Nem kétszer, hanem háromszor szexelnek!

Egyszerre folyik a Szex és New York mozifilm két folytatásának munkája, a készítők ugyanis attól tartanak, hogy a 44 éves Sarah Jessica Parker, a 43 éves Cynthia Nixon, a 44 éves Kristin Davis és az 53 éves Kim Cattrall újabb néhány év után már kevésbé lennének hitelesek az örökifjú szinglik szerepében.
„Amikor aláírtuk az első mozifilm szerződését, tudtuk, hogy a következőkben is játszanunk kell majd, de azt egyikünk sem gondolta, hogy háromig elmegyünk”, kommentálta a történteket Cattrall, akinek tetszik az ötlet, hogy egyszerre készül el a két mozifilm. „Így legalább fiatalabban látom majd magamat a vásznon, mint amilyen leszek az életben!”, mondta a szexmániás Samantha alakítója.



