Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 24., csütörtök - Eszter, Eliza
Az európai nemzeti parkok napja (1994)

Stohl András a Tűzvonalbant is bukta

2010. május 10.  10:30
A Tűzvonalban új főszereplővel folytatódhat, miután a hétvégi karambolja miatt lecserélik Stohl András.

 
Stohl András a szombati balesete után nemcsak az X-faktor nevű tehetségkutató vezetését bukta el. A színész-műsorvezető a Tűzvonalban című sorozatot sem folytathatja, aminek a főszereplője volt, tudta meg az origo.hu. Miután még az okozott kárt is ki kell fizetnie, milliókat veszíthet a ballépésén.

Bordás Attila ezredest a legkorábban ősztől újrainduló sorozatban egy másik színész alakítja majd. "A Tűzvonalban produkciótól úgy tudjuk, hogy május 11-én, kedden, a XIII. kerületi Mosoly utcai rendőrőrsön az alkotógárda rendkívüli sajtótájékoztatót tart, a sorozatban várható szereplőváltozásról" - nyilatkozta a hírportálnak a Duna Televízió sajtófőnöke, Herczeg Dóra.

Mint korábban hírül adtuk, a hétvégén otthonából állította elő a rendőrség Stohl Andrást, mert hajnalban közlekedési balesetet okozott Budapest és Fót között. A baleset következtében az egyik járműben egy ember súlyosan, a másikban szintén egy személy könnyebben megsérült. Stohl, aki a szemtanúk szerint a baleset idején láthatóan ittas volt, a történtek után nem vállalja az X-Faktor című műsor vezetését. A színész azt mondta: rettenetesen sajnálja a történteket.

Stohl András nem először volt érintett ehhez hasonló balesetben. 2002 júliusában súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították őt kórházba, miután autójával közlekedési balesetet szenvedett a 30-as úton, Aszód és Gödöllő között. A gépkocsi - ismeretlen okból - felborult, hármat pördült, és a tetejére borulva egy árokban állt meg. Később a rendőrség közölte, a színművész közepes alkoholos befolyásoltság állapotában volt a baleset idején. A bíróság végül 112 ezer forint pénzbüntetésre ítélte Stohl Andrást, és 1 év 9 hónapra bevonta a jogosítványát.

Hozzászólások

6 hozzászólás

Gézabá  2010. május 10.  10:06

Ne bántsátok Bucit! Ő csak akkor iszik ha vezet!

ermiz  2010. május 10.  10:40

kíváncsi lennék mit mond otthon az asszony

Daily News  2010. május 10.  18:58

Kérem, én most jövök a belvárosból. Az utam egy közlekedési baleset előtt vitt el. ( Ami csöppet sem meglepő, hisz engem, státuszomnál fogva az Úr mindig jókor küld jó helyre. ) Ezúttal sikerült elkapnom ama jelentőségteljes pillanatot, amelyben a rendőr épp helyszín(l)elt, és egy makulátlanul hófehér szabadidőegyüttesbe öltözött úr ( minden bizonnyal a vétlen sofőr, ruhájánaxínéből kiindulva... ) épp egy, a körülményexempontjából igen-igen fontos tényt tárt a rendőr elé, nevezetesen: - Én a Váradi Roma Café énekese vagyok. Nos, felesleges lenne adnom itt az ártatlant, nekem is volt már kihágásom. Húsz évesen az éjszaka közepén csatangoltam egy éjjel-nappalihoz, buliból hazafelé ( SAJÁT LÁBON, kérem! ), és leszólított egy rendőr, hogy mutassam meg neki a... személyi igazolványomat. Másra számítottam, igaz, de ezt hagyjuk. Természetesen nem volt nálam a személyim, ígyhát összekulcsoltam a kezem, és így fohászkodtam a biztos úrnak: - Könyörgöm, lőjön le, mint egy khutyát! Erre elröhögte magát, és közölte, hogy menjek sürgősen a fenébe. Ha most tennék valami törvénybeütközőt, tanulva a Nagyoktól, tutira így indítanék a rend őreinek: - Amúgy én az AngeL nevű egyszemélyes zenekar énekesnője-dalszerzője-szövegírója-menedzsere vagyok. Akkoriban még egyszeri ember voltam, úgyhogy, ha a híres-hírhedt mivoltom nem is, de a jó humorom, kérem, na az kihúzott a pácból. ( Nem vagyok én apáca, nem élhetek hm-hm-hmmm....AngeL dudorászva el ) :-D

Utószó  2010. május 10.  19:01

Ja! A lényeg kimaradt: az elmúlt napok történései nyomán levontam azt a konzekvenciát, hogy ha valahol-bárhol egy valamilyen-bármilyen közlekedési balesetet látok, oda érdemes közelebb menni, mert ha egy illúzióval szegényebb is leszek, egy autogrammal biztos gazdagabb. Élelmesnek kell lenni, Uraim-Hölgyeim. :-D

Ember  2010. május 11.  20:32

Ne sajnálja senki,mert az előző esetéből sem tanult,akkor ha ebből is kidumálja magát újra meg csinálja.Nem lesz munkája? Nagyon sok segédmunkást keresnek.

Göri  2010. május 15.  18:37

Ha tudta, hogy inni fog akkor lehetett volna annyi esze, hogy hív magának egy taxit hiszen megteheti. Az, hogy ittasan vezetett otthagyta a sérülteket plusz mint kiderült drogot is találtak a szervezetébe mélységesen megvetem ez miatt. Attól mer ő híres nem tehet mindent? Ha egy hétköznapi ember csinálja ezt akkor már régen a hűvösön csücsülne. Neki kellett volna példát mutatni a hétköznapi embereknek. Előbb gondolkodott volna akkor most nem lenne ekkora pácban. Sajnállak buci. De reméle megkapod a büntetést ami ezért jár

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója