Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 11. szombat
Bertold, Marietta
06:54
17:02
Belépés
ok

Ma indul a 41. Magyar Filmszemle

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2010. február 2. 13:18
A ma esti hivatalos megnyitóval veszi kezdetét a 41. Magyar Filmszemle, amelyen öt kategóriában összesen 95 film száll versenybe.
A filmes mustrát, amely idén egy nappal rövidebb lesz, mint a korábbiak voltak, Garas Dezső nyitja meg. A "szigorúan mozi" mottójú eseményen egyszerre több teremben is levetítik Jancsó Miklós Oda az igazság című alkotását.

A megnyitó annyiban is rendhagyó lesz, hogy nem itt, hanem a jövő hétfői záró eseményen adják majd át a szemle életműdíjait és a Magyar Mozgókép Mestere címet.

A szemletanács elnöke, Novák Emil szerint idén a legizgalmasabb verseny a kisjátékfilmek között ígérkezik, ebben a kategóriában 33 alkotás szerepel. A dokumentumfilmek közül 30 került versenyben, a nagyjátékfilmek között 16, a tévéfilmek között 9, a tudományos-ismeretterjesztő filmek kategóriájában pedig 7 mű szerepel a versenyprogramban.

A megnyitónak is helyet adó Palace MOM Park mellett idén is az Uránia Nemzeti Filmszínház a szemle másik helyszíne. Az információs és egyéb vetítésekkel együtt egy hét alatt csaknem 200 film szerepel a mustra programjában.

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t