Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 24., csütörtök - Eszter, Eliza
Az európai nemzeti parkok napja (1994)

Kék űrlénynek öltözve tüntettek a palesztinok

2010. február 16.  17:05
Az Izrael által felhúzott biztonsági fal ellen tiltakoztak azok a palesztinok, akik az Avatar című hollywoodi film szereplőinek öltöztek be.

Kékre festették az arcukat és ágyékkötőt vettek a palesztin tüntetők a Bilin nevű faluban, ahol az Izrael által felhúzott biztonsági fal ellen tiltakoztak.

A tiltakozók az Avatar című Oscar-jelölt scifi szereplőinek öltöztek be, mivel úgy látták, a helyzetük hasonít a kék űrlényekéhez, akiket erőszakkal akar megfosztani a földjüktől egy technikailag fejlettebb civilizáció.



Miközben az izraeli kormány kitart amellett, hogy a falra önvédelmi okokból van szükség, a palesztinok szerint a szomszédos ország így rabolja el a földjeiket.

A palesztinok ezért rendszeresen tartanak tüntetéseket a fal ellen, amiknek a végén a tiltakozók gyakran összecsapnak az izraeli biztonsági erőkkel. Ezúttal is lőttek ki rájuk könnygázgránátokat.

A mostani akcióra egy nappal azután került sor, hogy az izraeli kormány nekiállt újratervezni a fal nyomvonalát, hogy kevesebbet csípjenek le a palesztin faluból.
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója