Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 24., csütörtök - Eszter, Eliza
Az európai nemzeti parkok napja (1994)

Ellopták Fellini öt Oscarját

2010. január 16.  15:20
Összeveszett a Fellini Alapítvány vezetője az olasz rendező unokahúgával, ezért az örökösnő bosszúból kiürítette a családi széfet.

Viszály tört ki a Fellini-családban egy héttel a Kilenc című film premierje előtt, ami részben Frederico Fellini 8 és 1/2 című klasszikusán alapszik, írja a Variety című filmes szaklap. A nézeteltérésre mégsem a Chicago című film rendezőjének zenés Fellini-utóérzése adott okot.



Az olasz rendező unokahúga veszett össze a Fellini Alapítvány igazgatójával. Francesca Fabbri Fellini dühében kilépett az alapítványból, és kiürítette a családi széfet is, ahol többek között a 93-ban elhunyt rendező öt Oscarját tartották. Köztük azt is, amit a 8 és 1/2-ért kapott. Az örökösnő magával vitte Fellini kétezer kötetes könyvtárát is. Hogy a két fél miért rúgta össze a port, azt nem hozták nyilvánosságra.

Az alapítvány elnöke azzal igyekezett megnyugtatni a kedélyeket, hogy a működésüket az eset nem zavarja meg. Vittorio Boarini elmondta, hogy a társaság hamarosan ezerötszáz ritkaságnak számító film és tévéfelvétel birtokába jut, amiket Fellini készített, és ezekhez hamarosan hozzáférhetnek a Fellinit kutató szakemberek is.
Szólj hozzá!

A Kultúrpart programajánlója