Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 23., szerda - Dezső

Londonban is élvezhetik Mundruczó művészfilmjét

2009. május 8.  16:02
Mundruczó Kornél Delta című filmjét pénteken mutatják be Londonban, az Institute of Contemporary Arts-ban (ICA); mivel a kortárs művészeti intézet megvette a vetítési jogot, az alkotás bekerül az angol művészmozi-hálózatba  - mondta az MTI-nek Takács Ildikó, a Londoni Magyar Kulturális Központ igazgatója.

A londoni kortárs művészeti intézetben a filmvetítés utáni beszélgetésen részt vesz az egyik főszereplő, Tóth Orsolya és Bíró Yvette, aki Mundruczó Kornéllal közösen készítette a forgatókönyvet.

Mint azt Tarjányi Natália, a londoni magyar intézet sajtótitkára kiemelte, a magyar film iránt nagy az érdeklődés. Már két interjú megjelent Tóth Orsolyával, s a londoni Time Out programajánló magazin részletesen írt a Deltáról, amely tavaly elnyerte a Magyar Filmszemle fődíját, a cannes-i filmfesztiválon pedig megkapta a világ filmkritikusait tömörítő nemzetközi szervezet, a FIPRESCI díját.

A vetítést és a beszélgetést követően az ICA bárjában Barabás Lőrinc, jelenleg Londonban élő fiatal magyar dzsessztrombitás formációjával együtt ad koncertet.
A nemzetközi és brit kortárs művészetek népszerűsítésének szentelt ICA épületében kiállító- és koncertterem, két mozi, könyvesbolt, bár található, és az intézet számos tevékenysége mellett filmforgalmazással is foglalkozik. Az ICA ad otthont júniusban a londoni magyar filmfesztiválnak is - jegyezte meg Tarjányi Natália.
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója