Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 12. vasárnap
Lídia, Lívia
06:53
17:03
Belépés
ok

Veszélyben Amerika egyik jelképe

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2010. március 25. 17:35
Csupán három hete maradt a világszerte ismert, szimbólummá vált Hollywood-felirat megmentésére egy műemlékvédő csoportnak.
A jelkép megőrzésére létrehozott Trust for Public Land társaságnak addig össze kell gyűjtenie azt a maradék hárommillió dollárt (592 millió forint), amellyel együtt lesz a felirat körüli telek 12,5 millió dolláros (2,5 milliárd forint) ára. Egy chicagói székhelyű konzorcium ugyanis luxuslakásokat akar építeni az 55 hektáros területen.

A befektetők először 22 millió dollárt akartak, ám később beleegyeztek, hogy amennyiben a műemlékvédők április 14-ig letesznek az asztalukra 12,5 milliót, megválnak az ingatlantól.
A csoportnak eddig 9,5 milliót (1,9 milliárd forint) sikerült összeszednie: 4 milliót (800 millió forint) közalapítványoktól, 5,5 milliót (1,1 milliárd forint) pedig magán adományozóktól kaptak. Az adakozók között volt több mozis és televíziós vállalat, de olyan világsztárok is a zsebükbe nyúltak, mint Steven Spielberg vagy Tom Hanks.

A jelképet egyébként 1923-ban állították fel, és eredetileg a környék beépítését célzó Hollywoodland elnevezésű ingatlanfejlesztést reklámozta, de a tervezett egy év után mégsem távolították el. Idővel az álomgyár szimbólumává vált, és ma már Los Angeles város tulajdonát képezi.

Az idők során megtépázott 9 méter széles és 14 méter magas betűket az 1970-es években szintén egy kampánnyal sikerült restaurálni: akkor kilenc adományozó fogadott örökbe egy-egy betűt egyenként 27.777 dollárért. A feliratvédő csoport a közelgő határidőig a savehollywoodland.org honlapon is gyűjti az adományokat.

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t