Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 24., csütörtök - Eszter, Eliza
Az európai nemzeti parkok napja (1994)

Filmekkel emlékeznek a kísérletezőkre

Folytatódik a Műcsarnok BBS-programja

2010. január 14.  13:20
A mai est során számos hang-, videó- dokumentum és felolvasások kíséretében, levetítésre kerülnek a tavaly elhunyt Antal István Juszuf kísérleti filmjei; a meghívott vendég Pauer Gyula.

A Műcsarnok a BBS 50 kiállítás kísérőprogramjainak részeként a múzeum vetítőtermében csütörtökönként olyan speciális, vetítéssel egybekötött programokkal várja este 22 óráig a közönséget, amelyeken a Stúdió munkáját meghatározó alkotókról és életművekről kapunk teljesebb képet az alkotótársak közreműködésével.

Emellett a BBS korszakának szellemiségével rokonítható nemzetközi és hazai műhelyek, illetve a BBS műhelymunkájából eredeztethető művészeti csoportok előadásain, beszélgetésein vehetnek részt az érdeklődők.

A mai est során számos hang-, videó- dokumentum és felolvasások kíséretében, levetítésre kerülnek Antal István kísérleti filmjei, és Müller Anna című 29 perces rövidjátékfilmje melyet 1982-ben készített, de nem került befejezésre a BBS vezetőségének döntése alapján. Vetítésre kerül még Jonas Mekas: István titkos élete ( The Secret Life of István ) 1993-ban készített filmje is.

A vetítésre meghívott vendég Pauer Gyula szobrászművész, filmes és színházi díszlet- és látványtervező, akinek egyik legismertebb műve a ’Cipők a Dunaparton Nemzeti Holocaust’ emlékmű, melyet 2005 áprilisában avattak fel.
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója