Pindroch Csaba és Szabó Győző közösen villantanak

A rendező, Koltai Róbert a forgatáson elárulta, hogy ez lesz Jamelia első filmfőszerepe, ráadásul a popsztár csupán a film zárójelenetében alakít majd énekesnőt.
A film története két vidéki gyári munkásról szól, akik véletlenül tudomást szereznek egy több millió dolláros csalásról. Pindroch Csaba és Szabó Győző chippendale fiúknak álcázza magát és Londonba menekül; szerencsétlenségükre a Michael Madsen – őt többek között Tarantino Kill Billjéből ismerhet a közönség - alakította maffiózóba botlanak.
A forgatás hétfőn folytatódik Szegeden, ahol főleg belső jeleneteket rögzítenek majd. A moziban feltűnik majd az Anna fürdő, a színház és egy szegedi diszkó belseje is. A forgatáson csaknem kétszáz szegedi statiszta vesz részt, és kisebb szerepekben megjelennek szegedi színészek is. A Szegeden rögzített jelenetek után Budapestre megy a stáb, majd októberben Londonban folytatódik a munka.



