Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 23., szerda - Dezső

Magyarországot is lenyomja a szemüveges kis hülye

2009. július 24.  14:06
Hatalmas érdeklődés kíséri a Harry Potter és a félvér herceg című film hazai vetítését; az első előadásokra annyian voltak kíváncsiak, hogy számos moziban a tervezettnél több termet kellett nyitni, illetve extra vetítéseket kellett kiírni.

Az egyik budapesti bevásárlóközpont mozipénztáránál csütörtök délután tömött sorokban álltak az emberek: szinte mindenki a varázslótanonc újabb kalandjaira volt kíváncsi. Az érdeklődők többsége korra és nemre való tekintet nélkül Potter-függőnek” vallotta magát, szinte nem is állt olyan ember a hosszú sorban, aki ne látta volna az összes eddigi filmet és olvasta volna mind a 7 kötetet. Egy harmincas pár elmondta, hogy bár nagy a tömeg, nem akartak többet várni a film megnézésével, amiről azt hallották, hogy minden eddigi résznél sötétebb és izgalmasabb.

A Palace Cinemas hálózatában országszerte több mint 6500-an nézték meg a csütörtökön 0 óra 1 perckor indított első vetítéseket - mondta Mester György, a mozihálózat programmenedzsere, hozzátéve, hogy 1400-an vidéken, több mint 5000-en pedig Budapesten vágtak bele az éjszakai kalandba. Mester György szerint soha nem tapasztalt érdeklődés övezi az új Potter-filmet, amit az is mutat, hogy vasárnapig már minden előadásra foglaltak jegyet.

A Harry Potter és a félvér herceg IMAX-változatát - amelynek első 12 perce 3 dimenzióban látható - Magyarországon egyedül a Cinema City Arénában tekinthetik meg a nézők. Buda Andrea, a mozihálózat marketing és P.R. igazgatója elmondta, hogy hétvégére az összes 3D-s jegy elkelt vagy le van foglalva, pedig extra vetítéseket is tartanak az IMAX-moziban, és a tervezettnél több előadással megy a film a multiplex termekben is.

Hozzátette, hogy a film normál verzióját is óriási érdeklődés kíséri, minden vidéki mozijuk hamarabb nyit és tovább tart nyitva a hétvégén. A budapesti IMAX-moziból az utolsó vendégek hajnali 4-kor mennek majd el, holott általában 1 körül zárnak.


Életveszélyes sapkacsere 57 méteres magasságban - ITT!
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója