Munkahelyemre bandukolva, a Roosevelt téren átvágva, az avar közt megpillantottam kedvenc élénkzöld rücskös, finom körteillatot árasztó labdacsaimat, a hivatalosan narancseperként emlegetett, amúgy senki nem tudja, hogy hívják Maclura pomiferákat.
Máskor észre sem vesszük ezeket a fákat, ősszel viszont elkezdik hajigálni súlyos terméseiket, és máris a lombokat kémleljük, vajon hol nőttek észrevétlenül akkorára ezek a tejnedvtől ragacsos tekegolyók, hogy legtöbbször saját súlyuktól törnek össze, ahogy a földre huppannak.

A Maclura pomifera az indiánok földjén (az USA középső részének déli államaiban) őshonos, tüskés ágú, eperfélék családjába tartózó fa. Ha jobban megnézzük ezt a rücskös termést, annak ellenére, hogy hatalmasra nő, kemény, és élénkzöld színétől eltekintve kétségtelenül emlékeztet a narancsra, valójában a finom útszéli nyári elemózsiával, a fehér és fekete faeperrel mutat közeli rokonságot.
A Maclura… nálunk nem igazán honosodott meg: talán ezért van az, hogy bár szinte senki nem tudja, hogyan is hívják, feltűnően sok, nagyrészt a gyümölcs formájára utaló nevére lehet bukkanni a magyar oldalakon. Íme a találatok, csökkenő sorrendben: narancseper, oszázsnarancs, vadnarancs, maklúra, lócitrom, majomagy, na és persze magyar narancs.Nehéz elképzelni, hogy a nálunk díszfaként parkokba és arborétumokba ültetett egyedeket őshazájukban tömegével használták természetes sövényként tüskés ágai miatt (egyik amerikai neve is erre utal: Hedge apple, azaz sövényalma). Gyönyörű, sárgásbarna fája kivételesen kemény és rugalmas: a sziú törzshöz tartozó osage indiánok legjobb íjaikat készítették belőle (másik amerikai neve rájuk utal: Osage orange, azaz Osage narancs).
Ma is csodálatos dísztárgyak alapanyaga, és mivel ellenáll az időnek és a kártevőknek, újra felfedezte a parkettaipar.
Fájából természetes gyapjúfesték is készül.




Na de a gyümölcs!

Ez a hüllőbőrbe bújtatott golyóbis csodálatos módon ellenáll minden kísérletnek, hogy hasznossá vagy egészségessé nyilvánítsák. Nem ehető, bár nem is mérgező – őshazájában a mókusok csak úgy falják a magjait, de más rajongója nem akad. Tejnedve tartalmaz rovarriasztó anyagot, erre próbálják a körülötte folyó marketinget építeni, bár egyes méltatói állítják, hogy csak akkor jó a rovarok ellen, ha egyenként agyoncsapjuk a termetes gyümölccsel őket.

Díszítsünk!

Igazából a narancseper egy gyönyörű, természetes dekoráció, mely frissen illatozva, és kiszárítva is alkalmas a lakás különböző pontjainak díszítésére.

Még hagytam a Roosevelt téren néhány példányt, de ha keresed, máshol is felbukkanhat az avar közt egy-két narancseper. Néhány ép darabot érdemes hazavinni, és dísznek használni. (Olvastam, hogy fertőtlenítés céljából érdemes otthon valamilyen klórtartalmú szerbe áztatni – én féltem, hogy ezzel elvész a finom illata, ezért vállaltam a kockázatot, és nem fertőtlenítettem.) Egy-két hétig friss és szép élénkzöld marad, bár észrevehetően töpörödik. Ilyenkor gyönyörűen mutat a színes őszi gyümölcsök közt egy tálon - sötét szőlő, mandarin, alma, körte, dió, mogyoró, mandula mind jó barátságban van vele, bátran játssz a színekkel.
Cserépben, kaspóban vagy egy bögrében szép dísze a konyhaablaknak, és ha hiszünk benne, még a rovarokat is elűzi a közeléből.
Kisgyerekek pedig vidám fejeket készíthetnek belőle termés-szemmel és -orral életre keltve.

Próbálkozhatunk a szárításával is! Salt Lake Cityben élő barátnőmnél, ahol olyan száraz a levegő, hogy állítólag nem elolvad a hó, hanem elpárolog, csodálatosan megszáradt egészben a narancseper: jól mutat a potpouri közt, vagy egyszerűen a polcra állítva. Most a fűtőtesten szárítom, majd beszámolok az eredményről… Vékonyra szelve néhány nap alatt készre száradnak a szép világoszöld szeletek. Ezt felfűzheted fahéjgyűrűvel, szárított erdei bogyókkal, narancsszelettel, lebvendulaágacskával illatos füzérnek. De kedvedre használhatod fakönyv, vagy más tárgyak díszítésére is.