Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 11. szombat
Bertold, Marietta
06:54
17:02
Belépés
ok

Mondja Szonja!

Pillantás a hídról(ra)

Még fél év sem telt el és megint itt találom magam a Broadwayn... Néha már szégyellem magam, mennyit járok New Yorkba, de ami hasznos, az hasznos.
Ezúttal Arthur Miller: Pillantás a hídról c. darabját szemeltem ki. Cort Theater, bemutató előtti előadás.

Amerikában az ún. főpróbahét, akár három-négy hétig is eltarthat, ráadásul nézők előtt, rendes előadásként fut. Ez azért különösen jó, mert mire a premierközönség és a kritikusok megnézik a darabot, nagyjából beállt. Tíz előadás minimum kell, hogy összerázódjon és minősíthető legyen a befektetett munka. Sokszor találtam már magam a premier napján épphogy kész előadásokban, illetve még napokig tartó változtató, begyakorló próbákon, a szűkös idő miatt.

Jelen esetben, két nappal a hivatalos bemutató előtt láttam a Pillantást, ami az amerikai „en suite” játszás - azaz, mindennap előadás - gyakorlata szerint azt jelenti, hogy legalább harmincszor lement már a darab.
Főszerepben Scarlett Johansson és Liev Schreiber, Beatrice szerepében Jessica Hecht, akit a Jóbarátokból ismerhetünk Ross volt feleségének leszbikus szerelmeként.


Izgatottan várom a kezdést. Körbenézek a teltházas nézőtéren, amiről eszembe jut, hogy talán ugyanebben a színházban láttam, ugyanezt a darabot pontosan tíz évvel ezelőtt, Tony Danza-val. Valami még rémlik, igen, a Színművészetin másodikban játszottunk Millert és Osbourne-t. Én az utóbbi szerző jeleneteiben kaptam szerepet, amit sajnálok, nagyon szívesen játszottam volna Millert, egyik kedvenc kortárs szerzőm. Ráadásul van egy közös pontunk: Dosztojevszkij. A Karamazov testvérek volt az a regény, ami írásra ösztönözte az iskolában inkább sportkedvelő és távol sem könyvolvasó diákot.

1955-ben Miller egyfelvonásossá alakította a Pillantás a hídról c. drámát, amit a „A Memory of Two Mondays” c. kevésbé ismert darabjával együtt játszottak a Broadwayn. Egy év múlva mégis elővette és kibővítette két felvonásosra.
A darabot Magyarországon 1961-ben mutatta be a Madách Színház, Ádám Otto rendezésében Pécsi Sándor és Tolnay Klári főszereplésével.
Hirtelen megszakítja a gondolataimat a jegyszedő éles hangja, aki nyomatékosan megkér minket, hogy kapcsoljuk ki a mobiltelefonjainkat. Végül lemegy a fény és elkezdődik az előadás.

A díszlet nagyon jó, praktikus, egyszerű, jól használható és jól kihasznált. Forgószinpad, ami egy három cikkelyre osztott hatalmas elemet forgat, hol utcaként, hol lakásként, hol az ügyvéd irodájaként funkcionálva.

Liev Schreiber már ahogy ül a fotelben jó. Végig hozza a hiú, ösztönös ízig-vérig férfi küzdelmét hatalma és tekintélye megtartásáért. Végig izzik körülötte a levegő, finom fokozással engedi ki a belül folyamatosan növekvő és mélyülő harag füstjét, miközben ironikus mondataiban őszintén ott van a gyermekes fájdalom.

Scarlett Johansson, gyakorlatilag háttal jön be és az első húsz percben a fél nézőtérnek – köztük nekem is - háttal játszik. Ez az első hatalmas rendezői hiba. Bár mondatai őszinték, pontosak és helye van a színpadi történésekben, elnyomják a kollégák többéves színházi tapasztalatukkal. Sajnos a darab nagy részében háttal áll vagy ül, nem tudom értékelni a jelenlétét. Nagyon szomorú voltam ezért, miért nem szólt neki senki?!

Jessica Hecht nagyon meggyőző, finom játékával karaktere kihozza a kívánt ambivalens érzéseket a nézőből. Szerettem az ügyvédet, mint bölcs őrangyalt és az olasz fiúkat, tökéletesen kidolgozott akcentusukkal és erőteljes, intenzív játékukkal.

Természetesen a két legjobb és legfeszültebb pillanatban szólalt meg ordítva egy-egy tapintatlan néző mobilja, ami nemcsak a nézőket, de a színészeket is kizökkentette. Érzéseimet és véleményemet a Broadway nézőközönsége tökéletesen alátámasztotta, álló tapsot és hangos éljenzést kizárólag Liev Schreiber kapott és rajta keresztül Arthur Miller, akit akárhányszor nézek, mindig emelem kalapom előtte.
6 hozzászólás

_dodo_ 2010. január 24. 12:20

Megint öröm volt olvasni :) Feltűnt, hogy nagyon sokszor megemlíted Dosztojevszkijt, mondhatjuk, hogy ő a kedvenc íród? Azt nem értem, hogy ha tényleg már előtte lement a darab legalább harmincszor, senkinek nem tűnt fel (főleg a rendezőre értem), hogy Scarlett háttal van? :/

reader 2010. január 26. 17:33

egyedül jársz New York-ba vagy barátokkal/családal? :-) még, még, még, még sok ilyet :-)

kiralyrak 2010. január 30. 09:30

Londonban voltam 1989-ben, 16 napig a Katona József Színház Old Vic-beli vendégjátéka alkalmából, nem hivatalos oldalbordaként. Olyan szerencsém volt, hogy A velencei kalmár Shylockjaként Dustin Hoffmant sikerült látnom a Phoenix Színházban. Illetve ez úgy pontos, hogy volt az előadás nagynevű Shakespeare-színészekkel, és volt Hoffman - gyakorlatilag ugyanazon színpadon, ugyanazon időben - egy önálló estben. A kettőnek köze nem volt egymáshoz - Hoffman olyan zseniális volt, hogy amíg ő jelen volt a színpadon, a többiek a szó szoros értelmében elfelejtettek játszani, amikor kiment, játszottak valamit, de azt nézhetetlennek hívják. Ez arról jutott eszembe, hogy írod: kedvenc színésznőm, a pimasz kis zseni Johansson háttal játszik. Ha ez rendezői koncepicó, akkor nyilván rossz, mert Neked, a "nézőnek" nem jött le, hogy direkt történik, ha rendezői hiba, akkor nem csak az, hanem színészi is: ekkora színpadi tapasztalatlanságot meglepve képzelek el a kis művésznőről. Tudniillik, hogy neki, magának sem tűnt fel, hogy nem arra vannak a nézők, amerre ő néz?! Nem mert szólni a rendezőnek?! Érdekelne a véleményed, Szonja. Megszerettelek a Csillag zsűriszőkéjeként. Amúgy ojságíró vagyok:-) Színházi ráadásul...

B1anche 2010. január 30. 20:49

Látod Szonja, nem megy mindenkinek úgy az élménybeszámolás, mint Neked! Majd mikor, egyszer egy szép napon ellátogatok New York-ba a blogod-at használom útikönyvnek.

OroszlanSzonja 2010. február 8. 20:34

Királyrák! Elgondolkodtató a háttal állás, és ugyan ezeken gondolkodtam, de szerinted van ilyen rendezői koncepció, hogy nem látom a főszereplőt?! :-)) B1anche! Remélem a jövőben még sok más helyről is tudok élménybeszámolni!

SallyS 2010. február 27. 22:58

Nyilvános főpróbahetet szerintem Budapesten, Magyarországon is tarthatnának a színházak. Egyrészt - tapasztalatból beszélek - nagyon jó dolog belenézni egy próbafolyamatba kívülállóként is. Másrészt pedig nagyon sok amatőr társulat működik, akik "továbbképzés" céljából is sokat profitálhatnának az ott látottakból. Szonja, Te tudsz olyan színházról, amely (a nyílt napok kívételével) csinál ilyen nyilvános próbákat?

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t