Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 11. szombat
Bertold, Marietta
06:54
17:02
Belépés
ok

Nagyvárosi rezonőr

Csoda a Dohány utcában

Megújul az egykori Hungária fürdő szecessziós homlokzata – ez mindenképpen örvendetes hír, segíti a VII. kerület rehabilitációját, megmaradt, igaz csak egy díszletszerű maradványa a múltszázadforduló világának.

Talán tíz éve is volt, hogy egy barátommal sűrű hóesésben erre jártam, mert elterjedt hogy teljesen elbontják a parádés szecessziós épületegyüttest. Mintha egy elsüllyedt hajó fedélzetén álltunk volna: himbálózó csillár a hóesésben, málló, aranyozott stukkódíszek hullottak le, miközben a markológépek haraptak a falakba. 

Szomorú, álomszerű látvány volt, valami ilyesmit érezhettek a közeli Blahán a Nemzeti Színház bontásakor. Persze, lehet azt mondani, hogy itt, ahogy a költő mondaná, minden csupa rom. Igen, a Dohány utca 44. szám alatt található Hungária fürdő és a hozzá ragasztott Continental szálló évtizedek óta üresen áll, az Ágoston Emil tervei szerint 1907-ben átadott fürdő a hatvanas évek közepén, míg a szálló 1970-ben csukta be kapuját. 

Azóta eltelt negyven év – mit vártunk? Azt, hogy valaki mentse meg a magyar szecessziós reprezentáció egyik legszebb építményét. Szerencsénk volt, mert 2005-ben műemléki védelmet kapott az amputált fürdő, melynek csak a főhomlokzatát és a lépcsőházi traktusát sikerült megmenteni. 

Panama szaga bűzlött a környéken, ha nem kapja meg az épületcsonk a műemléki védettséget, biztosra vehetjük, hogy a befektető elbontotja azt is. Így milliókat kellett ráköltenie, de legalább nekünk is jutott valami: visszakaptuk a gyönyörű, főpárkány alatt húzódó szecessziós kerámiadíszítéseket, a szegecselt fémburkolatokat. Az eredeti nyílászárók formáit követve újragyártották az ablakokat, hálánk üldözze Vékony Pétert, a rekonstrukcióért felelős szakembert, aki kiváló munkát végzett, még az elveszett, faragványokkal díszített kapuzatot és a bronzreliefeket is újragyártották az archív fotók alapján. 

Ugyanakkor az új szállodarészt tervező Petur Stúdió Bt-t nem tudjuk megdicsérni, az új szárny valósággal leválik a fürdő eredeti épületéről, semmi nem utal arra, hogy a két tömb összetartozik. Persze, ahhoz képest, hogy a Hungaria fürdő kapcsán mindenki telekspekuálcióról beszélt, kész csoda, hogy megmaradt belőle valami. És mi ennek is örülünk. Egy szecessziós tanúhely, nem több, mégis kisebbfajta csoda.
Szólj hozzá!

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t