Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 12. vasárnap
Lídia, Lívia
06:53
17:03
Belépés
ok

Édes Otthon

Kedvenc poncsóm a kedvenc asztalomon

A poncsót, ezt a Dél-Amerikából származó ruhadarabot nehéz definiálni, mert ahány darab, annyi féle: egy közelebbről meg nem határozott anyagból készülő felsőruházat, melynek általában csak két nyílása van, egy alul és egy felül. Nagyon kényelmes viselet tavaszidőn, és szerencsére ismét reneszánszát éli...


Csipketerítő


Néhány éve túrtam egy horgolt poncsót: nagyon tetszett az anyaga, a színe, tetszett, hogy horgolt, és kicsit olyan „nagymamás” - csak az volt a baj, hogy ahányszor belebújtam, olyan érzésem volt, mintha a csipketerítőt húztam volna magamra.

A megoldás házhoz jött új ebédlőasztalunk képében. Sajnos a nagyszerű asztal, mely hétköznapokon kerek, vendégjárós ünnepnapokon pedig akkorára lehet nyitni, hogy a teljes nagy család elfér mellette, meglehetősen sérülékeny felülettel készült, és nagyon hiányzott egy lepel, amivel megvédjük a nálunk mindennapos támadásoktól (ajtókivágódás, sniccerezés, kerékpár-kitámasztás, és még sorolhatnám a gyógyíthatatlan nyomokat).

Nehéz szívvel úgy döntöttem hát, hogy a kedvenc poncsómat a kedvenc asztalomnak adom.

Egy darabig reménytelenül kerestem fonalmaradékok közt olyat, amivel kipótolhattam volna a nyakkivágás miatt a terítő közepéből hiányzó kört, és nem bíztam igazán abban sem, hogy ha rá is bukkanok, tudok olyan szépet horgolni, ami méltó a terítő/poncsóhoz, úgyhogy valami más megoldás után kellett néznem.

A turkálóban, ahol a fonal miatt betegesen visszajáró vendég lettem (és nagy halom maradék fonalat halmoztam fel), végül ráleltem a tökéletes terítőközépre egy másik terítő képében.


Ebből a fajta – általam biedermeier terítőnek becézett - asztalközepekből igen nagy volt a kínálat akkoriban, vettem is „egy marékkal” belőlük. Sokat nézegettem itthon a potenciális jelölteket; végül egy geometrikusabb mintázatú gépi gobelin mellett döntöttem: a nyolcszirmú virág rímelt a horgolásmintára, talán azért. A többiekből egyszer majd táska vagy fejfedő lesz…

Most már bátran nekiestem a poncsó-operációnak: levágtam róla a garbónyakat és a vékony pamutbélést, aztán leszegtem a szélét, nehogy felbomoljon. Fércöltésekkel körbeöltögettem, és kicsit meghúztam, hogy rásimuljon a felületre. Szerencsére épp egy kistányérnyi lyuk maradt ki középen, úgyhogy azt használtam körző helyett, amikor a terítőn bejelöltem a kivágás helyét. (Tanulságos volt, mert kiderült, hogy nem szimmetrikus a minta…) A terítőből kivágott kör szélét is leszegtem, aztán ráférceltem a lassan terítővé alakuló poncsót. Varrógéppel cikkcakk-öltéssel körbevarrtam. Hosszas tépelődés után kiválasztottam a sok levágott függöny- és terítőszegélyből a legodavalóbbat, és felvarrtam: ezzel elrejtettem a kétféle anyag nem túl szép csatlakozását. Elvégeztem az utolsó simításokat, vasalóval átgőzöltem a kész terítőt, majd kerestem egy „coffee-table book”-ot, leültem vele az asztal mellé a kényelmes nagypapa-fotelba, és élveztem a szoba új hangulatát.


Így készül - képekben


Levágtam a poncsó nyakát, és körbeszegtem. Körberajzoltam és kivágtam a terítőből a megfelelő méretet. A maradékból lehet, hogy egyszer terítő lesz újra?

Melyik szegélyt válasszam?



„Coffee-table book” - dohányzóasztalon heverő könyv


Amikor néhány évvel ezelőtt először hallottam ezt a kifejezést (kávézó-asztali könyv), utána kellett olvasnom, annyira ismeretlen volt a mi környezetünkben ez a műfaj. Angol nyelvterületeken már akkor „szótárazott” kifejezés volt: olyan non-fiction, kevés szöveges, sok képes könyvekre használják, melyek alkalmasak arra, hogy az ember rövidebb-hosszabb időt eltöltsön a nézegetésükkel, társaságban elindítsa az elakadt beszélgetést, vagy éppenséggel beléjük mélyedve kicsit kikapcsolhassuk magunkat a társas életből. Az angolul „kávézó-asztal” névre hallgató alacsony, hosszúkás bútordarab nálunk dohányzóasztalként használatos – erre, vagyis a társaság középpontjába helyezik ezeket a helyben olvasásra szerkesztett, ezért általában nagyméretű, keményfedeles könyveket, melyeknél legfontosabb szabály a gyors áttekinthetőség: nagy fotók vagy illusztrációk, és hozzájuk tartozó rövid, közérthető szösszenetek.
Az első ilyen könyveket egy amerikai klubtulajdonos válogatta össze: olyan, elsősorban természetfotókat tartalmazó albumokat helyezett ki a klubjába, ahol az egyoldalas képeken hosszasan legeltethették a tekintetüket a vendégek. Azóta valóságos műfajjá nőtte ki magát a coffee-table book: kedvencem az a jókora darab, melynek hátsó borítójából négy asztallábat lehet kihajtani – kár, hogy nem készült el a poháralátét dizájn a fedőlapjára…
Michael Richards alias Cosmo Kramer „Coffee Table Book about Coffee Tables” című hatalmas találmányát itt megnézheted.
Nálam egy-két szakácskönyv, retro- kezdetű album vagy fotóalbum szolgál miniatürizált „dohányzóasztali könyvként”, és mondhatom, remekül beválnak ezek a kihelyezett „csomagok”, mikor elpilled a társalgás.

Könyvfesztivál a hétvégéig a Millenárison!
Szólj hozzá!

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t