, tegezze le az összes felületet, törje össze az üvegeket, hogy végre minden olyan legyen, mint a Mad Max utolsó részében a parkoló, ahol épp összecsaptak a punkok Mel Gibsonnal.

Az Erzsébet téri egykori buszállomás impozáns, építészetileg attraktív 1947-es, modern stílusban fogant csarnoka – hiába újították fel nemrég – máris olyan, mint egy dunaújvárosi resti, ahol a mai napig árusítanak csalamádés hamburgert.
Néhány év múlva legegyszerűbb lesz betemetni az egész Gödör klubot, és vele temetni azt a reményünket, hogy megéljük: egy élhető városban töltünk el néhány évtizedet.