Negatív simogatás
Az utóbbi hetekben folyamatos lakberendezési lázban égtem, de nem tudtam illusztrálni a szükség hozta helytakarékos ötleteimet, mert az új fényképezőm szoftverhibás volt, és a szerviz sötét bugyrai elnyelték.
Jó hír: előkerült, úgyhogy a közeljövőben mindent megmutatok.
Az első tesztelését stílusosan egy fotókiállítás megnyitóján ejtettem meg.
SZEPTEMBER KETTŐS LÁTÁS kiállítás
Kettős látás esetén általában a szemizmok nem működnek megfelelően az ellátó ideg vagy maga az izom elváltozása miatt. A nem működő izom irányába a szem nem tud elmozdulni, így amikor a beteg ebbe az irányba tekint, intenzív kettős látás (diplopia) jelentkezik.
A kettős látás meghatározása nem segít rajtunk, ha el szeretnénk képzelni a kiállítást, hiszen itt komoly szerkesztési procedúrán mentek keresztül egymás után készült, de sokszor csak a helyszínben – vagy még abban sem – egyező fotók.
A képeket a FORTEPAN kezdeményezés két oszlopos tagja, Szepessy Ákos és Tamási Miklós „vágta össze”, különös társításokkal továbbfejlesztve a névtelen alkotók által elcsípett pillanatokat.
Többen felsóhajtottunk, hogy akár mi is lehetnénk cúgos cipőben két gondosan fonott varkoccsal, vagy a gangon biciklizve, a Balaton parton a vállalati autó mellett feszítve (összebújva) a fotókon.
Kép a kiállításról
(Nagyon köszönjük, fiúk!)
A FORTEPAN nevet a váci Forte gyár által gyártott, a háború után a legelterjedtebb és legnépszerűbb negatív filmtől kölcsönözték. (Talán még te is emlékszel…) Ez a név arra is utal, hogy (a filmnegatívokhoz hasonlóan) kezdete és vége van a gyűjteménynek: az első képek a múlt század fordulójáról származnak, az utolsók a rendszerváltás körüli hónapokból – mára, a digitális képek korlátlan világában olyannyira elfeledtük a képelőhívás gyötrelmeit, hogy nosztalgiával gondolunk a világot a visszáján mutató perforált filmszalagokra, és ha még van belőlük a fiókban, szeretettel simítunk rajtuk végig.
A FORTEPAN gyűjtemény reméljük, sokáig közkincs marad, látogass el oda is!
A kettős látást sajnos nem lehet dokumentálni, pedig a kiállítás-megnyitóról eljövet két helikoptert láttam egymás mellett körözni az égen – kattintottam is gyorsan párat a frissen szervizelt gépemmel, a fényképeken viszont csak egy látszik...

