Egy lépéssel távolabb Veveytől, Montreux-ben kezdtem a napot, egy finom péksüteményes reggelivel a tóparton, miközben a takarító brigádokat és az őket asszisztáló galambokat nézegettem, akik a 44-ik Montreux-i Jazz Fesztivál előző esti bulijának nyomait igyekeztek eltüntetni. Egy fesztivál helyszíne egyébként is érdekes nappal. Minden kihalt, rendetlen és a képzeletünkre van bízva, hogy kitöltsük az üres színpadokat az esti élményekkel. A parton alig sétált valaki, még a nap is fáradt volt, pedig gyönyörűen tükröződött a türkiz víz tükrén. Leültem és nekikezdtem zöldséges quiche-emnek. Hátam mögött, a motorcsónakkal leglátványosabban megközelíthető Chateau de Chillon – várbörtön, ahol még Russeau is raboskodott! Szemben velem Freddie Mercury szobra. Úgy tűnik, nagy emberek szívesen vertek gyökeret itt Svájcban.


Ahogy befejeztem a reggelit, útnak eredtem, hosszú nap várt rám! De nem ment minden olyan simán, mint ahogy szerettem volna... A gyakorlatilag vadonatúj, imádott sötétkék overálommal sikerült beleülnöm egy hatalmas barna rágógumiba, amitől úgy néztnem ki, mint aki be... Pár perc csapkodás után beszaladtam az első, utamba kerülő üzletbe és megvettem a legleértékeltebb nadrágot a legleértékeltebb felsővel. Elvégre egy turista lehet kényelmes, a nyári ruhákból pedig már nyár elején kifogytak.

Rágómentesen kocsiba ültem és célba vettem Eviant. Kiváncsi voltam, hogy a víz, amit oly sokan, oly drágán isznak – 650 forint egy liter –, honnan is származik. A Genfi-tó ezen oldala már Franciaországhoz tartozik, és éppen olyan, mint a francia Riviéra. Szépen gondozott, pálmafás sétányok, elegáns hotelek és kaszinók sorakoznak egymás mellett. Igényesen kialakított, már-már túlságosan is ápolt virgonc-zöld gyep és egymást lepipáló körforgalmi járdaszigetek. Svájc és környéke egyébként is híres egymással versengő körforgalmairól. Általában a városra vagy falura jellemző tárgy, téma vagy virág díszíti a járdaszigetet, de láttam már igen absztrakt művészeti alkotásokat is. Mindenesetre díszesnek díszes, de nekem néha már túl sok.

Az Evian-gyár épp ebédszünetet tartott mire odaértem, úgyhogy gyorsan „átugrottam” Yvoirba, egy közeli, középkori kis falvacskába. Tündéri falu, telis-tele színes virágokkal, melyek vidámságot varázsolnak az ablakokba, ajtókba, összeölelkezve a színes bokrokkal, melyek észrevétlenül kúsznak fel a macskakő nagyságú kövekből felépített düledező házakra. A városka kizárólag a turizmusból él, nem is rosszul. A házak aljában pici, ízléses üzletek, teletömve többnyire mérhetetlen drága portékákkal. Nekem is sikerült bedőlnöm egy nyájas eladónak, aki addig beszélt nekem franciául – amiből nem értettem semmit –, hogy végül zavaromban vettem egy gyertyát. Persze nem akármilyen gyertyát, hanem egy szerelmi gyertyát, aminek legnagyobb különlegessége az ára volt: 21 euróra rúgott. Kétszer annyiba került, mint a ruha, amit viseltem... Valamit nagyon tudhat ez az illatos valami!

Visszaérve Evianba már kinyitott a múzeum. A sors persze továbbra sem adta könnyen ezt a napot. Bejutottam ugyan, de csupán az előtérbe, ahol közölték velem, hogy a gyárat kizárólag előre egyeztetett csoportos túrán lehet megtekinteni, de ne keseredjek el, mert az épület mögötti kútból Evian víz folyik. Megtaláltam a kutat, és kivártam a sorom, mert – bár meglepően vicces, de – itt az emberek tízesével hozzák a feltöltendő flakonokat. Milyen igazuk van! – gondoltam és hoztam gyorsan én is az üres üveget! Végül is sikeres volt a túrám, társultam a helyiek vízbeszerzési szokásaihoz, szomjan sem haltam, és igen, megmosakodtam Eviannal Evianban!