2011. április 11. 15:20
Kedvenc versem
Sziasztok! Köszönöm a jó kívánságokat és a türelmet, napokon belül folytatom a blog írását, de addig is, a költészet napjára tekintettel fogadjátok egyik kedvenc versemet.
A művész 60 éves pályafutása alatt hatalmas népszerűségre tett szert hazájában és – ismertté válása után – a világban is.
Az érzelmek kifejezésének leghatásosabb módja, ha meglepjük szerelmünket. Eláruljuk, hogy mi az, aminek senki sem tud ellenállni.

Lackfi János megzenésített verseinek feldolgozásával folytatódik a Kávészünet zenekar koncertsorozata idén a Millenáris Fogadóban.
Kemény Lili első kötete olyan, mint egy gondosan bélelt dobozkában üldögélő csokibonbon, amiről rengeteg aranyszínű selyempapírt és bordó bársonyszalagot kell lefejteni.
A közel-keleti országban nagy divat költőnek lenni, főleg ha álnéven ír az ember. A trendből a sejk sem maradhatott ki.
Hatvanhét éves korában csütörtökön Prágában elhunyt Ivan Martin Jirous költő és zenész, a cseh underground legendás alakja.
Átadták az Arany János-díjakat és a Gérecz Attila-díjat a Magyar Írószövetségben vasárnap.
A fogadóirodák a hetedik helyre tették Nádast, a lista élén Ali Ahmad Said Asbar állt. De vajon ki nyert?
Összművészeti fesztiválon kel életre Pilinszky költészete születésének 90., halálának 30. évfordulóján, 2011. október 6-án, csütörtökön 19 órától.
József Attila költészete előtt tisztelegve több mint egy tucatnyian gyalogosan teszik meg a Szeged és Makó közötti utat.
Varga Katalin könyvei több mint 2,5 millió példányban keltek el, több generáció is felnőtt rajtuk.
Énekelt és szavalt Pilinszky-versekkel járja az országot, első sorban a középiskolákat Orbán György és Kovács Gábor öt esztendeje.
Egyszerre két új kötettel jelentkezett Lackfi János József Attila-díjas költő, író.
Orbán Ottót kezdjük elfelejteni, pedig nem kéne. Erre tesz kísérletet a Petőfi Irodalmi Múzeum, ahol ismerősei mesélnek a 2002-ben elhunyt költőről.
Dsida Jenő Szatmárnémetiben született erdélyi magyar költőnek Magyarországon elsőként Kaposváron állítottak szobrot.
Ismeretlen körülmények között elhunyt Kartal Zsuzsa költő, kritikus, műfordító.
Életének 71. évében, május 7-én Budapesten elhunyt Bögözi Kádár János erdélyi magyar költő, prózaíró.
Gonzalo Rojas chilei költő, a kortárs latin-amerikai költészet egyik legjelentősebb alakja volt.
Sziasztok! Köszönöm a jó kívánságokat és a türelmet, napokon belül folytatom a blog írását, de addig is, a költészet napjára tekintettel fogadjátok egyik kedvenc versemet.
A költészet napját József Attila születésnapjára emlékezve 1964 óta minden évben április 11-én ünneplik Magyarországon.
Mert nincs titokzatosabb, mint ami az élet után vár. Bár mindenki tudni véli a választ – vallás, filozófia, életmódmagazin –, igazi kérdés egyetlen marad csupán: „egyáltalán jó költő voltam-e végül?”
Csaknem nyolcvan magyar költő olvassa fel verseit a Magyar Rádió (MR) Márványtermében április 8-án.
Formabontó versünnepre készül a kaposvári Csiky Gergely Színház: április 11-én, a költészet napján mindenki "belekóstolhat" egy kicsit a kötészetbe.
Ma kivételesen nem egy ember ünnepli a születésnapját, hanem maga a költészet. Lehet élni nélküle, elég jól ellavíroz nélküle az ember a mindennapokban, de nem érdemes.
Meseíró pályázatot hirdetett a Lázár Ervin Baráti Kör az író születésének 75. évfordulója alkalmából.
Ecuadorban életét vesztette Málik Roland költő. A fiatal művész 35 éves volt.
Egy 99 éves japán asszony érintette meg költeményeivel a szigetország lakóinak szívét: Sibata Tojo verseskötete eddig 1,5 millió példányban jelent meg.
Add nekem a te szemeidet, Kék látásod, mely mindig épít, Mindig irgalmaz, mindig szépít – halljuk már a lépcsőnél, de első blikkre azt hisszük, hallucinálunk.
Az 54 éves kínai ellenzéki gondolkodó ma is börtönben ül. A kötet két nyelven jelenik meg.
Életének 84. esztendejében, hosszan tartó súlyos betegség után Kárpátalján, ungvári otthonában csütörtökön elhunyt Balla László író, költő, műfordító, közéleti személyiség, a Kárpáti Igaz Szó nyugalmazott főszerkesztője.
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Vesna Parun, a XX. század második felének egyik legkiemelkedőbb költője.
A mennyiségtan tanár találta ki Etelkát, a kört és a derékszöget
Sylvia Plath amerikai költő öngyilkosságáról írt, eddig nem ismert vers került elő Plath férjének, Ted Hughes brit koszorús költőnek a tollából.
Szálinger Balázs költő, író, műfordító, a KultúrPart munkatársa kapta a Szabó Magda és Szobotka Tibor Emlékéért díjat
Jorge Luis Borges argentin költő mindeddig ismeretlen verssoraira bukkantak a Buenos Aires-i Nemzeti Könyvtár dolgozói több éves kutatómunkájuk során.
Fodor Ákos költőnek, műfordítónak ítélték oda a lírai kategóriában a Bank Austria Literaris elnevezésű osztrák irodalmi díjat. Az elismerést kelet- és délkelet-európai alkotók kaphatják meg.
Egyre többször merül fel kérdésként, hogy a városi ember mennyire kötődik azokhoz a közterekhez, amit nap mint nap használ. Ugyanaz az utca, járda, tér, megálló minden nap...
Szálinger Balázs a Kultúrpart munkatársa, jelenleg Kolozsvárott élő barátunk vehette át a Quasimodo Emlékdíjat a Nobel-díjas olasz lírikus nevével fémjelzett balatonfüredi költőverseny szombati díjkiosztó gálaestjén; a szerző a Halott porokból mindenféle úrnő című versével nyerte el a fődíjat 300 pályázó közül.
76 éves korában elhunyt Peter Orlovsky költő, a beat nemzedék egyik utolsó mohikánja
Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.
Feb 11
Fonó Budai Zeneház - Budapest
Feb 11
Madách Imre Művelődési Központ - Vác
Feb 11
Marczibányi Téri Művelődési Központ - Budapest
Feb 12
Millenáris - Budapest
Feb 13
Millenáris - Budapest
Feb 14
Budapesti Kongresszusi Központ - Budapest
Feb 15
Millenáris - Budapest
Feb 16
Atlantisz Lélekközpont - Kaposvár
Feb 17
Bajor Gizi Közösségi Ház - Balatonföldvár
Feb 17
Sufni G'ART'N - Sötétkamra - Budapest
Feb 18
Fonó Budai Zeneház - Budapest
Feb 18
A38 Hajó - Budapest
Feb 22
Millenáris - Budapest
Feb 25
Fonó Budai Zeneház - Budapest
Feb 25
Millenáris - Budapest
Feb 27
Millenáris - Budapest
Feb 28
Sufni G'ART'N - Sötétkamra - Budapest
Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.