Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 12. vasárnap
Lídia, Lívia
06:53
17:03
Belépés
ok

Mintha Michael Jackson még mindig itt lenne köztünk

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2009. október 24. 15:24
Az a legszomorúbb, ha csak a halála után ismerünk meg valakit igazán. A Michael Jackson’s This Is It talán sosem kerül a mozikba, ha a pop királyának tragikus halála nem jön közbe.
A próbákon készült felvételek elsősorban a színpadi előkészületeket segítették és Michael Jackson saját archívumába kerültek volna – de csupán egy héttel a nagy visszatérésnek szánt megashow-sorozat első koncertje előtt minden megváltozott: és a színpadi show rendezője (egyébként tapasztalt filmes), Kenny Ortega a megmaradt felvételekből összeállította minden idők legkülönlegesebb koncertfilmjét. Az egész életében rejtőzködő, visszavonult sztárt most munka közben, soha nem tapasztalt közelségből láthatja mindenki.
A filmben is szereplő zenésztársak, táncosok és színpadi szakemberek egy emberként állnak ki Jackson mellett. Úgy látszik, egy munkatárs sem vonhatta ki magát a sztár hatása alól: aki vele dolgozott, a rajongója lett.

– A filmből kiderül, milyen kemény munka folyt a hosszú próbák során – nyilatkozta Kenny Ortega. – Michael nemcsak főszereplő volt: a fejében volt az egész show; a nézők látni fogják, hogy miközben énekel és táncol, folyamatosan figyel is: instruál, magyaráz, tervez és számon kér. Iszonyatosan kemény tempót diktált. A próbák sokszor éjjel 1-ig tartottak, de hajnali 4-kor már telefonon hívott: eszébe jutott valami új ötlet. Neki a tökéletes volt a minimum, minden kis részlet érdekelte. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ez a film megmaradt, elkészülhetett, és mindenkinek megmutathatjuk, milyen különleges, óriási tehetségű ember volt. A filmet nézve olyan, mintha Michael Jackson még mindig itt lenne köztünk.

Hazai bemutató: október 28.
34 hozzászólás

This Is NOT It 2009. október 24. 16:52

Sajnos nem hagyhatjuk figyelmen kívül a film árnyoldalát sem. Nem szabad mindent feltétel nélkül elhinni! http://this-is-not-it.com/hu/sajtokoezlemeny

hozsa23 2009. október 25. 19:06

Árnyoldalát...???! Egy honlapon leírt valamivel,bemocskolod a filmet,ami még a moziban sem ment le..! Hol élsz ember??!

RIELLA 2009. november 8. 18:49

IGEN SAJNOS AZ EMBER CSAK AKKOR JÖN RÁ, MILYEN KINCS VOLT A BIRTOKÁBAN, AMIKOR AZ MÁR NINCS!! MICHAEL JACKSON HATALMAS GYÉMÁNT VOLT, DE MI GYARLÓ EMBEREK KÉSŐN VETTÜK ÉSZRE CSILLOGÁSÁT, EGYEDÜLÁLLÓSÁGÁT, KÜLÖNLEGESSÉGÉT. KÁR!!

GABSZI 2009. november 8. 19:12

AZT GONDOLOM, HOGY MICHAEL JACKSONRÓL CSAK SUPERLATIVUSZOKBAN LEHET ÍRNI, ÉS BESZÉLNI, MERT Ő NEM ÉRDEMEL KEVESEBBET! Ő A POP KIRÁLYA, A ZENE GÉNIUSZA, A SEGÍTSÉGNYÚJTÁS PÉLDAKÉPE, A SZERETET NAGYKÖVETE, A GYEREKEK POP ISTENE, SEGÍTŐJE. AZÉRT ÍROK JELEN IDŐBEN, MERT MICHAEL MINDÍG ITT LESZ VELÜNK A DALAIBAN, A KLIPPJEIBEN. ZENEI ÖRÖKSÉGÉT PEDIG MÉLTÓKÉPPEN MEGŐRIZZÜK, MINT LEGBECSESEBB KINCSÜNKET. ISTEN VELED POPKIRÁLY,KÖSZÖNÖM, HOGY ITT VOLTÁL, S,HOGY HALLHATTALAK ÉS LÁTHATTALAK TÉGED! A THIS IS IT A TE "HATTYÚDALOD" LETT, A MIT NEM ANNAK SZÁNTÁL, DE A SORS AZZÁ TETE! SZIVESEN HALLGATTUNK OTT IS, MERT TE VOLTÁL A SZINPADON, TE A CSODÁLATOS, SENKIHEZSEM FOGHATÓ POPKIRÁLY!

beleugatok 2009. november 8. 21:53

Riella, Gabszi:
Caps off, ha kérhetném, ettől nem fogjuk jobban-, vagy kevésbé értékelni a hozzászólásotokat. Ajánlott irodalom: http://hu.wikipedia.org/wiki/Netikett
Alapozz a szavak erejére, ne a hangerőre!

GABSZI 2009. november 9. 11:15

A BELEUGATOKNAK! NE UGASS BELE, HANEM RENDESEN SZÓLJÁL, MERT NEM VAGY TE KUTYA, VAGY TÉVEDEK?

RIELLA 2009. november 9. 11:29

A BELEUGATOK-NAK! NEM AKAROM, HOGY TE! ÉRTÉKELD A HOZZÁSZÓLÁSOMAT, MERT NEM AZÉRT ÍRTAM, HANEM AZÉRT, HOGY MICHAEL JACKSONT MÉLTASSAM, MERT ŐT MÉLTATNI KELL, ÉS CSAK SUPERLATIVUSZOKBAN, MER Ő NEM ÉRDEMEL KEVESEBBET!

megintcsak beleugatok 2009. november 9. 15:28

- OFF -

Szóval: Akkor leírom magyarul is, úgylátszik egykét rajongó nem tud angolul: Kérlek, ne írj csupa nagybetűvel, nem illik, nem szokás. Kapcsold ki a Caps-lock-ot a hozzászólásod írás közben (biztos csak véletlenül maradt úgy).

Gabszi: neked ez nem volt elég rendes? Alacsonyodjak le a te szintedre? Na neeem.
Riella: nem értékeltem a hozzászólásodat, csak egy megjegyzést tettem az írásmódra vonatkozóan, nem a hozzászólás tárgyát minősítettem.
Gabszi+Riella: nem lehet, hogy te egy ember (GAB(szi)RIELLA) vagy két nick mögé bújva (gyorsan hozzáteszem: ez nem tilos, csak vicces)?

- ON -

GABSZI 2009. november 9. 19:48

NEM VÉLETLENÜL MARADT BEKAPCSOLVA A NAGYBETÜS GOMB, HANEM AZÉRT, MERT ÉN ÚGY AKARTAM! EGYÉBKÉNT VALÓBAN CSAK UGATOM AZ ANGOLT, KÉRLEK NÉZD EZT EL NEKEM. KÖSZÖNÖM. EGYÉBKÉNT EGY SZEMÉLY VAGYOK.

RIELLA 2010. február 27. 10:23

MICHAEL, ISTEN CSODÁLATOS AJÁNDÉKA VOLTÁL, MINDENT ODAADTÁL NEKÜNK AMID VOLT, SZERETETET, JÓSÁGOT, A ZENE, A TÁNC, AZ ÉNEK ÖRÖMÉT,SZÉPSÉGÉT, MINDENT, AMI BENNED VOLT! MI PEDÍG MINDENT ELFOGADTUNK TŐLED, ÉLVEZTÜK AZ ADOMÁNYODAT, S MI GYARLÓ, ÖNZŐ, KAPZSI, GYŰLÖLETTEL TELI, MEGKESEREDETT, PÉNZHAJSZÁSZ, (TISZTELET A KIVÉTELNEK) EMBEREK MIT ADTUNK NEKED? MIVEL HÁLÁLTUK MEG AZT A SOK JÓT, AMIT ADTÁL? MIVEL? SÁRDOBÁLÁSSAL BEMOCSKOLÁSSAL, LELKIVLÁGTAPOSÁSSAL, SÉRTÉSEKKEL, HAMIS VÁDAKKAL, EMBERI MÉLTÓSÁG ALÁZÁSÁVAL, FOLYTASSAM? NEM FOLYTATOM, HANEM INKÁBB MÁSOK HELYETT IS SZÉGYELLEM MAGAM, MÁSOK HELYETT IS BOCSÁNATOT KÉREK, MÁSOK NEVÉBEN VISSZA SZÍVOK MINDEN BÁNTÓ SZÓT, MINDEN MEGALÁZÓ GESZTUST, MINDEN HAMISAN LEÍRT CIKKET, MINDEN ELLENE ELKÖVETETT IGAZSÁGTALANSÁGOT, S MÁSOK NEVÉBEN IS MEGKÖVETEM ŐT HA KELL EZERSZER IS, HOGY MEGPRÓBÁLJAM A BOCSÁNATÁT ELNYERNI, AMI NAGYON NEHÉZ DOLOG, MERT GONDOLJUNK CSAK MAGUNKRA, MI MEGTUDNÁNK-E MINDEZEKET BOCSÁJTANI, HA EZ VELÜNK TÖRTÉNIK? UGYE NAGYON NEHEZEN MENNE. DE A NEMESLELKÜ MICHAEL JACKSON MEGBOCSÁT,MERT A MEGBOCSÁJTÁS IS A JÓTULAJDONSÁGAI KÖZÉ TARTOZIK! ISTEN MAGÁHOZ SZÓLÍTOTTA ŐT, LÁTVA , HOGY MI NEM ÉRDEMELJÜK MEG ŐT, S VISSZA VETTE AJÁNDÉKÁT, S MOST OTT ÜL MELLETTE, ARANYTRÓNUSÁN, ÉS MÁR AZ ÉGIEKET KÁPRÁZTATJA EL, ÚGY AHOGYAN VELÜNK TETTE EGYKOR. REMÉLJÜK, HOGY ŐK JOBBAN MEGBECSÜLIK KÜLÖNÖSEN ÉRTÉKES AJÁNDÉKUKAT! ISTEN VELED TE CSODÁLATOS, ISTEN AJÁNDÉKA: MICHAEL JACKSON, SOHA SEM FELEDÜNK EL.

RIELLA 2010. február 27. 10:25

MICHAEL! MIÓTA BEMUTATTÁK A FILMET, AMI AZ UTOLSÓ PRÓBÁIDRÓL KÉSZÜLT, AZÓTA MEGINT ANNYIAN ÍRNAK, ANNYI FÉLE RÁDNÉZVE SÉRTŐ FIRKÁLMÁNYOKAT! EZ ELGONDOLKODTATÓ, AZÉRT, MERT HONNAN VESZIK A BÁTORSÁGOT NÉMELY EMBEREK, HOGY ILYEN SÉRTŐ, BÁNTÓ, ÉS ROSSZINDULATU, CIKKEKNEK NEM NEVEZHETŐ! FIRKÁLMÁNYOKAT ÍRJANAK! NEM TUDOM, HOGY KI A FELELŐS EZEKÉRT, DE AKÁR KI IS AZ, BÜSZKE LEHET AZ "IRNOKAIRA", BEVÉGEZTETTÉK AZ ELŐÍRT FELADATOT! "SZÉP" MUNKA VOLT, CSAK ÍGY TOVÁBB! KÖNNYÚ A MÁSIK EMBER FELETT ÍTÉLKEZNI, PÁLCÁTTÖRNI FELETTE, NEM KELL MÁS HOZZÁ, CSAK EGY NAGY FOKU GÁTLÁSTALANSÁG ÉS ERKÖLCSTELENSÉG, AMIBEN ÚGY LÁTOM NINCS HIÁNY!!! AZ LEHET, HOGY MICHAEL JACKSON "ZOMBI", DE HA AZ A "ZOMBI FELMEGY A SZINPADRA, AKKOR MILLIÓK BÁMULJÁK SZÁJTÁTVA FERGETEGES TÁNCÁT, MILLIÓK HALLGATJÁK ÁHITATTAL CSODÁLATOS HANGJÁT, ÉS UGYAN ANNYIAN LESIK MINDEN MOZDULATÁT, ISSZÁK MINDEN SZAVÁT, FELNÉZNEK RÁ MINT A POP ISTENÉRE, ES MIND A MILLIÓNYI NÉZŐ OLYAN AKAR LENNI, MINT AZ A "ZOMBI",OTT FENT A SZINPADON, AKI KÖZBEN ANGYAL ARCU MICHAELLÉ VÁLTOZOTT! DE HA EZ, AZ ANGYAL ARCU FIRKÁSZ MEGY VALAHOVA, KICICOMÁZVA, SZÉPEN FELÖLTÖZVE, AKKOR IS CSAK EGY KIS FIRKÁSZ MARAD, MERT A KUTYA SEM VESZI ÉSZRE ŐT! IGEN, ÉS Ő MERI "MÉLTATNI"AZT AZ EMBERT, AKINEK A LÁBA NYOMÁBA SEM ÉR, AKINEK EGYETLEN TÁNCLÉPÉSE TÖBBET ÉR MINT AZ Ő EGÉSZ ROSSZINDULATU, MEGGONDOLATLAN FIRKÁLMÁNYA!! MICHAEL, TE MÁR MESSZE JÁRSZ, S NEM LÁTOD EZEKET A SÉRTŐ IROMÁNYOKAT, AMIK ÉLETEDBEN IS OLY SOKSZOR MEGBÁNTOTTAK. TE MOST OLYAN HELYEN VAGY, (ISTEN ORSZÁGÁBAN), AHOL A BÉKE HONOL, ÉS A SZERETET AZ ÚR, AMIÉRT ÉLETEDBEN IS ANNYIT TETTÉL! ISTEN VELED MICHAEL: AZ ÉVEZRED LEGKIEMELKEDŐBB MŰVÉSZE, SOHASEM FELEJTÜNK EL!

RIELLA 2010. február 27. 10:30

MICHAEL! HOSSZAS HEZITÁLÁS UTÁN MÉGIS MEGNÉZTEM A THIS IS IT CÍMÜ FILMEDET. NAGYON FÉLTEM , HOGY OLYASVALAMIT FOGOK LÁTNI, AMIT NEM SZERETNÉK. DE KELLEMESEN CSALÓDTAM, MERT TÉGED LÁTTALAK, NEM PEDIG A BEHARANGOZOTT "CSONTVÁZAT. NEM IS TUDOM, HOGY HONNAN MERÍTESZ EKKORA ERŐT, KITARTÁST, SZERETETET, AMI CSAK UGY ÁRAD A VÁSZONRÓL, S MINDENKIT A "SZÉKBE NYOM" A SZÓ SZOROS ÉRTELMÉBEN! FANTASZTIKUS, CSAK ÜLTEM, SZÁJTÁTVA, NÉMA CSENDBEN, MEGBABONÁZVA, KÖNNYES SZEMEKKEL, ÉS BÁMULTAM, BÁMULTAM A CSODÁLATOS TÁNCODAT, HALLGATTAM A VISSZAFOGOTT HANGODAT, ÉLVEZTEM A ZENEI MUNKÁDAT, AHOGY IRÁNYÍTOD A DALLAMOKAT, AHOGYAN JÁTSZOL A FUTAMOKKAL, SZÓLAMOKKAL, AHOGY OKOSAN IRÁNYÍTOD AZ EGÉSZ PRÓBÁT, EGY HANGOS SZÓ NÉLKÜL, TÜRELEMMEL, SZERETETTEL. A FIATAL TÁNCOSOK CSAK NÉZTEK ELKÉPEDVE, MIKOR EGY-EGY SZÓLÓ SZÁMOT BEDOBTÁL. ELKÉPESZTŐ VOLT! NA ÉS A FÉNY EFFEKTUSOK, A HÁTTÉRKÉPEK, A FANTASZTIKUS JELENETEK, A BIZARR JELMEZEK EGYEDÜL ÁLLÓ KREATIVITÁSRA VALL. NEM HISZEM, HOGY MA LENNE A VILÁGON VALAKI, AKI EZT UTÁNAD TUDNÁ CSINÁLNI! MICHAEL, EHHEZ CSAK GRATULÁLNI LEHET, TISZTA SZÍVBŐL, NEKED, ÉS MINDENKINEK, AKIK SEGÍTETTEK MEGVALÓSÍTANI A NAGY ÁLMODAT! ZENÉSZ KOLLEGÁID MIND EGYTŐL EGYIG CSAK ELRAGADTATVA, RAJONGÁSSAL BESZÉLTEK RÓLAD,A ZENÉDRŐL ÉS SZÉP EMBERI MIVOLTODRÓL. VOLT OLYAN FIATAL TÁNCOS, AKI LETÉRDELT A SZINPAD ELÉ ÉS UGY NÉZETT FEL RÁD, MINT EGY ISTENRE. NEKEM MEGTISZTELTETÉS VOLT, HOGY LÁTHATTAM EZT A FILMET, SOHA NEM FOGOM ELFELEJTENI EZT AZ ÉLMÉNYT! KÖSZÖNÖM NEKED, NEKTEK, S MINDENKINEK AKI TETT ÉRTE, HOGY EZ A FILM ELKÉSZÜLHESSEN, ÉS MÉLTÓ EMLÉKET ÁLLÍTSON MICHAEL JACKSONNAK: A POP KIRÁLYÁNAK.

RIELLA 2010. február 27. 10:34

VOLT EGYSZER EGY KISFIÚ, AKIT A JÓISTEN ARRA TEREMTETT, HOGY MAJD HA NAGY LESZ, GYÓGYÍTSA MEG A VILÁGOT A SIMOGATÓ HANGJÁVAL, A JÓSÁGÁVAL, KÉSŐBB AZ ADOMÁNYAIVAL, AZ ALAPÍTVÁNYAIN KERESZTÜL. EZ A KISFIÚ NEM ISMERTE KÜLDETÉSÉT, NEM TUDTA, HOGY KIVÁLASZTOTT. MÉGIS EGÉSZ ÉLETÉBEN, KEZDVE A GYERMEKKORTÓL, A KAMASZKORON ÁT, AZ IFJÚSÁGIG, MAJD A FELNŐTT KORIG, MINDÍG AZON MUNKÁLKODOTT, HOGY HOGYAN TEGYEN JÓT MÁSOKNAK, HOGYAN LEGYEN Ő A LEGJOBB MINDENBEN, HOGY EZÁLTAL PÉLDÁT MUTATHASSON, SZERETETBŐL, ALÁZATBÓL, ÖNZETLENSÉGBŐL, EMPÁTIÁBÓL, JÓSZÍVÜSÉGBŐL. EZT A KISFIÚT ÚGY HÍVJÁK, HOGY MICHAEL JACKSON, A POP KIRÁLYA, AZ ÉVEZRED LEGKIEMELKEDŐBB, LEGNAGYOBB ELŐADÓMŰVÉSZE, AKINEK MUNKÁSSÁGÁRÓL CSAK SUPER -LATIVUSZOKBAN LEHET BESZÉLNI! AZÉRT, MERT ÁLDOZATOS, ÖNFELÁLDOZÓ MUNKÁJA PÉLDAÉRTÉKÜ, ÉS KÖVETEVDŐ. A GYEREKEK SEGÍTÉSE, FELKAROLÁSA A JÖVŐ NEMZEDÉK KÉPZÉSE SZÍVÜGYE VOLT, S RENGETEGET TETT ÉRTE, HOGY A LEHETŐ LEGTÖBB RÁSZORULÓ KISGYEREKEN SEGÍTSEN. DÍCSÉRETES, ÉS MEGINT CSAK KÖVETENDŐ. MICHAEL, MINDEN TISZTELETÜNK A TIÉD, MEGŐRIZZÜK ZENEI ÖRÖKSÉGEDET, S MÉLTÓKÉPPEN TOVÁBB VISSZÜK AZT. ISTEN VELED, TE CSODÁLATOS CSUPASZÍV, HALKSZAVU, GYERMEKLELKÜ POPKIRÁLY, MICHAEL JACKSON.

RIELLA 2010. február 27. 10:39

A világhírű énekes minden idők egyik legsikeresebb és legnagyobb hatású előadója volt - indokolta döntését a díjakat odaítélő testület csütörtökön. "Lenyűgöző táncstílusa, egyedülálló hangzása, összetéveszthetetlen hangja számos művészt ihletett meg, emellett kulturális, etnikai és generációs határokat ívelt át" - fogalmazott a Grammy-bizottság, aláhúzva: Michael Jackson zenetörténelmet írt olyan slágereivel, mint a Thriller
ÚGY LÁTSZIK,MINDENKINEK AZ A VÉLEMÉNYE MICHAEL JACKSON MUNKÁSSÁGÁRÓL, HOGY A 20. SZÁZAD ZENEI FENOMÉNJA, A BÉKE ÉS A SZERETET NAGYKÖVETE. MŰVEI OLYAN DALOK, AMELYEK NEM CSAK "EGYNYÁRI" SLÁGEREK, HANEM MINDEN DALÁNAK MONDANIVALÓJA VAN, ÉS FIGYELEM FELKELTŐ ÜZENETET HORDOZ. EARTH SONG, HEAL THE WOLRD, MANN IN THE MIRROR, WHERE ARE THE WORLD, HOGY CSAK NÉHÁNYAT EMLÍTSEK. MICHAEL JACKSON EGY OLYAN FANTASZTIKUS ŐSTEHETSÉG, AKINEK A GÉNJEIBEN VAN A ZENE ÉS A TÁNC. MINDEN EGYES MOZDULATA HARMONIZÁL A ZENÉVEL MOZGÁSA OLYAN MINT HA NEM IS A FÖLDÖN TÁNCOLNA, HANEM, MINTHA ÚSZNA A LEVEGŐBEN FANTASZTIKUS! AMIKOR AZ EMBER ÖT NÉZI ÉS HALLGATJA, TELJESEN HATALMÁBA KERÍTI A LÁTVÁNY, MICHAEL FANTASZTIKUS ELŐADÁSA, ÉS KISUGÁRZÁSA. EZÉRT NEM LEHET ŐT PÓTOLNI, MERT NINCS MÉG EGY ILYEN FANTASZTIKUS, SENKIHEZSEM FOGHATÓ EMBER A ZENEVILÁGBAN MINT AMILYEN Ő VOLT. SAJNOS MÁR CSAK MÚLT IDŐBEN MÉLTATHATJUK ŐT. MICHAELT SOHA NEM FELEJTJÜK EL, MERT A ZENÉJE A VILÁG ZENÉJE, MINDEN KOROSZTÁLYHOZ SZÓLNAK A DALAI, MINDEN KOROSZTÁLYT ELKÁPRÁZTATJA A DALOK FANTASZTIKUS HANGZÁSA, AMIVEL NEM LEHET BETELNI, MICHAEL DALAIT MINDÍG HALLGATNI KELL!!

RIELLA 2010. február 27. 10:50

Michael Jackson Thriller című klipje az első zenés videó, amely bekerült az amerikai kongresszus nemzeti filmarchívumába.
"A lemezipar olyan ütemben változik és fejlődik, hogy arra gondoltunk, jó volna visszanyúlni a fejlődés korábbi szeizmikus kiugrásához, a zenés videó megjelenéséhez" - magyarázta Leggett.

A Thriller másik 24 filmmel együtt került be szerdán a kongresszus 1989-ben létrehozott filmarchívumába, amely célja szerint nem a legjobb filmeket, hanem a "kulturális, történelmi vagy esztétikai" szempontból kiemelkedő alkotásokat gyűjti össze. A katalógusban jelenleg 525 film szerepel.

MICHAEL CSAK 25 ÉVES VOLT, AMIKOR MEGALKOTTA A POP ZENE FENT EMLÍTETT GYÖNGYSZEMÉT. GRATULÁLUNK. EZT NEVEZIK ZSENIALITÁSNAK.

RIELLA 2010. február 27. 10:56

MICHAEL JACKSON ELMENT, NEM JÖN VISSZA SOHASEM. HOGY MIT HAGYOTT MAGA UTÁN? HATALMAS ŰRT, ORDÍTÓ CSENDET, ÜRES, FÉNY NÉLKÜLI SZINPADOKAT, KÖNNYES SZEMÜ RAJONGÓKAT, SZOMORÚ, ÉS VIGASZTALHATATLAN GYERMEKEIT, NÉLKÜLE TÖLTÖTT FÁJDALMAS, SZÜRKE NAPOKAT, MERT ELMENT A FÉNY, "AMI" Ő VOLT, ELMENT A SZERETET, "AMI" Ő VOLT, ELMENT AMOSOLY "AMI" Ő VOLT, ELMENT VELE MINDEN, AMI ÜNNEPNAPPÁ TETTE A HÉTKÖZNAPOKAT. ZENÉSZTÁRSAI, BARÁTAI ÍGY REAGÁLTAK MICHAEL GYORS TÁVOZÁSÁRA:

"A testvéremet vesztettem el, lelkem egy része távozott vele. Ő volt a tökéletes szórakoztatóművész, akinek munkássága örökre nyomot hagy a világon" - Quincy Jones [Jackson leghíresebb lemezei, az Off The Wall, a Thriller és a Bad producere]

"Egy zsenit vesztettünk el, aki nemcsak a popzenének, hanem az egész zenének igaz nagykövete volt" - Justin Timberlake.

"Csak sírok a hír hallatán" - Madonna.

"Tetőtől talpig tehetség volt" -Slash, a Guns 'n Roses gitárosa.

"Kedves, ártatlan, csodálatos ember volt. Életem végéig hiányozni fog" - Liza Minelli.

"Ahogy nem lesz több Fred Astaire és Elvis Presley, vagy Chuck Berry, nem lesz soha többé Michael Jacksonhoz hasonló. Tehetsége, vonzereje, rejtélyessége legendává teszi őt" - Steven Spielberg.

MICHAEL JACKSON MÁR KISFIÚKÉNT "FELSZÁLLT" A CSILLAGOKBA,S LE SEM JÖTT ONNAN SOHASEM, HANEM OTT RAGYOGOTT, RAGYOG, ÉS RAGYOGNI FOG, MOST MÁR AZ IDŐK VÉGEZETÉIG, MERT Ő A POPZENE LEGFÉNYESEBB CSILLAGA.

RIELLA 2010. február 27. 11:06

MICHAEL JACKSON A ZENETÖRTÉNELEM GÉNIUSZA, A POP KIRÁLYA A SOUL,AZ A&B A ROCK ZENE UTÁNOZHATATLAN KÉPVISELŐJE. ZENEI MUNKÁSSÁGA KIEMELKEDŐ, KORSZAKALKOTÓ,ALÁZATA,ODAADÁSA A ZENE,IRÁNT PÉLDAÉRTÉKÜ ÉS KÖVETENDŐ. MICHAEL JACKSON TÁNCTUDÁSÁVAL IS EGYEDÜL ÁLLÓ, MOZGÁSKULTÚTÁJA PÁRATLAN TÁNCÁNAK LÁTVÁNYA LENYŰGÖZŐ. MIND KETTŐ,AZ ÉNEK,ÉS A TÁNC EGYÜTT,S MICHAEL BELSŐ KISUGÁRZÁSA OLYAN, SEMMIHEZ SEM FOGHATÓ ÉLMÉNYT AD, AMIT NEM LEHET SZAVAKKAL LEÍRNI, AZT ÉREZNI ÉS ÁTÉLNI KELL!! MICHAEL ÖNZETLEN , SEGÍTŐKÉSZ EMBER, SZÁMOS ALAPÍTVÁNYA VAN, HOGY A RÁSZORULÓKON SEGÍTSEN. AZÉRT ÍROK JELEN IDŐBEN MERT MICHAEL JACKSON SOHA SEM HAL MEG, MERT ZENEI MUNKÁSSÁGA ÖRÖK ÉRTÉKÜ, A ZENETÖRTÉNELEM LEGBECSESEBB KINCSE, EZT A KINCSET MI MEGŐRIZZÜK, TOVÁBB VISSZÜK, ÉS FÉNYESÍTJÜK. MICHAEL EZÁLTAL MINDÍG ITT LESZ. ZENÉJE A VILÁG ZENÉJE, AZ IGÉNYES ZENEKEDVELŐK KEDVENCE.MICHAEL JACKSON BEÍRTA MAGÁT A HALHATATLANOK KÖNYVÉBE, MÉGHOZZÁ CSUPA NAGY BETÜVEL: M I C H A E L J A C K S O N. KÖSZÖNJÜK, HOGY ITT VAGY, ÉS HOGY ISMERHETÜNK TÉGED!

RIELLA 2010. február 27. 11:16

ÜNNEPELJÜK MICHAEL JACKSONT! MERT Ő AZ ÉVEZRED ZENÉSZE, ÜNNEPELJÜK, MERT Ő A LEGSZERÉNYEBB MŰVÉSZ, ÜNNEPELJÜK, MERT ÁLDOZATOS MUNKÁJA ÁLTAL Ő LETT A POP KIRÁLYA, ÜNNEPELJÜK, MERT AZ Ő MUNKÁSSÁGA PÉLDAÉRTÉKÜ, ÜNNEPELJÜK, MERT A ZENE PRÓFÉTÁJA, ÜNNEPELJÜK MERT FANTASZTIKUS TÁNCTUDÁSA EGYEDÜL- ÁLLÓ, ÜNNEPELJÜK, MERT Ő AZ AZ EMBER, AKINEK SZÍVÜGYE A BETEG GYEREKEK GYÓGYÍTÁSA, ÜNNEPELJÜK, MERT MINDEN IDŐK LEGNAGYOBB ÖSSZEGÜ ADOMÁNYÁT Ő ADTA AZ ÉVEK SORÁN, SOK MILLIÓ DOLLÁRT! ÜNNEPELJÜK, MERT HUMANITÁRIÁNUS TEVÉKENYSÉGE KÖVETENDŐ, ÉS PÉLDAÉRTÉKÜ, ÜNNEPELJÜK ŐT FŐLEG AZÉRT, MERT AZ ŐT ÉRT SOK ALAPTALAN, MEGALÁZÓ, SÁRBATIPRÓ, LÉLEKBEGÁZOLÓ, SÉRTŐ, LEJÁRATÓ HADJÁRAT ELLENÉRE IS JÓINDULATU, MÁSOKAT TISZTELŐ, SZERETŐ EMBER TUDOTT MARADNI! ÜNNEPELJÜK MICHAELT, MINT SZERETŐ APÁT, AKI PÉLDÁSAN SZERETETTELJESEN NEVELI GYERMEKEIT, ÜNNEPELJÜK ŐT AZÉRT IS, MERT MIND EZT EGYEDÜL TESZI! ÜNNEPELJÜK A ZSENIT, AKI A ZENÉBEN NEM ISMER LEHETETLENT, ÜNNEPELJÜK A KIVÁLÓ KOLLEGÁT, AKI MINDÍG SZERETETTEL FORDUL FELÉJÜK, ÜNNEPELJÜK A ZENE IRÁNT ALÁZATOS MŰVÉSZT, ÜNNEPELJÜK A FIATAL ZENÉSZEK PÉLDAKÉPÉT, AKIK ÚGY NÉZNEK FEL RÁ, MINT A POP ISTENÉRE, ÉS ÜNNEPELJÜK A FANTASZTIKUS KISUGÁRZÁSÁT, AMIVEL MINDENKIT ELVARÁZSOL. ÜNNEPELJÜK A SZERETŐ FIÚT, AKI AZ ANYUKÁJA KICSI FIA MARAD MINDÍG, ÜNNEPELJÜK A JÓ TESTVÉRT, AKI MINDÍG A "KIS MICHAEL" MARAD AKIT TÁMOGATNI, ÉS SZERETNI KELL, IGEN, ŐT CSAK SZERETNI, TÁMOGATNI, ÉS MEGBECSÜLNI LEHET, ÉS KELL!! ISTEN VELED MICHAEL, MENJ INMÁR ÉGI UTADON, KÍSÉRJE AZT A FÉNY, AZ A FÉNY, AMIT TE HOZTÁL EL NEKÜNK A DALAIDDAL, SZERETETTELJES MIVOLTODDAL. TALÁLD MEG A LELKI BÉKÉDET, ÉS A TESTI NYUGALMADAT! SOHASEM FELEJTÜNK EL!

riella 2010. február 27. 12:06

"HA úgy érkezel a világra, hogy tudod, hogy szeretnek, és úgy is távozol, mindennel meg tudsz birkózni, ami a kettő között történik."

By MICHAEL JACKSON

Igen, te ,Michael úgy jöttél a világra, hogy mindenki várta az érkezésedet. Kisbabaként bearanyoztad szüleid mindennapjait, kiskamasz korodban elkápráztattad Őket gyönyörű hangoddal, fantasztikus táncoddal, ifjú korodra már nem csak ők csodáltak, hanem az egész zenész társadalom, felnőtt korodra pedíg megismerte a világ a nagy, senkihezsem hasonlítható, csodálatos popkirályt, Michael Jacksont! Mindenki szeretett Téged, mert Te is szeretted az embereket. Hirtelen távozásod mindenkit sokkolt, a mai napig érthetetlen és fájdalmas az egész. Isten veled Popkirály

RIELLA 2010. február 27. 12:11

A TISZTELETRE, MEGBECSÜLÉSRE, DICSŐÍTÉSRE MÉLTÓ POPKIRÁLY.


ÚGY GONDOLOM. HOGY A MOST KÖVETKEZŐ SOROKHOZ NINCS MIT HOZZÁFŰZNI, EZEKET A SOROKAT MINDÍG OLVASNI KELL MINDENKINEK, FŐLEG AZOKNAK A ROSSZINDULATU, MINDENÁRON SZENZÁCIÓHAJHÁSZ FIRKÁSZOKNAK, KEGYELETSÉRTŐKNEK, akik MICHAELT MÉG HALÁLA UTÁN SEM TISZTELIK.EZEKET A SOROKAT AZÉRT NEM ÍRTÁK BELE A MAGAZINOKBA, MERT NEM ELÉG ÜTŐSEK, MERT KIT ÉRDEKEL, HOGY KI KIVEL TESZ JÓT? AZ AZ ÜTŐS HÍR, AMI ROSSZ, AMI MÁS ÉS LEHET RAJTA CSÁMCSOGNI.A MOST KÖVETKEZŐ SOROK PEDIG NEM ILYENEK.

MICHAEL JACKSON 1958-2009

Tisztelgés egy amerikai legenda és zenei ikon előtt.

HATÁROZAT


Mivel Michael Jackson nem csak kiváló zenész és előadó volt, hanem híres emberbarát is;

Mivel Michael Jackson a Jackson5-ban kezdte karrierjét, amely olyan dalokkal került a slágerlisták élére, mint az I Want You Back’,‘ABC’,‘The Love You Save’, és az ‘I’ll Be There’,

Mivel a Thriller megjelent 1982-ben, és hét top-ten számot tartalmazott. Az albumból 21 milliót adtak el az USA-ban, további 27 milliót a világ többi táján. Monumentális pillanata volt ez a zenének;

Mivel Michael Jackson zenéjét - akit Pop Királyaként azonosítottak -, nemzetközileg is elismerték;

Mivel Michael Jackson egyike volt annak a néhány művésznek, akit a kétszer is beválasztottak a Rock and Roll Hall of Fame-be;

Mivel az 1980-as évek elején domináns figurája lett a popzenének, és az első afro-amerikai, aki megjelent az MTV-n. Az olyan zenei videók népszerűsége, mint a „Beat It”, „Billie Jean” és a „Thriller” nagyon népszerűvé tették az MTV-t;

Mivel 1984. január 10-én meglátogatta a los angelesi Brotman-Memorial kórházat, ahol égési sérülteket gyógyítanak, és megmutatta, hogy törődik a súlyos sérüléseket szerzett emberekkel;

Mivel 1984. április 9-én egy David Smithee nevű, cisztás fibrózisban szenvedő 14 éves gyereket meghívott az otthonába, akinek az volt az utolsó kívánsága, hogy találkozhasson Michaellel. David 7 héttel később elhunyt;

Mivel 1984. április 14-én Michael Jackson volt az, aki a Mount Sinai New York Medical Center-t felszerelte egy 19 ágyas egységgel. Ez a központ mára nagyon fontos része lett a TJ Martell Foundation-nek, ahol a leukémáit és a rákot kutatják;

Mivel 1984. július 5-én a Tavern On The Green-beli sajtótájékozatóján Michael bejelentette, hogy a Victory tour bevételéből a teljes ráeső részt három alapítványnak adja: a The United Negro College Fund-nak, a Camp Good Times-nak, és a TJ Martell Foundation-nek;

Mivel 1984. július 14-én, a Victory tour első koncertje után Michael találkozott 8, végstádiumban lévő beteg gyerekkel;

Mivel 1984. december 13-án Michael meglátogatta a Brotman Memorial kórházat, ahol kezelték a Pepsi reklámfilm forgatásakor szerzett égési sérüléseit. Ezt követően adományozta a Pepsitől kapott 1,5 millió dollárt a Michael Jackson Burn Center for Children-nek;

Mivel 1985. január 20-án Michael és 44 másik művész találkozott, hogy felvegyék a We Are The World-öt, amit Michael és Lionel Richie írt, és ami egy, az éhezés ellen harcoló project volt. A felvételből származó bevételeket afrikai éhezőknek adományozták;

Mivel 1986-ban Michael létrehozta a Michael Jackson UNCF Endowed Scholarship Fund-ot. Ennek a 1,5 millió dolláros alapnak a célja segíteni a diákoknak, akik előadóművészetet és kommunikációt választottak (tantárgyul), és a pénzt minden évben egy olyan iskolának adták, ami UNCF tag volt;

Mivel 1986. február 28-án Michael felhívta Donna Ashlock-ot, egy 14 éves, kaliforniai szívtranszplantáción átesett lányt, akiről azt hallotta, hogy rajongója, és meghívta otthonába, hogy ott legyen míg meggyógyul;

Mivel 1987. szeptember 13-án Michael támogatta a rasszizmus elleni kampányt. Mindent megtett annak érdekében, nyilvánosan támogassa az NAACP-t az afro-amerikai művészek hátrányos megkülönböztetése elleni harcban;

Mivel 1987 októberében, a BAD turné végén Michael személyes tárgyakat adományozott egy UNESCO jótékonysági árveréshez. A pénzt a fejlődő országokbeli gyermekek tanulására fordították;

Mivel 1988. február 1-jén a Man in the mirror felkerült a slágerlistákra. Ennek a dalnak a bevételei kizárólag a Camp Ronald McDonald for Good Times-nak ment, ez egy tábor rákbeteg gyerekeknek;

Mivel 1988. március 1-jén egy sajtótájékoztatón, amit a Pepsi tartott, Michael 600e dollárt adományozott a United Negro College Fund-nak;

Mivel 1988 áprilisában Michael ingyen jegyeket biztosított a Make a Wish Foundation-nek három koncerten is Atlanta-ban és Georgia-ban;

Mivel 1988. május 22-én Michael meglátogatta a Bambini-Gesu gyermekkórházat Rómában. Autogramot és édességet adott a kis betegeknek. Azt is bejelentette, hogy 100e fontot adományoz a kórháznak;

Mivel 1988. július 16-án Michael találkozott a walesi herceggel, és feleségével, Diana hercegnővel, amikoris 150e fontot adományozott a Prince's Trust-nak, és 100e fontot a Great Ormond Street-nél lévő gyermekkórháznak;

Mivel 1988. július 20-án Michael végstádiumban lévő beteg gyerekeket látogatott meg a Great Ormond Street-i kórházban.

Mivel 1988. augusztus 29-én, Michael a 30. születésnapján koncertet adott az angliai Leeds-ben, a Give For Life jótékonysági szervezet számára, és átadott egy 65e fontos csekket;

Mivel 1989 januárjában Michael egyik fellépésének bevételét a Childhelp USA-nak adományozta, ők az államokban a legnagyobb szervezet, akik bántalmazott gyerekekkel foglalkoznak. A Childhelp of Southern California, Michael felé elismerésül, megalapította a Michael Jackson International Institute for Research On Child Abuse-t Dél-Kaliforniában;

Mivel 1989. január 10-én hátrányos helyzetű gyerekeknek adott jegyeket a BAD turné minden egyes állomására, és minden turnéhelyszínen kórházaknak, karitatív szervezeteknek és árvaházaknak adakozott;

Mivel 1989. február 7-én Michael elment a stockoni Cleveland Elementary School-ba, ahol erőszakos cselekmények miatt 5 gyerek meghalt, és 39 megsebesült;

Mivel 1989. március 5-én Michael meghívott 200 hátrányos helyzetű gyereket a St. Vincent Institute for Handicapped Children (St. Vincent Intézet hátrányos helyzetű gyerekeknek), hogy nézzék meg saját állatkertjét Neverlanden;

Mivel 1991 decemberében az MJJ Productions 200 pulykát adott nélkülöző családoknak Los Angelesben;

Mivel 1992 februárjában Michael 11 nap alatt 30e mérföldet járt be Afrikában, meglátogatott kórházakat, iskolákat, templomokat, és a mentálisan sérült gyerekek intézetét is;

Mivel 1993. február 3-án a New York Radio City Music Hall-ban tartott sajtótájékoztatóján Michael bejelentette, hogy új, világkörüli turnét tervez, hogy megteremtse a Heal the world alapítványt. Az alapítvány harcol az AIDS és a fiatalkori cukorbetegség ellen;

Mivel 1992. május 6-án Michael fedezte a Los Angelesben meggyilkolt Ramon Sanchez temetési költségeit;

Mivel 1992. június 26-án Michael találkozott Mr. Kronawitte-el, München polgármesterével, és átadott neki egy 40e márka értékű csekket, a város nélkülözőinek;

Mivel 1992 júliusában Michael 821,477,296 lírát adományzott a La Partita del Cuore-nak, és 120e márkát a gyermekek megsegítésére Észtországnak és Lettországnak;

Mivel 1992. július 25-én, a dublini koncertjén bejelentette, hogy a turné bevételeiből 400e fontot adományoz különböző segélyszervezeteknek;

Mivel 1993 júniusában Michael 1,25 millió dollárt adományozott a zavargás miatt szenvedő gyerekeknek Los Angelesben;

Mivel 1993 októberében 100e dollárt adományozott a Children’s Defense Fund-nak, a Children’s Diabetes Foundation-nak, a Atlanta Project-nek, és a new yersey-i Boys and Girl Clubs of Newark-nak;

Mivel 1993 decemberében a Gorbachev Foundation-nel együttműködve Michael eljuttatott 60e adagnyi gyermekoltást Tblisi-be, Georgia-ba;

Mivel 1994-ben 500e dollárt adott az Elizabeth Taylor AIDS Foundations-nak;

Mivel 1996. október 1-jén Michael a tunéziai koncert bevételeit The National Solidarity Fund-nak adta, a szegénység leküzdésére;

Mivel 1996. december 9-én, a HIStory turné manilai koncertjén, Michael ellátogatott egy gyermekkórházba, majd a koncert bevételét a kórház renoválására ajánlotta fel;

Mivel a Guinness Book Of Records milleniumi kiadása Michaelt tartotta a világon a legtöbbet adományozó popsztárnak;

Mivel 2004-ben a The African Ambassadors’ Spouses Association kitüntette Michaelt humanitárius erőfeszítéseiért, és mert több mint 50 millió dollárt adományozott különböző szervezeteknek, beleértve az afrikai éhezés ellen létrehozottakat is;

Mivel ma gyászolunk, és elküldjük részvétnyilvánításunkat Michael hátrahagyott gyermekeinek: Prince Michael-nek, Paris Michael-nek és Prince Michael II-nek, valamint szüleinek, testvéreinek, ezért

Az a képviselőház határozata, hogy

(1) elismeri Michael Jacksont, mint humanitáriust, és mint aki élenjárt az éhezés és orvosi krízisek elleni harcban

(2) ünnepli Michael Jacksont, mert hozzájárult a világ művészetéhez, tudományos fejlődéséhez a HIV/AIDS kezelésében és a globális élelmiszer-biztonság területén

RIELLA 2010. február 27. 12:24

A FENTI MEGEMLÉKEZÉSEKET, NEKROLÓGOKAT AZÉRT ÍRTAM, MERT ÚGY ÉRZEM ÉS GONDOLOM, HOGY MICHAEL JACKSONT MINDÍG DICSŐÍTENI,MÉLTATNI KELL!!!, MERT ZENÉJÉN EGY EGÉSZ NEMZEDÉK NŐTT FEL, TÁNCÁT EGY EGÉSZ NEMZEDÉK BÁMULTA, CSODÁLATOS,SIMOGATÓ HANGJÁT MEGBABONÁZVA HALLGATTA. SZERETETRE MÉLTÓ EGYÉNISÉGÉT A MAI ZENÉSZ NEMZEDÉK IS MEGIISMERTE, MEGSZERETTE, S PÉLDAKÉPÉNEK VÁLASZTOTTA.MICHAEL JACKSON SENKIHEZ SEM HASONLÍTHATÓ, SENKIVEL SEM PÓTOLHATÓ ZENEI FENOMÉN, A ZENE GÉNIUSZA, OLYAN MINT A KOMOLYZENÉBEN BACH, BEETHOVEN, KODÁLY, VAGY BARTÓK.
U T Á N O Z H A T A T L A N!!

RIELLA 2010. február 28.

"Mint egy üstökös
Ami átszeli az esti égboltot
Túl hamar eltûnt
Mint egy szivárvány
Ami egy pillanat alatt szertefoszlik
Túl hamar elmúlt
Szikrázóan világítva
És regyogóan
Ma még itt
Egy éjszaka pedig elment
Ahogy eltûnik a napsugár
Egy felhõs délutánon
Túl hamar ment el "

A FENTI DALSZÖVEG, AMIT MICHAEL ÍRT, PONTOSAN ŐRÁ VONATKOZIK. ZENÉJE ÜSTÖKÖSKÉNT ROBBANT BE A POP ZENE VILÁGÁBA,CSODÁLATOS LÉNYE SZIKRÁZÓAN RAGYOGOTT, ÉS RAGYOG MOST IS, DE SAJNOS
"TÚL HAMAR MENT EL". GONE TOO SOON

RIELLA 2010. február 28. 18:49

LENTI SOROKAT KENIE ORTEGA ÍRTA, A THIS IS IT RENDEZŐJE, MICHAEL UTOLSÓ NAPJAIRÓL, A PRÓBÁKON ELTÖLTÖTT IDŐSZAKRÓL. MICHAEL FELKÉSZÜLÉSÉT A VISSZATÉRÉSRE, A HATALMAS AKARAT EREJÉT, KITARTÁSÁT, ELSZÁNTSÁGÁT, PROFIZMUSÁT, A ZENE IRÁNTI SZERETETÉT, ALÁZATÁT, FANTASZTIKUS KISUGÁRZÁSÁT, VARÁZSLATOS TÁNCÁT, MIND-MIND LÁTHATTA, HALLHATTA CSODÁLATOS HANGJÁT, LÁTHATTA A GYÖNYÖRŰ FELLÉPŐRUHÁIT, NÉZHETTE, AMINT EGYBEOLVAD A ZENÉVEL ÉS MINDENKIT ELVARÁZSOL. SZERENCSÉS EMBER, HOGY MIND EZT A VARÁZSLATOT ÁTÉLHETTE! IRIGYELJÜK ŐT EZÉRT!

Tudtam, hogy képtelen aludni. Azt pedig láttam, hogy próbaidőszakban nemigen eszik. És agyon volt stresszelve. A média csépelte, ahol csak érte, hamis vádakkal, cinikusan. Michael két évig törte a fejét, hogyan tud visszajutni a csúcsra, de először meg kellett fogalmaznia magának, hogy miért, aztán alá kellett támasztania egy nagyon erős koncepcióval. Mikor felhívott, hogy megvan az ötlet, folyamatosan ismételgette, Kenny, ennyi, This Is It! Erre csúszott ki a számon, te Michael, hívjuk a turnét This Is It-nek, ha már így befészkelte magát a fejedbe!

- Mint barát, nem tette szóvá, hogy a nem-alvással, nem-evéssel tönkre teszi magát?
- Dehogyisnem. Ha azzal jött be a próbára, hogy már megint egy szemet se aludt, mindig letoltam, hogy de Michael! Kicsinálod magad, hazavágod az álmod, mindent, amiért hajtasz, és elpuskázod a jövőt. De ő csak hajtogatta, hogy nyugi, aggodalomra semmi ok. Ne felejtsük el, egy ötvenéves férfi volt, nem egy karonülő. Igen, egész éjjel nótákon agyalt, a táncokon, a színpadképen, a turné anyagából készülő albumon. Nem tudott leállni. Folyton cseszegettük, hogy egyen, pihenjen, vigyázzon jobban magára. Nemcsak én, az egész csapat. A lehető legnagyobb szeretettel. De hát adott volt egy felnőtt ember, aki felkért egy stábot, hogy tartson vele az úton. Egy ponton el kellett engednünk. Nem szimatolhattam utána, nem lelkizhettem túl. Próba után elköszöntünk, ő erre, én arra. Tudomásul kellett vennem, hogy Michael Jackson ilyen.

- Mi igaz abból, hogy a filmen látható Michael Jackson nem az igazi, hanem a dublőre?
- Semmi. Egyetlen filmbejátszást kivéve, ahol kaszkadőrre volt szükség, kivétel nélkül minden jelenetben Michael Jacksont látjuk.

- Az orvosa nem került elő a próbákon?
- Párszor. Mindig azt mondta, hogy Michael lelkileg és fizikailag tökéletes állapotban van. De nem is kellett, hogy mondja. Láttam. Tudja mit? Tegyük ezt a dolgot a helyére egyszer és mindenkorra: a gyerekein kívül, akiket imádott, Michael Jacksonnak még egy szentség volt az életében az utóbbi két évben, ez a turné, a This Is It. Erőt, célt, önbizalmat, szellemi-lelki muníciót adott neki, hogy dolgozik. Az ötven koncerttel meg akarta dönteni minden idők előadói rekordját. És nem akart megállni Londonnál. Körbe akarta vele járni a világot. Afrikát, Japánt, Indiát, Európát. Két-három éves turnéról beszélt. Az összes rajongójának házhoz akarta vinni magát.

- Különös módon ezzel a filmmel sikerült megmutatni Michael Jacksonnak azt az arcát, amelyet életében soha nem láttunk: az összes gyeplőt a kezében tartotta, a koreográfiától a hangkeverésen és a színpadképen át a jelmezekig. Mintha nem is vele, hanem neki dolgozna a stáb.
- Ez csak látszat. Michael csapatjátékos volt a javából. Szavajárása volt, itt a gyurma, nyomd bele te is a kezed, gyerünk! Hol én vettem meg az ő ötletét, hol ő az enyémet. A film néhány jelenetében, mely az utolsó három próbán készült, látszik, hogy Michael milyen csúcsformában volt. Egyszerre volt karmester, ügyelő, rendező, zenész és a show sztárja. Miközben táncolt és énekelt, a szeme sarkából figyelte a táncosokat, fülelte a szintetizátort, engem lesett, a színpadképet nézte. Az utolsó két próbán már sugárzott az önbizalomtól, hogy végre összeállt a show. Érződik, hogy fellélegzett, most már elengedheti, és innentől kezdve koncentrálhat saját magára. Hallani sem akart róla, hogy ne élőben énekeljen, pedig ötvenévesen a tánchoz is szufla kell. Látszott rajta, hogy felszabadult, improvizál, variál, játszik, és amit odatett a színpadra, attól mindannyiunknak leesett az álla. A legutolsó próbán odajött hozzám, hogy "Kenny, megvan az álom! Akkora kő esett le a szívemről!"

- Az egyik legnagyobb slágert, a You Are Not Alone-t hiányoltam a koncertről.
- Három órába nem fér bele minden, de a zenekar az összes dalt betanulta, mert Michael fenntartotta magának a jogot, hogy kedve szerint estéről estére változtassa a menüt. Meglepetés-vendégeket is tervezett, Diana Ross, Jennifer Hudson, Lady Gaga, Pink... Naponta újabb és újabb nevekkel bővítette a listát aszerint, hogy ki jár éppen Londonban. Minden este akart valami csemegét adni a rajongóinak.

- Mi az oka annak a szokatlan marketing-fogásnak, hogy ezt a dokumentumfilmet összesen két hétig játsszák moziban?
- Kihagytak ebből a döntésből, de elfogadtam, mert van benne logika. Ki kíváncsi erre a filmre? A Michael Jackson rajongók. Az átlagközönség - főleg manapság - megnézi, mire költi a pénzét, és valószínűleg kivárja a DVD-t. Ez nem egy hollywoodi kasszasiker. Még csak nem is egy koncertfilm. De mutasson még egy dokumentumfilmet, amelyet szerte a világon ugyanazon a napon mutatnak be. Nincs ilyen. Nem is volt.

- És a This Is Ittel tényleg ennyi? Ez lenne Michael Jackson végső hagyatéka?

- Ó, dehogy! Az én közös utam Michael Jacksonnal még nagyon messze van a végétől. Hogy musical-film lesz-e belőle vagy más, még nem tudom. Majd megálmodom odalenn a tengerparton. FENTI SOROKAT KENNY ORTEGA ÍRTA, , A THIS IS IT RENDEZŐJE, MICHAEL UTOLSÓ NAPJAIRÓL, A PRÓBÁKON ELTÖLTÖTT IDŐSZAKRÓL. MICHAEL FELKÉSZÜLÉSÉT A VISSZATÉRÉSRE, A HATALMAS AKARAT EREJÉT, KITARTÁSÁT, ELSZÁNTSÁGÁT, PROFIZMUSÁT, A ZENE IRÁNTI SZERETETÉT, ALÁZATÁT, FANTASZTIKUS KISUGÁRZÁSÁT, VARÁZSLATOS TÁNCÁT, MIND-MIND LÁTHATTA, HALLHATTA CSODÁLATOS HANGJÁT, LÁTHATTA A GYÖNYÖRŰ FELLÉPŐRUHÁIT, NÉZHETTE, AMINT EGYBEOLVAD A ZENÉVEL ÉS MINDENKIT ELVARÁZSOL. SZERENCSÉS EMBER, HOGY MIND EZT A VARÁZSLATOT ÁTÉLHETTE! IRIGYELJÜK EZÉRT!

RIELLA 2010. június 25. 08:55

ISTENEM! MÁR EGY ÉVE SÖTÉT A REFLEKTOR FÉNYBEN ÚSZÓ SZINPAD, MÁR EGY ÉVE ÜRES A ZSÚFOLÁSIG MEGTELT SZINPAD, MÁR EGY ÉVE NÉMA AZ ÉNEKSZÓTOL HANGOS SZINPAD, MÁR EGY ÉVE MOZDULATLAN A TÁNCOLÓKKAL TELI SZINPAD, MERT NINCS OTT A POPZENE KIRÁLYA, MICHAEL JACKSON, HOGY FÉNYÉVEL BEVILÁGÍTSA, CSODÁLATOS LÉNYÉVEL MEGTÖLTSE, SIMOGATÓ HANGJÁVAL MEGSZÓLALTASSA,FENOMENÁLIS TÁNCÁVAL ELKÁPRÁZTASSA, FANTASZTIKUS KISUGÁRZÁSÁVAL ELVARÁZSOLJA AZT. MICHAEL MÁR MESSZE JÁR, MÁSHOL TÁNCOL, MÁSOKNAK ÉNEKEL, MÁSOKAT BŰVÖL EL SZERETETTELJES MIVOLTÁVAL, MÁSOK RAJONGANAK ÉRTE, MÁSOK ÉLTETIK ŐT ÚGY, AHOGY EGYKORON MI TETTÜK . ISTENEM! MÁR EGY ÉVE, MI ITTMARADOTTAK CSAK TÖRÖLGETJÜK A MINDÍG KÖNNYES SZEMEINKET MÁR EGY ÉVE CSAK AZT KÉRDEZZÜK SZÜNTELEN, HOGY MIÉRT? MIÉRT? MIÉRT, DE PERSZE VÁLASZT SOHASEM KAPUNK, MERT SENKI SEM TUDJA, MICHAEL JACKSON A POPZENE KIRÁLYA, HOGY MIÉRT MENTÉL ILYEN SIETVE EL, AMIKOR MÉG ANNYI SZÉP DOLOG VÁRT RÁD ITT A FÖLDÖN!! MIÉRT? MICHAEL, MIÉRT? ISTENEM MÁR CSAK AZ EMLÉKEZÉS MARAD NEKÜNK, AZ EMLÉKEZÉS, EGY CSODÁLATOS EMBERRE, EGY FANTASZTIKUS, EGYEDÜLÁLLÓ MŰVÉSZRE A POPZENE GÉNIUSZÁRA MR. MICHAEL JACKSONRA, AKI ZENÉJÉVEL MEGRENGETTE A VILÁGOT, SZÉP EMBERI MIVOLTÁVAL PEDIG ELVARÁZSOLTA AZT.

RIELLA 2010. augusztus 19. 20:37

THIS IS IT!

MOST, HOGY MICHAEL ELMENT, NEM MARADT SEMMINK, SEMMINK, AMIT BE TUDNÁNK MUTATNI A "NAGYÉRDEMÜNEK", MERT MINDENÜNKET AMINK VOLT, A ZENÉT, A TÁNCOT, A SZINPADKÉPEKET, AZ ÖTLETEKET, A MOSOLYT, A SZERETETET, MIND-MIND MAGÁVAL VITTE. ÍGY CSAK MI MARADTUNK ITT, EGYSZERŰ EMBEREK ÉS MÁR CSAK A MOST KÖVETKEZŐ SZAVAKKAL TUDUNK EMLÉKET ÁLLÍTANI EGY CSODÁLATOS EMBERNEK, EGY NAGYSZERŰ, SENKIHEZSEM FOGHATÓ MŰVÉSZNEK:

MR. MICHAEL JACKSONNAK, A POPZENE KIRÁLYÁNAK

- Nem egyszerűen tisztelegni akarunk egy zseniális művész emléke előtt – nyilatkozta John McClain, a film egyik készítője, zenei producer, aki több mint 40 éve a Jackson család barátja –, hanem hozzá méltó ajándékot szeretnénk átnyújtani annak a sokmillió rajongónak, akiket élete minden pillanatában szolgált. A felvételekről, az énekéből, táncából fantasztikus erő és energia árad. Ez a film kristálytiszta bizonyítéka lesz annak, hogy Michael Jackson az egyik legnagyobb, legizgalmasabb, legtehetségesebb művész volt, aki valaha színpadra lépett.

- A stábunknak fantasztikus élmény volt átélni azt az erőt és szenvedélyt, amivel Michael Jackson a koncert előkészületeibe vetette magát – tette hozzá Kenny Ortega, az élő koncert és a film rendezője. – Az első ötletektől, a szinte kész előadásig folyamatosan követtük őt a kamerával: bár a koncert már sosem kerül színpadra, a nézők igazi színpadi csodát fognak látni.

IGEN, AKI MEGNÉZTE A FILMET,
AZ IGAZI C S O D Á T LÁTHATOTT!

MEGTISZTELTETÉS SZÁMOMRA, HOGY LÁTHATTAM,

RIELLA 2010. december 2. 10:43

A POPKIRÁLY-ÉRT ÉGJEN ÖRÖKKÉ!!.








CSAK OLVASD E- SOROKAT ÉS HIDD EL, HOGY EZ ÍGY VAN. AMIKOR MICHAEL JACKSON NEVÉT HALLOD, EGY KÁPRÁZATOS, SENKIHEZSEM FOFHATÓ. FANTASZTIKUS EMBERRE GONDOLSZ, KINEK ZENEI MUNKÁSSÁGA, EMBERI ÉRTÉKE MÁR TÚL MUTAT A JELEN KORON. Ő A JÖVŐ, A GALAKSZIS, A GIGANTIKUS, HATALMAS VÉGTELEN, MELYBEN A FÖLDI EMBER ELVÉSZ, DE MICHAEL OTT IS OTTHON VAN, S MOST, HOGY ELHAGYTA HALANDÓ TESTÉT A LELKE, OTT SZÁRNYAL, ÜSTÖKÖSKÉNT RAGYOGVA, ÉS FÉNYE BEVILÁGÍTJA AZ EGÉSZ ÉGBOLTOT, ÚGY AHOGY ÉLETÉBEN A SZINPADOKKAL, ÉS AZ EMBEREK LELKÉVEL TETTE.



RIELLA 2010. december 2. 10:47

A GALAXIS.

MICHAEL ÚJ OTTHONA.

MIÓTA ELMENT, ITT LAKIK, A HATALMAS VÉGTELENBEN, A VILÁGEGYETEMBEN.

A BOLYGÓKKAL KERING, AZ ÜSTÖKÖSÖKKEL SZÁGULD, AZ ŰRSZINPADON ÉNEKEL ÉS TÁNCOL, A NAP A HOLD, ÉS A CSILLAGOK A KÖZÖNSÉGE."ŐK"VILÁGÍTJÁK BE FÉNYÜKKEL MICHAELT, ÚGY, AHOGYAN Ő TETTE VELÜNK, AMIKOR ÉNEKELT.

ISTENEM!

EZT OLYAN FÁJDALMAS LEÍRNI, HISZEN MICHAELNEK MÉG ITT LENNE A HELYE, ITT KÉNE ÉNEKELNIE, TÁNCOLNIA A FÖLDI SZINPADON!

ISTENEM! ITT KÉNE.........!!!

broáf 2010. december 2. 11:32

Mindjárt elsírom magam...

RIELLA 2010. december 14. 14:32

BROÁF-NAK
AZT JÓL TESZED, LEGALÁBB A "KÖNNYEID" NEM LESZNEK CINIKUSAK.

RIELLA 2011. január 14. 08:48




MICHAEL MÁR 19 HÓNAPJA ELMENT.

ISTENEM!

HIÁNYÁT OLYAN NEHÉZ FELDOLGOZNI, DE HA ESTE AKAROD LÁTNI ŐT, AKKOR NÉZZ FEL AZ ÉGRE, ÉS A LEGFÉNYESEBB CSILLAG (EST-HAJNAL) FÉNYÉBEN MEGLÁTOD MICHAELT. HA NAPPAL KERESED ŐT, AKKOR A NAP ARANYLÓ SUGARAI KÖZT TALÁLOD, HA HALLANI AKAROD AZ ÉNEKÉT, HALLGASD A SZELET, ÉS MEGHALLOD MICHAEL DALÁT. HOGY "ÉRINTÉSÉT" IS ÉREZZED, EMELD FEL AZ ARCODAT AZ ÉG FELÉ, AMIKOR SZITÁL AZ ESŐ, S ÉREZNI FOGOD MICHAEL "SIMOGATÓ KEZÉT"
CSAK ÍGY LEHET FELDOLGOZNI MICHAEL ELVESZTÉSÉT. KÉPZELETÜNKBEN MINDÍG OTT VAN, ZENÉJE ÁLTAL ÖRÖK, HA NÉZED A KONCERTFILMJÉT (1992 BUKAREST) AKKOR AZ IDŐ ALATT "VELED VAN" DE CSAK A KÉPZELETEDBEN!!!
CSAK A KÉPZELETEDBEN!






RIELLA 2011. január 14. 15:33

A MOST KÖVETKEZŐ SOROKAT FŐLEG AZOK FIGYELMÉBE AJÁNLANÁM, AKIK TISZTELETLENÜL, VAGY IGAZSÁGTALANUL KÖZELÍTETTEK MICHAEL JACKSON FELÉ.
CSAK OLVASD, ÉS HIDD EL, HOGY MICHAEL ILYEN EMBER VOLT, CSAK A SAJTÓ ILYEN DOLGOKRÓL NEM ÍRT, MERT NEM ELÉG "ÜTŐS". MERT AZT GONDOLJA, HOGY A JÓSÁG AZ NEM HÍR. SZOMORU!.ELGONDOLKODTATÓ!!

Megható Történet az Osztályteremből, Michael „Föld Bolygó” c. Verse Kapcsán

Egy nem is olyan régi élményemet szeretném veletek megosztani, mely a diákjaimhoz fűződik és könnyekig meghatott.

Múlthét kedden, augusztus 31.-én, „verselemzős órát” tartottam, így 46 nebulómnak Michael versét nyújtottam át, a „Föld Bolygó”-t. Elég nehéz mű, kiejteni azokat a bonyolult szavakat és a sorok közül kiolvasni a mögöttes jelentést… Úgy éreztem ezzel alaposan feladtam nekik a leckét. Olyasmit kell elolvasniuk, amit nem lesznek képesek teljes mértékben értelmezni. Talán így is volt…

Mégis mindenképp meg akartam osztani Michael gyönyörű költeményét ezekkel a gyerekekkel, mert az üzenete annyira időszerű. Azon mesterműveinek egyike, mely az emberek lelkiismeretéhez szól. Így neki gyűrköztünk… A bonyolult szavak mélyére ástunk… Őszintén szólva, egy ideig nem is voltam benne biztos, hogy sikerült-e a komplett művet megérteniük. Ekkor fordulat állt be…

Múlthét pénteken bevittem egy magnót és a CD-met, amin Michael saját maga olvassa fel a verset. A gyerekek fészkelődtek, beszélgettek…

Ám abban a pillanatban, hogy lenyomtam a „Lejátszás” gombot és a hangja megtöltötte az osztálytermet, olyan tökéletes csend ereszkedett alá, melyet soha azelőtt nem tapasztaltam.

Még a legkomiszabb gyerekek is felálltak és másokkal együtt közelebb léptek a hangszóróhoz, mindannyian tátott szájjal füleltek.

Elcsendesedtek, mintha az járna a fejükben, fiatal életükben ennél szebb hangot még nem hallottak.

Teljesen elképedtem. Egyáltalán nem számítottam ilyen reakcióra. Édes Jó Istenem, mintha egy angyal szólna…

VIDEÓ: Michael Jackson - Planet Earth (Szép Vágás!)

A legjobb dolog viszont csak ezután következett.
Mikor Michael hangja elhallgatott, ők még mindig csendben figyeltek, egymás tekintetét fürkészték, majd tapsban törtek ki. Mintha csak egy csodás koncertet hallgattak volna végig. Sorba jöttek oda hozzám, hogy „Tanárnéni, nem is tudtam, hogy Michael így tud beszélni, olyan gyönyörű!”; „Csodálatosan olvasta fel!” és így tovább. Én csupán annyit feleltem, ez csak egy dolog a sok közül, amihez nagyon értett. :) Úgy hiszem, mikor Isten tehetséggel öntözte meg a világot, Michael már ideje korán ott állt a sorban fejjel lefelé fordított esernyőjét az ég felé tartva.



Később a gyerekek megkértek, hogy játsszam le nekik újra és újra, ők meg vele olvasták. Én csak álltam ott ámulva, könnyek szöktek a szemembe…



Annyira inspiráló volt az a nap. Igazán boldog voltam. Michael sosem bukott el, hatása mind a mai napig érezhető. Olyan sok szép dolgot hagyott ránk, mellyel a fiatalok, a világ gyermekeinek képzeletét formálhatjuk.







Köszönöm, hogy olvastatok. Legyen szép napotok! :)



Grace

RIELLA 2011. január 20. 09:01




MICHAEL JACKSON-T OLYASMIVEL VÁDOLTÁK MEG ROSSZINDULATU "emberek"AMIT MICHAEL SOHASEM TENNE, MERT Ő ANNÁLSOKKAL TISZTÁBB, ERKÖLCSÖSEBB EMBER!!!

NEM TUDJUK ELÉGSZER A BOCSÁNATÁT KÉRNI A BŰNÖSÖK NEVÉBEN, MERT AHHOZ TÚL RÖVID AZ ÉLET...............

RIELLA 2011. február 22. 08:18




























THIS IS IT!

MOST, HOGY MICHAEL ELMENT, NEM MARADT SEMMINK. SEMMINK, AMIT BE TUDNÁNK MUTATNI A "NAGYÉRDEMÜNEK", MERT MINDENÜNKET, AMINK VOLT, A ZENÉT, A TÁNCOT, A SZINPADKÉPEKET, AZ ÖTLETEKET, A MOSOLYT, A SZERETETET, MIND-MIND MAGÁVAL VITTE. ÍGY CSAK MI MARADTUNK ITT, EGYSZERŰ EMBEREK ÉS MÁR CSAK A MOST KÖVETKEZŐ SZAVAKKAL TUDUNK EMLÉKET ÁLLÍTANI EGY CSODÁLATOS EMBERNEK, EGY NAGYSZERŰ, SENKIHEZSEM FOGHATÓ MŰVÉSZNEK:





MR. MICHAEL JACKSON-NAK, A POPZENE KIRÁLYÁNAK.

" Nem egyszerűen tisztelegni akarunk egy zseniális művész emléke előtt – nyilatkozta John McClain, a film egyik készítője, zenei producer, aki több mint 40 éve a Jackson család barátja –, hanem hozzá méltó ajándékot szeretnénk átnyújtani annak a sokmillió rajongónak, akiket élete minden pillanatában szolgált. A felvételekről, az énekéből, táncából fantasztikus erő és energia árad. Ez a film kristálytiszta bizonyítéka lesz annak, hogy Michael Jackson az egyik legnagyobb, legizgalmasabb, legtehetségesebb művész volt, aki valaha színpadra lépett."

" A stábunknak fantasztikus élmény volt átélni azt az erőt és szenvedélyt, amivel Michael Jackson a koncert előkészületeibe vetette magát – tette hozzá Kenny Ortega, az élő koncert és a film rendezője. – Az első ötletektől, a szinte kész előadásig folyamatosan követtük őt a kamerával: bár a koncert már sosem kerül színpadra, a nézők igazi színpadi csodát fognak látni."

IGEN, AKI MEGNÉZTE A FILMET AZ IGAZI

C S O D Á T LÁTHATOTT!

MEGTISZTELTETÉS SZÁMOMRA, HOGY LÁTHATTAM.

RIELLA 2011. február 23. 08:24

MICHAEL!

TE MÁR NEM LÁTHATOD A NAP FÉNYÉT, DE MI LÁTUNK TÉGED BENNE. MERT OLYAN FÉNYT AD, AMIT TE ADTÁL NEKÜNK: SZIKRÁZÓT, GYÖNYÖRŰT.

MÁR NEM LÁTHATOD A HOLD FÉNYÉT SEM, DE MI LÁTUNK TÉGED BENNE.MERT OLYAN SEJTELMESEN,TITOKZATOSAN CSODÁLATOS A FÉNYE, MINT AMILYEN TE VOLTÁL A SZINPADON.

MÁR NEM LÁTHATOD A CSILLAGOK FÉNYÉT SEM, DE MI ABBAN IS FELFEDEZÜNK TÉGED.A LEGFÉNYESEBB AZ VAGY TE, MERT AZ A CSILLAG ÚGY RAGYOG, AHOGYAN TE RAGYOGTÁL ÉLETEDBEN.

HALÁLOD ÓTA MICHAEL, NEKÜNK CSAK A FÉNY NÉLKÜLI SZINPADOK, ÉS A FÁJÓ EMLÉKEZÉS MARADT, AZ EMLÉKEZÉS RÁD, EGY CSODÁLATOS, SENKIHEZSEM FOGHATÓ MŰVÉSZRE:
A POPZENE KIRÁLYÁRA: MR, MICHAEL JACKSON-RA.

SOHASEM FELEJTÜNK EL.

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t