Érdekes, hogy az ember bárhová utazik a világban, az adott város vára vagy kastélya mindig egy kötelező látnivaló. Megszámlálhatatlan várkastélyt láttam már, de talán az egyik legemlékezetesebb a portugál Sintra vára volt, mely ugyancsak jó pár különböző nemzetiségű uralkodó keze közt lett egyre nagyobb és egyre eklektikusabb. A krumlovi várkastély egyáltalán nem eklektikus, sőt.

Tibi, a város legnagyobb tudora, az utazás előtt átküldte a várral kapcsolatos tudnivalókat. Ezt most csak azért tűzöm ide, mert én „nem hivatalos” formában szeretném bemutatni a kastélyt, a látogatáshoz pedig több útvonal is választható. A vár belső részét kizárólag csoportosan lehet látogatni, idegenvezetővel, de úgy tűnt, Tibi számára nincs lehetetlen: privát túrán vehettem részt.

A vár kapujához egy híd vezet, mely egy több száz éves medveárok felett ível át. Itt három mackó is vigyáz arra, hogy illetéktelenek a bemászás gondolatát alaposan meggondolják. Ellentétben rengeteg várral, ez a vár kifejezetten barátságos. A belső udvara napsárga, az ablakokban virágok mosolyognak, az ajtók pedig csak úgy hívogatják az arra járó turistát. A belsőkben találunk uralkodói hálót, nagy medvebőrrel; hercegnői társalgót a legszebb kályhával; dolgozószobát gyönyörű íróasztallal; „fürdőszobát” mobil vécével és persze vendégvárót igen értékes festményekkel. Ennek a kastélynak a legkülönlegesebb tartozékai mégis az Európában legnagyobb mennyiségben itt található, hatalmas faliszőnyegek. A faliszőnyeg a múlt időkben nem csak a látványért felelt, de szigetelőanyagként is funkcionált.

A vár különböző részeit összekötő folyosókat én csak az Aliz csodaországban díszleteiként tudnám leírni. A folyosók olyan hosszúak, szabályosak és tökéletesen festettek, hogy úgy tűnik egy tükörrel állunk szemben. A hiba csak ott van, hogy magunkat nem látjuk benne, mert tükör nincs, de folyamatos, emelkedő és szűkülő folyosó viszont igen. Tátott szájjal álltam ott, a cseh csodaországban, nem akartam elhinni. Azt hiszem ezt hívják tökéletes optikai csalódásnak.


Egyszer csak egy kis ajtón beléptünk a teljes sötétségbe. Jó pár másodperccel később, a gyertyafényt utánzó tompa fényben, a kastély egyik legrégebbi termében találtam magam, a tökéletesen fennmaradt barokk színházban. A csend leírhatatlan, az illat megfoghatatlan, az áhítat, amit éreztem pedig erősebb volt bárminél, amit valaha éreztem. Ez maga a színészet temploma. A színház 1776-ban épült, akkoriban modernnek számító technikával, mely a mai napig működik. Évente háromszor tartanak előadást, kizárólag barokk operákból. A színpad varázsától annyira meg voltam hatódva, hogy alig mertem megszólalni. A videót, amit kiváltságosként készíthettem, kénytelen voltam feliratozni, mert elnyelte hangomat a régmúlt.



Miután magamhoz tértem a commedia dell’arte egyik fő színteréről, a több mint tíz hektáros kastélykertbe látogattunk. Az ámulat itt sem hagyott el. A kert közepén található az Európában egyedülálló forgó nézőteres színház. Igen, jól olvastátok, nem forgó színpad, hanem forgó nézőtér. Ilyenről – színész létemre – még én sem hallottam. Márpedig létezik.

A díszlet a kert maga, a nézőtér pedig követi a körülötte forgó eseményeket. Hátborzongató élmény volt, amikor elindult az előadás, mi pedig megindultunk a nézőtérrel a lovon érkező szereplőket követve. Fenomenális érzés volt forogni a legcsillagosabb augusztusi ég alatt, a krumlovi kastély parkjában, s bár a Robin Hood-ot csehül játszották – amiből persze egy szót sem értettem –, mégis minden percét élveztem és sosem fogom elfelejteni!