De áll itt egy gyönyörű szecessziós hatású ház, az amerikai nagykövetség árnyékában, közvetlenül a Lechner-palota mellett. Az épület rohad, ahogy rohadt már húsz éve is. Még az özönvíz előtti időkben felállítottak egy állványzatot azzal a céllal, hogy védje a gyalogosokat a rájuk hulló vakolatdaraboktól. 



Nos, most az a tákolmány, melynek a védelem volt a célja, vált a veszély fő forrásává, mert bíz’ megroggyant. Szánalmas város, mit mondjunk: ezek a ronda kis alagutak és az aládúcolt lépcsőházak romvárosunk szimbólumai lettek. A Hold utcai tákolmány Budapest sok ezer szégyenfoltja közül az egyik – viszont szimbólum-értéke magas. Ezért is ajánljuk olvasóink kitüntető figyelmébe.

A másik vizuális kisülés egy tanúhely, az egyre ledurrantabb Kisföldalatti valamelyik megállójában készült. De vajon hol? És miért nem raktak fölé egy üveglapot? Miért nem jelzi semmi, hogy itt az eredeti mennyezetfestésből megmaradt egy mintázat? Miért nincs emléktábla, valamilyen nyíl, bármi… 
Nos, részint megválaszoljuk a feladványt…. 

Amikor az Opera megállót felújították 1995-ben, az üzemi helyiség elbontása után találtak egy oszlopot, mely megőrizte az eredeti, százéves, sötétbarna színű mázolását. Kiderült, hogy az oszlopfőt és a szegecsfejeket bearanyozták.
 


Az oszlop az állomás jobb peronján ma is látható, a mennyezet egyik kazettája szintén őrzi az eredeti festésmódot. Az Opera állomás tehát sokban tér el a többitől, ezen az állomáson az acélszerkezeteket az eredetinek megfelelő barna színre festették. Csak remélni tudjuk, hogy a következő Kisföldalatti felújítás során (már itt lenne az ideje), a teljes pályaszakaszon is színazonos lesz a festés.