A nyolcvanas évek vége felé, de még bőven a szocializmus idején, Sopronban, a Lővérekben „teleltünk” a szüleimmel. Az ottani szoci-szállóban töltöttük éveken át a két ünnep közti időszakot és a Szilvesztert. Sétáltunk az erdőben, szánkóztunk, hógolyóztunk. Emlékszem, egyszer a legnagyobb hóban kellett Soprontól Budapestig vontatni a családi autót, mert lerobbant. A közlekedési káosz télen kézen fogva jár a hóval.
Húsz évvel később sem tud az emberiség mit kezdeni a hirtelen jött, napokig szakadó pihékkel. Hiába az erős gépek, a szorgalmas aktivisták és a só (amit örülök, hogy betiltanak a természetvédők), újra és újra bebizonyosodik, hogy a természeti elemek erősebbek, mint mi.


Pár nappal indulás előtt már kint is havazott, de gyorsan el is olvadt. Simán kijutottam a reptérre, a New York-Budapest járat pedig pontosan indult. A repülés időtartama 8 óra 20 perc. S bár én nagyon kényelmesen utazhattam – egy egész középső hármas ülésen fetrengtem végig –, meg kellett állapítsam, hogy télen sokkal nehezebb elférni a fedélzeten a csizma, sapka, sál, kesztyű és nagykabát miatt. Mindenkinek jóval súlyosabb a bőröndje, ami a manapság igen szigorúan betartott túlysúly-szabályok betartásának tart be. A kézipoggyász, ugyan lehet 15 kiló, de egy télikabát csak nem fér bele, ezért mindenki cipeli izzadva, majd igyekszik betuszkolni a felső tárolóba, úgy, hogy utazás közben, ha lenyitja az ajtaját, lehetőleg ne zuhanjon pont az alatta alvó utastárs fejére.
Felüdülés végre minden holmit biztonságban tudni és kényelmesen elhelyezkedni a szűk ülésben. Sosem értem – a magam 172 centijvel –, nálam nagyobb emberek hogyan férnek el…

Szombat délelőtt kellett megérkeznie a gépnek Ferihegyre. Az éjszakát valahogy átvészeltük. A filmek nézhetetlenek voltak, nálam viszont mindig van egy-két jó könyv és egy fél altató. Másfél órával leszállás előtt a pilóta szomorú, félő hangon közli velünk: Budapest megközelíthetetlen, Prága és Bécs szintúgy. Leszállunk Münchenben és várjuk, hogy hírt kapjunk a továbbiakról. A gépből persze nem szállhatunk ki, túl bonyolult procedúra lenne visszaszállni, ezért ülünk tovább benne és várunk fél órát. Aztán még fél órát. Majd még egyet. Két és fél óra várakozás után megtudjuk, hogy Ferihegy lezárva, túlórázás miatt a legénység és a személyzet nem dolgozhat tovább, ezért mindnyájan Németországban töltünk egy éjszakát, másnap délelőtt próbálunk meg újra hazatérni. Őszintén örültem. Lassan tíz óra dobozban ülés után kiszabadultunk. Huszonnégy órát kell eltölteni egy helyen, ahol nincs más tennivalóm, mint pihenni.
A németek híresek gyors és ügyes szervezésükről. Pillanatok alatt elszállásoltak a reptéren lévő Hotel Kempinskibe, megetettek, megitattak, feltankolták a gépet és másnap reggel egy csomag keksszel, útnak indítottak minket. A csomag kekszet leszámítva meg voltam elégedve, délután aludtam két és fél órát, éjjel pedig egyhuzamban tízet. „Jet lag” – az időzónák miatti háromnapos átállás – megoldva, fáradság sehol, egy óra múlva pedig már itt van Budapest és a méternyi, végeláthatatlan és kitartóan szakadó hó.

Ha pedig utáljátok a telet, nézzétek meg ezt a videót, ettől biztos jobb lesz!