Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 24., csütörtök - Eszter, Eliza
Az európai nemzeti parkok napja (1994)

Magyar gyermekprostituáltak Kijevben

2010. április 8.  14:00
A Másik bolygó című magyar film a 7. Nemzetközi Emberi Jogi Filmfesztivál különdíját nyerte el Kijevben.

Nagy sikert aratott Kijevben az Another Planet/Másik bolygó, Moldoványi Ferenc kreatív dokumentumfilmje a  7. Nemzetközi Emberi Jogi Filmfesztivál – Dokumentumfilm Napok versenyprogramjában.

A több kontinensen forgatott alkotás a rangos emberi jogi szervezet, az Ukrán Helsinki Emberi Jogi Unió különdíját nyerte el Kijevben. A 23 ukrán szervezetet tömörítő Unió a tematikus kijevi seregszemle alapítója.

A nemzetközi koprodukcióban készült Another Planet/Másik bolygó című alkotást 2008 óta 43 ország 58 filmfesztiválja hívta meg válogatásába és eddig 18 elismerésben részesült.

A négy, kontinensen forgatott kreatív dokumentum-játékfilm gyereksorsokon keresztül ad képet planétánk rejtett arcáról, és fogalmazza meg világunk átfogó és morális válságát. Hét történetben követjük nyomon a kiszolgáltatottság különböző, irracionális stációt, melynek kiskorú szereplői lázadás nélkül, szinte megadóan vállalják sorsukat. Gyermekrabszolgák, gyermekprostituáltak, gyerekkatonák megdöbbentő hétköznapjai tárulnak fel előttünk Kongóban, Kambodzsában és Ecuadorban. A drámai ellenpontozást Máthé Tibor autentikus képi vizíója és Szemző Tibor mágikus zenéje teremtik meg.
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója