2010. május 25. 10:16
Paris Hilton Hollókőn járt!
Paris Hilton valójában palóc? Nos, bizonyára nem, viszont nehezen tudnánk magyarázatot adni arra, hogy mit keresett Hollókőn. Mert ott járt.
Az olasz sajtó „krónikus betegnek” nevezte a Colosseumot, amelyről december végén kétszer potyogtak törmelékek, ezúttal pedig egy hét centiméteres ókori tégladarab is lehullt a falról.
A tervek szerint jövő júniusban nyitják meg újra a látogatók előtt a jelenleg még felújítás alatt álló kőszegi Jurisics-várat.
Reneszánsz remekművet restauráltak Firenzében. A Santa Maria del Fiore dóm keresztelő-kápolnájának híres Paradicsom kapuját húsz év alatt állították helyre.
Hasznosításra kínál egy világörökségként nyilvántartott aprócska szigetet a holland állam.
A hazai designerek bemutatkozó terepeként, találkozóhelyként fog funkcionálni a hosszú várakozás után július 1-jén megnyíló budapesti Design Terminál.
Egy cipőgyáros támogatásával ősszel megkezdődik a Colosseum felújítása.
Valaha illegálisan készült provokatív falfirkákat - mintegy tucatnyit - nyilvánított védetté Aachen városa kultúrtörténeti emlékként és műalkotásként.
A Norvég Alap támogatásával újult meg a nádasdladányi Nádasdy kastély főhomlokzata; a munkálatok 250 millió forintba kerültek.
Korai középkori templom maradványaira bukkantak régészek a gyulafehérvári Szent Mihály katolikus székesegyház előtt zajló ásatásokon.
Újabb darabját veszítette el Velence egyik híres hídja: a Rialto helyreállítására a lagúnák városa szponzort keres.
Megrongálták Wass Albert író síremlékét az erdélyi Marosvécsen az ottani Kemény-kastély kertjében.
Az újból fellángoló politikai nyugtalanság miatt ismét bezárt a kairói Egyiptomi Múzeum, páratlan ókori kincsek tárháza.
A Sümegi vár 822 millió forintos felújítása az eredeti márciusi határidő helyett június közepére fejeződik be.
A Nógrád megyei világörökségi Hollókő támogatja, hogy az erdélyi Torockó a világörökség része legyen a falu társított partnereként.
Ritkán látott kincs, egy ékszerekkel kirakott 150 éves indiai baldachin vár árverésre a Sotheby's aukciósháznál.
Éjjel-nappal nyitva áll a látogatók előtt a Budavári Labirintus március 7-től.
A fertődi Esterházy-kastély felújított díszudvarát júniusban, a Múzeumok éjszakáján avatják fel.
Az egyedi műemléki védettség bejegyzésével megmenekülhet a lebontástól a II. kerületi Bem téren álló Radetzky-laktanya - hangzott el az 1879-ben emelt épület védelmére lakossági mozgalmat indító Váralja Szövetség szerdai sajtótájékoztatóján a helyszínen.
A becsült ár tízszereséért, 23,8 millió dollárért (5 milliárd forintért) kelt el egy keddi New York-i árverésen Antinóosz, Hadrianus római császár istenített görög fiúszerelmének több mint 1800 éves márvány mellszobra.
Összeomlott szombaton Pompejiben az egyik legismertebb műemlék, a Gladiátorok Háza - jelentették be az illetékes olasz hatóságok.
Időkapszula került a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport belsejébe: a felújítási munkálatok végső szakaszában Kolozsi Tibor restaurátor a szoborcsoport lóalakjába helyezte el hétfőn azt a fémhengert, amely a ma emberének üzeneteit tartalmazza a jövő számára.
Különleges könyvtárral gazdagodik a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély gyűjteménye.
A firenzei Ognissanti templomban lévő feszület helyreállítása során szakértők megállapították, hogy a keresztre feszített Krisztus valóban Giotto alkotása. A restaurálás visszaadta a középkori festmény eredeti színét és fényét.
Felavatták Janikovszky Éva szegedi szobrát csütörtökön délután a nevét viselő kollégium előtt; a bronz portré a Munkácsy Mihály-díjas Zsemlye Ildikó alkotása.
Magyar Ropszódiák címmel a Magyar Nemzeti Galéria először szentel életmű-kiállítást Félicien Ropsnak (1833-1898).
Magyar-olasz művészek alkotását avatják fel Amerigo Tot emlékére hétfőn, a magyar születésű, de Olaszországban második hazára talált szobrász születésének századik évfordulóján Rómában.
Felújítják az antik olaszországi romváros, Herculaneum mozaikjait.
Omlás és szétmállás fenyegeti az örök város építészeti csodáit.
A Tisza áradása miatt áll a víz a tiszaburai templomban, két géppel folyamatosan szivattyúznak.
Paris Hilton valójában palóc? Nos, bizonyára nem, viszont nehezen tudnánk magyarázatot adni arra, hogy mit keresett Hollókőn. Mert ott járt.
Megsüllyedhet az épület, miután szerdán kéttermes barlangot találtak alatta a gázvezetéket fektető munkások.
Kétmillió külföldi arra is kíváncsi volt, ahogy halálos balesetet szenved egy motoros a város közelében.
A Kossuth-szobor talapzatán állva vetkőzött a nő, aki közben a polgármesternek üzent, majd angyalokról és démonokról beszélt.
Kiosztották ki a műemlékvédelmi szakma díjait. Régész, szobrász, filmrendező, és tévéműszerész is van a díjazottak közt.
A Rio de Janeiro jelképének számító hatalmas szobor szélesre tárt karjaira azt firkálták: Ha nincs itthon a macska, cincognak az egerek.
A Stühmer kávéház 1928-ban nyílt, a kései szecessziós stílusú berendezés ma is megvan, ezt védetté nyilvánították.
A férfi súlyos sérüléseket szenvedett, több végtagja eltörött.
Bár csak botladozva lehet végigmenni a Szécheny-téren, és volt, aki a pályáztatást is szabálytalannak találta, a rendőrség eutasította az ügyben tett feljelentést.
Róma legdekadensebb császárainak rezidenciájában hatvan négyzetméteren szakadt be a mennyezet.
Időnként foglyul ejti a pécsi várkert az elkószáló turistákat.
Egy szakállas férfi be akart törni az épületbe, mert ott szerinte az antikrisztus múmiáját őrzik. Nemi erőszak miatt már ült börtönben.
Három éve kapták vissza az államtól a százéves kastélyt, és most az államnak szeretnék eladni.
Öt lengyel már őrizetben van, ők azt vallották, hogy egy svéd neonáci bízta meg őket. Valószínűleg őt tartóztatták le Svédországban.
A sümegi és a várpalotai vár újulhat meg mintegy 1,3 milliárd forintos vissza nem térítendő uniós támogatásból, az erről szóló szerződéseket a napokban írták alá.
Az épületet több mint 1600 éve fejezték be Szent Antal követői. A kolostorban most is élnek szerzetesek.
Lotz Károly és Székely Bertalan freskói is megsérültek, mivel az egyik torony restaurálására már nem jutott pénz, ezért ott befolyik a hólé.
Felújítás miatt egy évre lezárják a város turistalátványosságát, ami szemétre épült, és félő, hogy belecsúszik a Szarvas-árokba.
Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.
Feb 11
Fonó Budai Zeneház - Budapest
Feb 11
Madách Imre Művelődési Központ - Vác
Feb 11
Marczibányi Téri Művelődési Központ - Budapest
Feb 12
Millenáris - Budapest
Feb 13
Millenáris - Budapest
Feb 14
Budapesti Kongresszusi Központ - Budapest
Feb 15
Millenáris - Budapest
Feb 16
Atlantisz Lélekközpont - Kaposvár
Feb 17
Bajor Gizi Közösségi Ház - Balatonföldvár
Feb 17
Sufni G'ART'N - Sötétkamra - Budapest
Feb 18
Fonó Budai Zeneház - Budapest
Feb 18
A38 Hajó - Budapest
Feb 22
Millenáris - Budapest
Feb 25
Fonó Budai Zeneház - Budapest
Feb 25
Millenáris - Budapest
Feb 27
Millenáris - Budapest
Feb 28
Sufni G'ART'N - Sötétkamra - Budapest
Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.