A kávéház káprázatos, ezen a kijelentésen nem lehet nagyon állítani. Persze, az is igaz: eleve kiváló adottságai voltak a teremnek, egyszerűen csak be kellett tartani a műemlékvédelmi előírásokat. Mégis: a dolog nem ilyen egyszerű. 

A bőrfotelek, a márványasztalok mind-mind illeszkednek a neoreneszánsz Lotz Terem arculatához, ugyanakkor mégsem fogalmazzák felül a díszítőművészet súlyos pompáját. A falon diszkrét, modern lámpatestek világítják meg az attraktív falfelületeket, a hangsúly ugyanis a nagy belmagasságú terem hatalmas csillárjain van. A belsőépítészeti vízió Bara Ákos munkája.

Talán ez a kávécsanok az, mely legközelebb van a kávéház eszményéhez: azaz legyen elérhető a luxus illúziója bárki számára. A múltszázadfordulón is zsúrfiúktól a péklegényeken át az írókig mindenki kávéházakba járt, a kávémérések voltak a város agórái, a kávéházi gőzben eltűntek a társadalmi különbségek. A Lotz Terem kávézójában 360 Ft egy capuccino – ez nagyjából átlagár, pedig az exkluzív környezet miatt simán elkérhetnék ennek a dupláját is. 

Mivel még nem készült el az itallap (a nyitás napján voltunk), így az árakról nem tudunk beszámolni. A süteményes pultot láttuk, a minőségi sütemények és torták 300 Ft körüli áron kaphatóak, tehát kijelenthetjük: az üzletpolitika a mindenki számára elérhető magas minőség. 

A Book Cafénak egységesek az arculati elemei, a csészéken és még a vizes poharakon ott találjuk a logót, és ez jó. A nyitás napján még nem alakult ki a felszolgálás ritmusa, kicsit későn kapjuk meg a kávénkat, de sebaj, gyönyörködhetünk a pannók mesevilágában, vagy az eladótérből fölhozott albumot lapozhatjuk. 

Nem tudom, meghonosodik-e a Book Café elnevezés ezen a helyen. Mivel a Lotz Teremben működtetett üzlet annyira egyedi, hogy felülírja az üzleti modell karakterét, így tennék egy javaslatot: kivételesen ezt a kávézót nevezzük Lotz kávéháznak. De természetesen a „nép dönt” majd, pár hónap múlva kiderül, miképp köznyelviesül a kávézó elnevezése. 

Végre pont került a tíz éve üresen álló Divatcsarnok történetére. Pár éve még a karácsonyi vásárok idején bérbe adták a földszinti traktust a bóvliárusoknak. Rombolás és bánat az ég alatt. Mintha csak egy kolozsvári áruházban álltam volna valamikor a nyolcvanas évek közepén, amikor csak egyféle cipő volt, amit újságpapírba csomagoltak be, ha megvetted. Talán senki sem hitte, hogy a Párisi Nagy Áruház feltámad, és a legjobb dolog történt vele: könyves palota és kávéház létesült benne.