Infarktust kapsz a gázszámlától? Bosszant, hogy ivóvízzel öblíted le a vécét? Idegesít, hogy a levegőben több a méreg, mint az oxigén? Megmutatjuk, hogy másképp is lehet – és még megfizethető is!
2010. május 27. és 29. között rendezték meg a negyedik Renexpo Central Europe-ot. A három napos rendezvény a megújuló energiaforrásokra, a zöldenergia felhasználására, és az ehhez szükséges technikákra fókuszált. Ez a régió vezető megújuló energia szakkiállítása és konferencia-sorozata, ahol 3500 négyzetméteren 100 kiállító képviseltette magát. Az eszközöket, gépeket helyben meg lehetett tekinteni, ki lehetett próbálni, és meg is lehetett rendelni.
Az expo szervezője, a REECO nagy hangsúlyt helyezetett a fiatalokra, így diákigazolvánnyal ingyenesen lehetett megtekinteni a kiállítást pénteken és szombaton. A kiállításon jelen volt a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége, a Klímairoda, az Energia Klub, valamint magyarországi egyetemek az Uni-Street, vagyis az Egyetemek Utcája” szekcióban, ahol a helyi tudásközpontok mutathatták be tevékenységüket. A helyszínen Árvai Angi és Kresmery Dani forgatott.