Lángh Júlia "irodalmi estje"

Lángh Júlia a hetvenes években cserélte fel magyarországi, rendőri zaklatásokkal terhes életét párizsi kommunabeli izgalmakra. Később a Szabad Európa Rádió tudósítójaként Münchenben élt, ahol azzal riogatta két felcseperedő gyermekét, hogy egyszer fogja magát, és elmegy Afrikába óvónőnek. És egy nigériai bozótfalu újsághirdetése nyomán be is váltotta ígéretét. A rendszerváltozás után költözött haza. Eddig négy könyve jelent meg az élményeiről: a Közel Afrikához, a Vissza Afrikába, az Egy budai úrilány és a Párizs fű alatt. Annyit tudtam az eseményről – azon kívül, hogy jó barátokkal találkozhatom –, hogy „valami” Afrika-kiállításhoz kapcsolódóan beszélgetés lesz egy fantasztikus hölggyel az afrikai modern irodalomról.
Az első kettőt várva-vártam, de be kell vallanom, hogy az afrikai modern irodalomról szóló előadásról úgy gondoltam, nem kecsegtet különösebb izgalmakkal, úgyhogy azt terveztem, mihelyt elkezdődik, angolosan távozom.
(Ne értsen senki félre, szeretem az irodalmat, sőt!, de az afrikai irodalom sajnálatosan fehér folt (volt) számomra, a modern ágáról meg végképp képmutatásnak éreztem, hogy meghallgassak egy előadást.)
Amint oldalaztam kifelé, hallom ám, hogy Lángh Júlia nem mindennapi lelkesedéssel kezd beszélni afrikai tárgyakról, és pillanatok alatt elővarázsol egy díszes amulett-tartó tokocskát, egy faragásokkal díszített tökedényt és egy gyönyörűen hímzett kendőt – három valódi varázsszerszámot, melyekkel visszabűvölt engem hallgatósága körébe.

Ahogy az amulettekről beszélt néhány szót, már tette is a nyakába a kis bőr bugyrot, szigorúan a ruha alá, mert annak a testtel kell érintkezni, aztán, míg az egyik kezével körbeadta az amulett-tartót, mindenkit biztatva, hogy fogdossa-szagolgassa, a másikkal már tekerte is a derekára kendőt, amit az asszonyok hordanak magukon. Ezt teszik a földre, ha beszélgetnek a barátnőkkel, ebben hordják a csecsemőket, és ha kell, függönyként szolgál a tűző nap ellen. A kendő is körbejárt, és már csodálhattuk is a tökedényt, amiben a folyadékot szállítják-tárolják-fogyasztják: a szomszédasszonya ajándékozta neki a becses darabot, ami bár törött volt, gondos kezek több helyen összevarrták, hogy használati tárgy maradhasson. Ezzel a megjegyzéssel hipp-hopp a hulladékprobléma közepén találtuk magunkat: a(z afrikai) szegénységben szinte alig termelődik szemét, minden felhasználásra kerül – amit mégis kidobnak, a kecskék boldogan elrágcsálják.
Még mindig kicsit féltem, hogy „komoly” irodalomról lesz szó a továbbiakban, de Júlia, mintha csak a gondolataimban olvasna, máris megnyugtatott, és rátért az "irodalmi est" témájára: a kortárs irodalomból olyan szemelvényeket mazsolázott nekünk, ami a viseletről, a női praktikákról, születésről és halálról szólnak. Hamar kiderült az is, hogy az afrikai modern irodalmat szervesen átszövik a gazdag kulturális antropológiai részletek.
A felolvasott novella –és regénymorzsákból kiderült, hogyan vasalják ki a hajukat az asszonyok, és a közösség részéről mekkora megvetésnek teszi ki magát, aki erre, vagy bőre világosabbá tételére vetemedik. Hasonló ellenérzést vált ki a nadrág halmazba tartozó ruhadarabok (pl. női alsó), vagy a melltartó viselése. Szó esett a kendő megkötésének „nyelvéről” az anyóspukkasztótól a szingliség hirdetésén át a férjet minősítőig.
Csodálatos leírásokat hallhattunk születésről és halálról, a születés és az őssé válás, vagyis a halál körüli tennivalók szigorú szabályairól.
A szemelvények nagy része magyarul sajnos még nem jelent meg (franciából fordította őket Lángh Júlia), pedig nagyon jó lenne több időt eltölteni velük.

"Az eszelős és a nyaktámasz"

Annak, aki szereti az egzotikus tárgyakat vagy a modern művészetet vagy mindkettőt, avagy egyszerűen csak egy vizuális és gondolati társításokra épülő, barátságos kiállításra vágyik, ahol szabadon mozoghat rengeteg érdekes tárgy között, és ha van kedve, együtt gondolkodhat a kiállítókkal, nagyon ajánlom, hogy még a héten látogasson el a Bartók 32 Galériában megrendezett „Az eszelős és a nyaktámasz” c. kiállításra. (A galéria neve a címe is, kapucsengő segítségével lehet bejutni a régi, gangos bérház földszintjén a kiállításra.)
Raum Attila mérnök, filmrendező, műgyűjtő ízlését, arányérzékét, okos ötleteit dicséri az elgondolkodtató koncepcióra épülő kiállítás, aki friss szemmel, maníroktól mentesen, bölcs humorral és olykor némi pikantériával válogatta össze gyűjteményének néhány (jó sok!) darabját.



Sétálj végig az apró részletek hasonlósága mentén felfűzött afrikai tárgyak (maszkok, szobrok, festett bőrök) és magyar képzőművészeti alkotások (naivak és profik, festmények, szobrok és installációk) között, és ha van kedved, próbáld megrajzolni a motívumok útját a keblektől a késen, szakállon és bajuszon át a farkasokig, és tovább… A kiállítás központi helyén fogsz rálelni a címadó festményre és tárgyra: az eszelősre és a nyaktámaszra.



Afrikai hangulatú lakásszépítésről itt és itt olvashatsz bővebben.