Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 24., csütörtök - Eszter, Eliza
Az európai nemzeti parkok napja (1994)

A dühös török származású rendező nem megy Svájcba

2009. december 4.  22:30
Tiltakozásul a minaretek építéséről tartott svájci népszavazás végkimenetele ellen lemondta a legújabb filmjének svájci bemutatóján való részvételt Fatih Akin török származású német filmrendező.

A svájciak ezen döntése ellentmond a humanizmusról és a toleranciáról vallott elgondolásaimnak, valamint annak a hitemnek, hogy megvalósítható a különböző származású, fajú és vallású emberek harmonikus együttélése - olvasható az ismert rendező svájci sajtóhoz eljuttatott nyílt levelében. 

"Mivel olyan muzulmán szülők gyereke vagyok, akik a minaretekben nem az iszlám politikai vonulatát, hanem kizárólag csak istenük házának teljességét látják, személyesen érintve érzem magam ezáltal a döntés által" - fogalmazott Akin. 

A rendező ezért döntött úgy, hogy nem vesz részt legújabb, Soul Kitchen című filmjének december 16-i svájci bemutatóján. "Távolmaradásommal szomorúságomat akarom kifejezni. Több sajnos nem áll módomban" - írta a Fallal szemben és A másik oldalon című filmek rendezője, aki szerint a svájciak döntése pusztán félelemmel magyarázható. 

"Mindennek a félelem a forrása" - vélekedett. "A félelem megeszi a lelket" - idézte Rainder Werner Fassbinder német rendező egyik alkotásának címét. "Talán Svájcban már túl sokak lelkét falta fel a félelem" - zárta sorait Akin.


Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója