Én erre azt mondom „Hello!”, mert ő lennék én, az új lány. A kezdő nővér, első napján a kórházban, a tetrapléges beteg mellett. (Tetraplégia: mind a négy végtag hirtelen vagy lassan bekövetkező bénulása, amit kiválthat baleset, mérgezés, fertőzés, gyulladás, daganat stb.)

Ken Harrison autóbaleset következtében 6 hónapja fekszik a kórház intenzív osztályán, nyaktól lefelé tehetetlenül. Szobrász, tanár, jókedvű, életvidám ember. Volt. A történet róla szól.

Az elmúlt egy hónapban pontosan meg kellett tanulnom, hogyan kell bánni egy ennyire speciális beteggel, aki a nap 24 órájában teljes megfigyelésre, odafigyelésre, ápolásra és segítségre szorul.

A társulat segítségére pedig ott volt egyrészt Ildikó, a legprofibb főnővér a Károly kórházban, aki az intézmény intenzív osztályán tett látogatásunk után gyakorlatilag minden próbán jelen volt és felügyelt minket, betanította a mozdulatokat, tevékenységeket, és segített magas szintre emelni az ápolás technikailag pontos és látványos kivitelezését. Az előadás nagyon nagy része a profi, mechanikus és végtelenül szakszerű ápolói munka. Ezt persze mozdulatról mozdulatra - akárcsak egy táncot - addig kell gyakorolni, míg olyan olajozottan és természetesen nem megy, hogy a néző gyakorlatilag észre sem veszi, hogy mennyi minden történik a beteggel a jelenet alatt.

Másik nagy segítőnk Zsuzsa, aki 11 évvel ezelőtt, autóbaleset következtében gerinctörést szenvedett, ironikus módon épp úgy és épp azon a ponton, ahol főhősünk: a négyes és ötös csigolyák között. Ő maga keresett meg minket, pontosabban a Kent alakító Rudolf Pétert, és ajánlotta fel segítségét az egész társulatnak, gyakorlatban is. Meghívott minket egyenként a lakására, beszélgetett velünk, kinek mire volt szüksége a karaktere megformálásához. Esetemben tüzetesen elmondta az elméleti tudnivalókat, majd figyelmesen hagyta, hogy újra és újra „gyakoroljak” rajta. Kijavított, ha hibáztam, elmondta, mire figyeljek, hogyan legyen minden mozdulatom határozott, kigyakorolt, mégis könnyed és professzionális, hogyan etessem, itassam, ültessem fel, öltöztessem át. Végtelenül hálás vagyok neki és a sorsnak, hogy személyében megismerhettem egy ilyen kivételes, kitartó, humoros és sokunknál sokkal pozitívabb embert!

A jó színházban az egyik legfontosabb tényező a „flott”-ság. Ez pedig ennél az előadásnál véleményem szerint tökéletesen sikerült. A nézőnek sosem szabad tudnia, hogy a játék mögött mennyi gyakorlás, ismétlés, figyelem és fáradságos, izzasztó munka áll. Mert addig kell ismételni, amíg hibátlan nem lesz. Rengeteget dolgoztunk a darabbal, amíg le nem zsibbadt az agyunk, de megérte, mert a bemutatón a nézők sorai közt még a hivatásos ápolók is megelégedetten bólogattak, a második előadáson pedig már állva tapsoltak!