De nagyon sok minden eszembe jutott a sóról és a sóval való találkozásokról – nem véletlen, hogy a mesében a királylánynak, amikor az örök életre szóló kötődésre, szeretetre kellett hasonlatot találnia, a só jutott hirtelen az eszébe, szegénynek.

Lehet persze, hogy a só iránti rajongást azon tudás alapozza meg, hogy a földi élet a (sós) tengerben született, és az élő sejtek sejtközi folyadéka sóoldat, de a só – legalábbis számomra – leginkább egy íz a konyhából, ami a természet meglepő helyein egyszer csak felbukkan pl. kő formájában, vagy a tengerbe gázolva. Emlékszem, milyen különös élmény volt először szájba venni a tenger vizét, vagy a parajdi sóbánya egy (remélem) félreeső zugában megnyalni a falat.

És nem kevésbé szép a látvány: csodálatosak a sókristályok, akár egy kis tálkában a párologtatjuk el kísérletképpen a telített sóoldatból a vizet a fűtőtesten otthon, akár elsétálunk a Medve-tó fölött a sós sziklákhoz (mint az „üveghegy” a mesékben), vagy a tengerparti sziklákon keresünk a nap melegétől kipárlódott vékony sólemezkéket. (Ha ilyet találunk, gondoljunk a bedobozolt, felcímkézett, aranyárban mért fleur de sel-re, a só virágjára, és gyűjtsünk be belőle a reggeli vajas kenyérhez, paradicsomhoz egy keveset.)

Nem csak virágja, virágkora is van a sónak mostanság.

Só kapható a villamossági szaküzletben, a vasedényben és az illatszerboltokban is, használjuk ugyanis sólámpaként, a sütőben húst süthetünk rajta (ehhez árul a vasedény sótömböket), és sótömbbel moshatjuk problémás bőrünket, a fürdősóról és a sokféle, sót tartalmazó bőrradíros kozmetikumról , fogkrémről nem is beszélve.

A só sokrétű háztartási felhasználása persze nem újdonság – utánanéztem az 1936-ban megjelent „A magyar háziasszony lexikoná”-ban, húsznál több praktikát is felsorol.

Használták torokfájáskor gargarizálásra, inhalálásra (már akkor ismerték a „sópipa” hasznát), égési sérülésekre, rovarcsípésre, kígyómarásra, orr- és ínyvérzésre, gyomorégésre, hánytatónak, hashajtónak…

Használták a háztartásban súrolószernek (most odakapott a narancslekvárom és kipróbáltam – tényleg remekül működik!), folttisztítónak, ablakmosó folyadéknak, a szőnyeg színének felfrissítésére, kosarak felújítására.

Használták szagtalanítónak olajfestékszag esetén, beszórták vele a tűzhely alját, hogy egyenletesen süssön, és ne repedjen meg az edény. Ha kialvóban volt a tűz, egy marék sóval élesztették fel.

Sós vízben csíráztatták a magokat (a vágott virágnak is adtak persze sót), és a legváltozatosabb módokon alkalmazták tartósításra.

És persze remek ötleteket adtak, mit tegyünk, ha túl sok a só…

Sajátos sóhasznosításra lásd a derékpárna készítést , a sóliszt-gyurmázást, és a fájos fület gyógyító sóbabát is.

Manapság egy jól felszerelt élelmiszerboltban vehetünk kősót, tengeri sót, himalájai sót, fekete sót, nagy szeműt, apróra őröltet, jódozottat, jódozatlant, és megcsodálhatjuk az előbb emlegetett só virágát is.


Nem vagyok egy só-sznob, és nagyon szórakoztat, mikor sószakértők összecsapnak, melyik az igazi a levesbe… Ha tehetem, ugyanazt a fajtát használom, hogy ne kelljen az adagolást újra meg újra kikísérleteznem.

Pedig állítólag az áron kívül is van különbség só és só között, a feldolgozás során más adalékanyagokat használhatnak és mások lehetnek az összetevők is, de amíg a dobozra csak annyi van írva, hogy NaCl, nehéz a választás.

A tengerparton élők esküsznek a tengeri sóra, egy lengyel már csak nemzeti büszkeségből is a wieliczkai sót fogja szeretni, „minél szürkébb, annál jobb” alapon, a sós tavak közelében élőknek is a saját, megszokott lesz a legkedvesebb.

Néha megrendítő dokumentumfilmeket lehet elcsípni arról, hogyan termelik ki kézzel és szállítják messzi vidékekre jakháton a Chaka-tó sóját a tibetiek. De az ötletet, hogy hogyan portalaníthatnám és frissíthetném fel a fent emlegetett sólámpámat, nem ez, hanem a Salt Lake-ből ipari módszerekkel történő sóhasznosításról szóló ismeretterjesztő film adta.
Elhangzott ugyanis, hogy a Salt Lake-ből nyert sót sós oldatban mossák meg – és ezzel elhárult a nagy akadály a sófürdetés elől.

A sólámpám kisebb sótömbökből áll, és féltem, hogy takarítás közben okafogyottá válik az egész procedúra, mert a lefolyóban végzik a kristályok.
De ezzel a módszerrel nem: vagy fél kiló (legolcsóbb) sót feloldottam egy fazék vízben, megforgattam benne a sótömböket, majd szűrőkanállal egyből kiszedtem, és egy rácsra tettem száradni őket. Szép tiszták és fényesek lettek – a sós víz állapotáról inkább ne essen szó…



Ugyanilyen módszerrel megtisztítható az egy tömbből faragott sómécses, valamint a sólámpa is, ha le tudjuk választani a burát a villamos szerkezetről.