A legjobb ötleteim vagy akkor születnek, amikor csordultig vagyok érzésekkel, vagy ha hirtelenjében szétfeszít a vágy, hogy azonnal legyártsak valami hiánypótló tárgyat az otthon található, véges mennyiségű nyersanyagokból. A konyhai kisszekrény ez utóbbi kényszer terméke.

Történt ugyanis, hogy meg kellett válnunk a régi (jó) Karancs tűzhelytől, mert már életveszélyesnek ítéltem (bár szőrtelenítésnek nem volt utolsó) a sütőjét berobbantani. Új tűzhelynek egy impozáns, széles darabot választottam, és ezzel felbolydult a megszokott konyhai rend: ki kellett dobni egy szekrényrészt, és nem maradt hely a benne tartott apró edények, konyharuhák, háztartási gépek számára.

Tettem néhány erőtlen próbálkozást, hogy bútorboltból pótoljam a hiányzó kis polcot, de hamar feladtam, annyira egyedi méretű darabra volt szükségem. Azon is törtem a fejem, hogyan lehetne a közeli kamraajtót is használni, de néha, ha szükséges, megnövelni a rakodófelületet a tűzhely mellett. Kitaláltam egy lehajtható vendéglapot, és biztos, ami biztos, beszereztem hozzá egy „lehajtható polctartó” nevű elmés fém szerkezetet a faáru-boltban.

Történetesen épp akkortájt könyvespolcoztunk be egy sarkot, és addig-addig méregettem a maradék faanyagot, míg ki nem kalkuláltam belőlük a szükséges méretű kisszekrényt.

Nem csak a szomszédok miatt szoktam hétköznap délelőtt és koradélután barkácsolni… Valójában mérnök-férjem miatt dolgozom „munkaidőben”, akinek sok kifogásolnivalója lenne, ha látná alapvetően intuitív módszereimet.
A végeredmény viszont magáért beszél!
Nos: nem készítek alapos tervet, csak kitalálom, és felfirkantom egy papírra a tervezett méreteket. Ezt többször is felrajzolom a deszkára, mire valóban a legoptimálisabban ki tudom használni őket. Többször „levetítem” magamban, mi, hova fog kerülni, és módosítok, ha kell. Ha valami nem sikerül mégsem, újra szabom, és megoldom a problémát. Hisz ez csak egy kísérlet, nem igaz?




Mindazoknak, akik nem gyakorlottak a fűrész használatában, jó hír, hogy a faáru boltokban méretre is szabják a faanyagot, elég tehát előre tervezni, és pontos méretekkel a zsebünkben érkezni ezekre a helyekre.
Ha te magad vállalkozol a fűrészelésre, pontosan jelöld be a méreteket (használj derékszögű vonalzót), rögzítsd jól a munkadarabot, és csak utána kezdj a lapszabászathoz.
Ügyelj arra is, hogy a levágandó rész lógjon le a munkaasztalról, nehogy asztalostul szabd ki a polcot.
A kiszabott darabokat lecsiszoltam, leporoltam és lakkoztam – jobban hozzájuk lehet férni összeszerelés előtt. A szerelés utáni lakkozás macerásabb, előnye viszont, hogy szebben össze lehet csiszolni a részeket lakkozás előtt. Gondosan távolítsd el lakkozás előtt a jelöléseket is radírral, vagy a csiszolópapírral.
Ha durvának, karmolósnak érzed a lelakkozott felületet, csiszold finoman át, portalanítsd, és kend le újra.
A két oldalfalra jelöld be a polcok helyét. Én a tárolandó eszközök ismeretében hozzájuk igazítottam a polcok számát és távolságát. A legfelsőt a vendéglaphoz igazítottam.
Jó tanács: az alsó polc alatt maradjon annyi hely, hogy kényelmesen ki lehessen takarítani.
A polctartó kérdését „női módon” L profilú (pipa)léccel oldottam meg: meg nem tudom mondani, miért, de ezeket felragasztottam a kijelölt helyre a polc oldalára, és rájuk ragasztottam a polcokat is, majd kívülről, előre fúrt lyukakon át két hosszabb csavart eresztettem a polc oldalába. Ma már biztosan szélesebb (legalább 20 mm-es) pipalécet választanék, hogy könnyebben hozzáférjek a csavarhúzóval (talán csak keskeny volt kéznél, amikor bezsongtam, és azonnal meg akartam oldani a polckérdést…), és a léc felől 3,5-4 x 20 -as csavarokkal erősíteném a polchoz és az oldalfalhoz, hogy láthatatlan maradjon a rögzítés.
Párom pedig biztos, hogy polconként 4-4 sarokvassal oldotta volna meg a problémát.

A csavarozásnál mindig segít, ha a csavar átmérőjénél 0,5 mm-el kisebb fúrószárral előfúrjuk a munkadarabot. Ezzel megelőzhetjük azt is, hogy széthasadjon a fa a csavartól.
Visszatérve a megvalósításhoz: először felragasztottam a polctartókat és pillanatszorító segítségével rögzítettem arra a 20 percre, míg odakötnek. Aztán megkértem a fiamat, hogy segítsen tartani, és felcsavaroztam a polcokat a legfelső kivételével. (Segítség híján a falhoz lehet támasztani a tartó falat, míg meg nem áll a lábán a szekrénykénk.) Felszereltem a lehajtható polctartót tartó léceket, rácsavaroztam a polctartót, végül pedig helyére csavaroztam a vendéglapot.
Faragasztóval rögzítettem a felső polcot, és liszteszacskókkal préseltem le. Mikor megkötött a ragasztó, óvatosan lefektettem a kész szekrénykét, és a szegletvasakat felcsavaroztam a hátoldalán a négy sarkára merevítőnek.
Az így elkészült kis konyhai szekrény elnyeli a ritkábban használt lábosokat, kínáló tálakat, vágódeszkákat, a kávédarálót és a salátacentrifugát.
A lehajtható vendéglap védi a felső polcon tárolt konyharuhákat a portól. Kedvenc konyharuháim egyikével szoktam letakarni, hogy megóvjam a főzés hevében ráfröccsenő ételfoszlányoktól.