Magyarországnak ajánlkozik a rendezőisten
Mint mondta, szívesen dolgozna rendezőként és színészként egyaránt ismét Magyarországon, ha olyan ajánlatot kap, ami elfogadható számára. "Ha a magyar fél azt tervezi, hogy meghívnak, én örömmel jövök" - fogalmazott.
A cseh film otthoni sikerét - a 2007-ben forgatott Őfelsége pincére voltam című filmjét Csehországban közel egymillióan látták - , azzal magyarázta: a cseh rendezők a hétköznapi embernek forgatnak filmet. Az önkifejezésnél sokkal fontosabb, hogy értse meg a néző a filmet; nem filmet kell tudni csinálni, hanem úgy elmondani a történetet, hogy az érdekes legyen" - mondta Jirí Menzel.
A közönségtalálkozón az 1968-ban a Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjéért kapott Oscar-díja kapcsán megjegyezte, sokkal nagyobb elismerés számára, hogy a Sörgyári Capriccióban látható sörgyárat egy cseh műemlékvédelmi hivatal munkatársai éppen a film miatt vásárolták meg és újították fel. A sörgyárban minden év júniusában fesztivált rendeznek, Hrabal-filmeket vetítetnek és helyben készült sört mérnek - mesélte a rendező.
A dombóvári találkozó napján, március 28-án született 95 éve az 1997-ben elhunyt író, Bohumil Hrabal, akinek regényeit több Menzel-film - az említettek mellett a Hóvirágünnep, a Pacsirták cérnaszálon - dolgozta fel.



