Az európai nemzeti parkok napja (1994)

P.Z.L.

2010. május 13.  07:45

Robin Hood a populáris mitológiák egyik legtöbbször előráncigált figurája – utoljára 1991-ben zavarták be a sherwood-i erdőbe. Az akkor karrierje csúcsán lévő Kevin Costner nyilazta le az ellent, most Russel Crowe. Persze, azóta is megfordult itt, tévéfilmekben is feltűnt, hogy mást ne mondjunk.

Russel Crowe-nak kétségtelen, hogy jobban áll a gladiátor dress code, mint az erdőkerülő szerelés, de az előzményekre koncentráló Ridley Scott-filmben ez nem volt zavaró. Mindenkiben más-más Robin-karakter él, talán leginkább mégis a Kevin Costner figura a legemlékezetesebb, igaz, az 1991-es filmet már minden kereskedelmi csatorna annyiszor leadta, hogy legszívesebben lenyilaztuk volna az adásmeneteket összeállító tévéseket.



Ráadásul a filmhez rendelt Brian Adams-szám (Everyting I Do Do It For You) klipje az MTV történetének egyik legtöbbet játszott felvétele volt, így nem csoda, hogy húsz évet vártak egy újabb igazán látványos Hollywood-i feldolgozással. Mivel Robin Hood mindamellett meglehetősen elkoptatott brand, a Universal Pictures nagyon helyesen úgy döntött, hogy az előzményekkel csalogatja be a nézőket. A forgatókönyv megírására
Brian Helgelandot kérték fel, aki úgy döntött, hogy „ emberi léptékűvé teszi a legendát”.

A kreatív team azt akarta megmutatni, milyen volt az „eredeti” Robin Hood. Ez becsülendő szándék, ugyanakkor részint csalódás is – olyan ez, mint amikor egy James Bond-filmből kihagyják a Bond vagyok, James Bond-mondatot, M-et és Q-t.... Mivel az 1991-es film tartalmazott néhány látványos technikai újítást (a nyílvessző repülésének optikája), így joggal vártuk volna, hogy húsz év után újra előállnak valami attraktív technológiai megoldással. Nos, ez elmaradt.



De a legszembetűnőbb kánonszaggató gesztus mégis az, hogy Robin Hood – akinek első számú fegyvere ugyebár az íj - alapvetően karddal harcol. Scott nemcsak kosztümös történelmi kifestőkönyvet akart, hanem valódi drámát, melyben az erkölcs, a királyi erények, a tradíció és a hazaszeretet fogalmait is körüljárják. Helgeland az angol iskolásoknak is adott valamit: meséjének egyik sarokpontja a Magna Charta születése (ez az az alkotmány, amelyet 1215-ben írtak alá Runnymede-ben, miután az angol bárók föllázadtak János király ellen).

A film középrésze kissé leül, sokáig (40 percig) nincs akció, inkább Robin Longstride és Lady Marion kapcsolatának formálásával van Ridley Scott elfoglalva, illetve a história kifestőkönyvének megalkotásával. Pedig az erős nyitó jelent után - melyben egy attraktív várostromot komponáltak meg-, várnánk az újabb és újabb ütközeteket. Néhol a sztori vonalvezetése sem világos, a belviszályok kifejtése és az erővonalak precíz megrajzolása némileg leültetik a filmet, de a végén erőre kap a kissé hosszú, 148 percesre vágott történet.



Cate Blanchett játéka emlékezetes, Russel Crowe a szokásos formáját hozza, ezúttal is gladiátor volt, pedig Robin figurája valamivel finomabb karakter. Itt szó sincs arról, hogy Robin a tolvajok fejedelme lenne, nem is lop – a tisztesség maga, nincs benne lazaság, humor, maga a nyers erő, egy jámbor csupa szív óriás.

Mindenki más Robin Hood-képet őriz magában, nem is csoda, több mint harminc filmes adaptáció született az alaptörténetből, már 1913-ban feltűnt a filmvásznon. Jórészt mindig ugyanazokat az alaptörténeteket mesélték el a Robin-evangéliumokban, most viszont elkészült egy eretnek változat, mely könnyen lehet, hogy legközebb áll az eredeti Robin Hood-történethez. De hogy ez erény, vagy hátrány, nem tudjuk megmondani.