Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 23., szerda - Dezső

Folytatódhat a világ legsikeresebb filmje

2009. szeptember 9.  12:55
Rendeződött az előkészületben lévő A hobbit című film jogi háttere, így a tervezettnek megfelelően jövőre elkezdődhet a J. R. R. Tolkien-regény forgatása.

A hollywoodi New Line filmstúdió és a Tolkien hagyaték kezelői között A Gyűrűk Ura-trilógia elszámolása után tört ki a viszály. A világszerte 2,9 milliárd dolláros bevételt hozó filmszériából ugyanis a könyv szerzői jogait kezelő alapítvány és kiadó - állítása szerint - egy árva garast sem kapott. 

A Tolkien Trust és a HarperCollins Publishers 2008 februárjában perelte be a New Line stúdiót, s idén októberben került volna sor az ügy tárgyalására, ha kedden az érdekelt felek be nem jelentették volna, hogy megállapodásra jutottak. A megegyezés részleteit nem tárták a nyilvánosság elé. 

Cristopher Tolkien, a regényíró legfiatalabb fia közleményben tudatta, hogy a stúdió immár folytathatja A hobbit forgatásának előkészületeit.
Alan Horn, a Warner Bros. elnöke örömmel nyugtázta leányvállalata, a New Line képviseletében, hogy végre maguk mögött tudhatják ezt a perpatvart, és egy jövendőbeli gyümölcsöző kapcsolat képét vázolta fel a felek között.
A Tolkien-hagyaték jogászai 150 millió dollárt követeltek a New Line-tól, amelynek produkciójában 2001 és 2003 között született meg a Peter Jackson rendezte A Gyűrűk Ura-trilógia. 

A hobbitot a trilógia előzményfilmjeként forgatják le két részben. A rendezői székben ezúttal Guillermo del Toro (A Faun labirintusa) ül majd.

Nézze meg Ön is minden idők talán leghatásosabb filmdalát!



Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója