Ha egy vállalkozónak szar az ízlése, és ezt a kirakatba is teszi, megteheti, elvégre a piacgazdaság törvényeit nem írja felül városarculati kézikönyv, vagy bármi, amire hivatkozhatnánk, ha látunk például egy undorító kirakatot. Persze, ha az adott kirakat Budapest Piccadilllyjén, az Oktogonon található, ott ahol az üzletek bérleti díja gyakorlatilag megfizethetetlen, az más. 



Igaz, hogy az Andrássy út kereskedelmileg kiemelt övezete a Liszt Ferenc tér és a Bajcsy-Zsilinszky út közötti régió, de ez nem azt jelenti, hogy ha valami 300 méterrel odébb van, annak úgy kell kinéznie, mint a Kőbánya-Kispesti metró Lángosparádé üzlete 1991-ben. 

Az Oktogonon jártunk, a nyolcszögű tér egyik felújított épülete előtt vitt el utunk, amikor megpillantottuk az itt látható kirakatot. Egy ún. illatszer diszkont ablaka ez – rögtön át is nyújtanánk a Város Legprolibb Kirakata címet – pedig vannak aspiránsok bőven. 

Szalvétákon napszítta samponos tégelyek. Stelázsi-érzés, habfürdővel. Ennél ócskább kirakata volt a Teréz körút és Dessewffy sarkán (az egykori Bizánc kávéházban!) található kínai diszkontnak, de a kirakati felület jelentős részét lematricázták, ami még mindig jobb ötlet, mint bámulni a kifakult Otthon kávés zacskókat és az Euro nevű gyanús öblítős palackokat. 

Mit lehet tenni? Semmit. Az ember akkor menjen a belvárosba, ha ott mindenképp dolga van. Közjegyző, önkormányzat. Persze, mit várunk a várostól, amikor az önkormányzatok és a közjegyzők irodáinak esztétikai horizontja semmiben nem különbözik attól, amit az Oktogonnál található üzlet kirakatában láttunk. A népet nem lehet lecserélni. Ezek mi vagyunk, a szabadság gyermekei.