Karácsonyi szimbólum: a gyertya

A gyertyagyújtás végigkíséri életünk nagy eseményeit, de ilyenkor, karácsonyváráskor sajátos bűverővel bír.
A karácsonyi szokások az erősen összefonódtak az ősrégi téli napforduló ünnepével, a megújulás, a születő fény, az újrakezdés misztériumával. A gyertya a fény és az újjászületés szimbóluma a karácsonyi ünnepkörben; a keresztyéneknél pedig a fényt hozó Jézus jelképe: miközben fényt sugároz, ő maga elenyészik.
Méhviasz gyertyákat már a rómaiak is készítettek, a faggyúgyertyák pedig a XII. században jelentek meg. A XIX. századtól kezdve használatos a kemény paraffin, és az olvadáspontot növelő sztearin keverékéből készített gyertya. A kanóchoz a pamutot megfonják és pácolják, hogy lassan égjen és ne füstöljön.Az olvadó viasz, az égő kanóc és a világító láng egysége a test a lélek és a szellem szentháromságát is szimbolizálja.
Régi szokás, hogy karácsonykor a gazda körbejárja a gyertyával a házat és az istállókat, és minden helyiségbe elviszi az „új fényt”.
Máshol az apa, anya, vagy az összes családtag életét szimbolizálja egy-egy gyertya az ünnepi asztalon: attól függően, milyen hosszan égett a gyertya, jósolnak, ki, milyen hosszú életű lesz. A gyertya égéséből is olvasni lehet: ha sercegve ég vagy a füstje lefelé terjed, bűnösök vagyunk, akiknek életükön változtatniuk kell; ha viszont simán ég, és a füstje vidáman gomolyog fölfelé, kedvesek vagyunk a Kisded előtt.

A gyertya lángjának lágy, meleg, megnyugtató fénye meghitté és ünnepélyessé teszi a beszélgetéseket, a közös sütés-főzést és étkezéseket, és a közös ünnepvárást. Lepjük meg magunkat azzal, hogy gyertyát készítünk ezekre az alkalmakra!

Gyertya dióhéjban

A dió a karácsony egyik jelképe. Az emberi agyhoz hasonlatos héjban bújik meg és fejlődik a jövő „magja”, ezért a bölcsességet, az életet és az anyaméhben fejlődő kisdedet jelképezi.
A dióhéj szép formájú, izgalmas mintázatú kis faszelence, sokszor gondolkozom, mi mindenre hasznosítható, hogy ne kelljen kidobni.
Ősszel sikerült szereznem óriásdiót – óvatosan törtem fel, és gondosan elraktam a héjakat. Most ezeket vettük elő, és töltöttük fel zsírktéta-csonkokkal színezett, olvasztott gyertyamaradékkal.
A gyetya- és zsírkréta-csonkokat egy tisztára mosott konzervdobozban melegítettük meg kis lángon, míg össze nem olvadtak. Ez nagyon izgalmas látvány gyerekeknek is. Egyszerre nem kell sokat olvasztani.
A diók belső hártyáit távolítsuk el, és rakjuk sorba őket egy alufóliával lefedett munkafelületen.
Minden dió közepébe tegyünk egy hobbiboltban kapható alutalpú kanócot.
(Eddig gyerekek is segíthetnek, a következő munkát viszont felnőtt végezze:)
A megolvadt viasszal teli konzervdobozt edényfogó kesztyűvel fogjuk meg, és óvatosan öntsük a dióhéjakba.
Percek alatt készre hűl a dióbél-gyertyánk.
Ragaszthatunk a fenekére ruhacsipeszt, és díszíthetjük vele a fenyőfát. Ha tetszik, lefújhatjuk arany vagy ezüst dekorfestékkel, így még ünnepibb lesz a gyertya.

Celofánba csomagolva szép ajándékkísérő!

Citrom-gyertya, mandarin-gyertya…

A citrusfélék illata mindig karácsonyi érzéseket ébreszt bennem (na meg a sütőtöké…).
A dióba öntött gyertya sikerén felbuzdulva kipróbáltam, milyen lehet a gyönyörű színű, és pont jó méretű félbevágott citrom és mandarin héjába gyertyát varázsolni.

Ugyanúgy jártam el a kiöntésükkor, ahogy a dióbéllel, csak most sárga és narancssárga zsírkrétát kerestem a használhatatlan írószerek dobozában az olvadt viasz színezéséhez.
Otthon megtalálható alapanyagokból dolgoztam – bevallom, szabályos kanóc helyett egy régi, erős cipővarró fonalat használtam, de a karácsonyi árusoknál beszerezhető, gyertyahajtogatásra alkalmas méhviaszlap-csomagban is nagyon jó kanóc található. De ha van kedved zsúfolt hobbiboltban bóklászni, be lehet szerezni gyertyaillatosító aromákat, és akkor illatozhat is a gyertyád.
A citrushéjba öntött gyertyák frissen szép díszei lehetnek az ünnepi asztalnak.
Néhány naposan elég csúnyácskák, de aztán kiszáradnak, és „örök életűek” lesznek.

Úszó halacskák

"Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó” görögül: "Iészusz Khrisztosz Theu Hüiosz Szótér", vagyis IKHTHÜSZ, ami halat jelent.A hal Krisztus jelképe: egyrészt azért, mert görög nevének kezdőbetűit összeolvasva a görög ’hal’ szót kapjuk, másrészt pedig azért, mert a hal a régi megfigyelések szerint folyamatosan nyitva tartja a szemét, vagyis nem alszik. Az alvás és a halál pedig szoros rokonságban áll egymással, így a hal a halhatatlanság jelképe. Ezért is, valamint azért, mert úszó gyertyát szerettem volna készíteni, és mi más úszhatna jobban, ráadásul át kellett néznem a mézeskalács-kiszúróimat, tehát karácsonyvárásra a halformát választottam.
Valahol olvastam a gyertyaöntésnek ezt a módját: a mézeskalácsformát bele kell ágyazni egy kis gyurmába, és feltölteni viasszal, majd ha megszilárdult, kinyomni a formából, és könnyedén eltávolítani a gyurmamaradékot.
Három gyertyát rontottam el ily módon, mivel a gyurma könnyedén eltávolítása legyőzhetetlen akadálynak bizonyult. (Szólj, ha tudsz rá jó módszert!)
Ezek után egy folpack-réteget tettem a gyurmára, és úgy nyomtam bele a halformát. Mivel az alját díszítettem, az egészen áthúztam egy vastag tű segítségével a kanócot – most az alutalpat nem tudjuk használni, akár le is lehet vágni.
A folpackra lehet gyöngyöt, zsírkréta-forgácsot szórni, de a viaszt is lehet színezni, ahogy az előzőekben tettük.
Óvatosan öntsük a viaszt a formába, és várjunk, amíg megszilárdul. Ha keményre hűlt, eltávolíthatjuk a folpackkal fedett gyurma-talpat, és óvatosan feszegessük le, majd nyomjuk ki a gyertyát a formából. A hal farkánál vigyázzunk, mert vékony a viasz – ha „baleset" történne, egy gyufa segítségével fel lehet picit olvasztani, és a helyére hegeszteni a farkat.