Élesen él bennem az első alkalom, amikor legkisebb fiam (nálunk ő a „törős”, tuttira megtérül a balesetbiztosítás, kár, hogy soha nem járunk utána) alig kétévesen először jött haza a sebészetről parányi gipsszel a kezén. Tudtam, hogy nagy szükség lesz valami vigaszra, hogy ne azt a búbánatos szoborkezet kelljen látnia, és ismerve örökmozgó gyermekemet, azt is gyanítottam, hogy a gipsznek sem árt némi védelem az előttünk álló hosszú hetekre. Nyár lévén nem volt szükség a melegítésre, a lyukas vagy párjukat kereső zoknik gyűjteményét túrtam hát fel gyorsan. Találtam egy nagyobb méretű csíkos térdzoknit az utóbbi kategóriából.
Levágtam a szárát, és fércöltésekkel leszegtem a szélét. Vékony kalapgumi került bele, persze csak lazára eresztve, hogy könnyű legyen a bebújás. Levágtam a sarkát, tömtem bele egy kis csomó vatelint, és rávarrtam a zoknira orrnak. Kapott még egy bolti szemet is, fonalból hajat és karokat.
Tíz perc alatt kész volt a vigasztaló gipszvédő.
A zokni maradékából (a lábfeje és orra még felhasználásra várt) varrtam gyorsan egy rizzsel töltött négyszemű manó-testvért a gipsz-ruhának: ennek gyűrködése és nyomkodása jótékony hatásúnak bizonyult a pihenésre ítélt kéz megdolgoztatásában.



A második gipsztakaró téli korcsolyabalesetet enyhítendő készült, műszőrme-maradékból. Nem vagyok nagy híve a tépőzárnak, számos kedvenc kendőm esett áldozatul már a ruhaipar korlátlan tépőzárimádatának, de most tépőzárt alkalmaztam annak érdekében, hogy könnyű legyen felvenni a gipszvédőt.
Mérd le a gipszet körben, és a hosszát is.
A körméretre hagyd rá a tépőzár szélességét, úgy szabd ki a szükséges téglalapot. Szabd ki a nyuszi fülét és négy kis kört a pofácskáinak, tappancsainak és a farkának. Varrd össze a füleket és fordítsd ki. Varrd fel a tépőzárat a helyére. (Én ezen a ponton szoktam a többi hozzávalóval: tűvel, cérnával, ollóval, a kiszabott korongokkal, egy kis vatelinnel, két gombszemmel és egy fagyöngy-orral, a fülekkel, na meg egy jó bögre teával a varrógép elől a TV elé telepedni, és egy kedvenc filmet betenni, hogy ne teljen hiába az idő.) Fércöltésekkel varrj körbe hármat a korongok közül, kicsit húzd össze, tömd ki puhán vatelinnel, és varrd fel pofácskáknak és a farkincának. A maradék négy korongot is fércöltésekkel varrd körbe, tömd ki, és húzd össze egészen. Varrd fel a lábakat úgy, hogy lazán lógjanak. Varrd fel a szemeket, az orrot és a füleket – máris melegíthet a nyuszi-takaró.
Ha még több maradék műszőrméd van, varrhatsz vigasztaló nyuszi-pajtást is az előbbi „recept” alapján.

Lábra való gipsztakaróknál fontos, különösen télen, hogy jó meleg legyen!
Készülhet maradék termovelúrból, megunt sálból, takaróból, kinőtt pulóverből. Érdemes szegést nem igénylő anyagot használni, hogy a járást könnyítő gumibetét helyét egyszerűen ki lehessen vágni. A lábgipsz védőjénél fontos az is, hogy ne legyen túl sok „sallang” rajta, ami akadályozhat a mozgásban. A képen látható egyszerű, meleg, szárán gombbal csukódó gipszvédő jó szolgálatot tesz ilyenkor, de nyugodtan eleresztheted a fantáziádat! Választhatsz pingvint, fókát, nyújtózkodó macskát is mintának – a hosszúkás állatok jól működnek a lábra való gipsztakaróként.
Mérd le a gipszet, és arra tervezd meg a ruhát. Ha eléggé elasztikus anyagot használsz, nyugodtan lehet cső-formája, kevésbé nyúlós anyagnál viszont jobb, ha a szabásminta követi a gipsz ívét. Ügyelj arra is, hogy könnyű legyen belebújni: alkalmazz a száránál tépőzárat, gombot vagy cipzárt, ha kell. Az orrába varrhatsz egy jó meleg bélést, hogy ne fázzanak a lábujjak.