Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 10. péntek
Elvira
06:56
17:00
Belépés
ok

Melyik párt a melegebb?

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2010. július 5. 11:00
Fokozott rendőri biztosítással megkezdődött a Budapest Pride elnevezésű leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) film- és kulturális fesztivál vasárnap este Budapesten, a Teréz körúti Művész moziban.
Az idén tizenötödik alkalommal megrendezett fesztivál megnyitója után a helyszínre tucatnyi rendőr érkezett. Elmondásuk szerint csak kisebb atrocitás történt két-két ember között.

Az idei fesztivál kezdetét ugyanis beárnyékolta, hogy a közeli Erzsébet téren megemlékezést tartott a magát Magyar Nemzeti Gárdának nevező csoport. A fesztivál műsorvezetője Artner Sisso hangoztatta, remélik nem kell számítaniuk a szélsőjobbos fiatalok provokációjára.

A megnyitón két budapesti nagykövet és az LMP is képviseltette magát. Schiffer András, az ellenzéki parlamenti párt frakcióvezetője azt MTI-nek elmondta: pártjuk fontosnak tartja azokat a szimbolikus gesztusokat, amelyekkel egyértelművé teszi, hogy egyenjogúnak fogadja el az LMBT közösségét.

Jelezte, hogy a parlamenti pártok közül egyedül az LMP frakció képviseltette magát. Hozzátette: pártjuk azon lesz, hogy azokat az intézményeket erősítsék, amelyek hatékonyan fel tudnak lépni az LMBT közösséget zaklatók ellen.

Török Zsolt MSZP-s politikus ezt cáfolta, és véleménye szerint Schiffer András valótlanságot állított, amikor azt mondta, hogy a parlamenti pártok közül csak az LMP képviseltette magát a Budapest Pride vasárnap esti megnyitóján Budapesten.

A szocialista politikusnak az MTI-hez vasárnap késő este eljuttatott közleménye szerint ő - az MSZP esélyegyenlőségi ügyvivőjeként - jelen volt a rendezvényen. Hozzátette: az egyik közösségi oldalon időrendben nyomon követhető a helyszínről adott közvetítése is.


A megnyitón Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete magyarul köszöntötte a megjelenteket. Beszédében idézte Thomas Jefferson szavait az amerikai alkotmányból: "Nyilvánvalónak tartjuk azt az alapigazságot, hogy minden ember egyenlőnek született." A korábbi évek - atrocitásokkal megzavart - parádéi kapcsán hangsúlyozta: az Egyesült Államok támogatja az LMBT közösség küzdelmét.

Greg Dorey budapesti brit nagykövet videoüzenetben szólt a fesztivál résztvevőihez. Beszédében ő is hangsúlyozta, hogy az LMBT közösség tagjait ugyanazok a jogok illetik meg, mint másokat. Emlékeztetett arra, hogy az idén 15 másik nagykövetséggel közös nyilatkozatban támogatták a Budapest Pride fesztivált.

Az idei egyhetes programsorozatot Györgyi Anna Jászai Mari-díjas színészművésznő nyitotta meg, a programok részeként jövő szombaton tartják a meleg méltóság menetét.

A fesztivált szervező Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke, Steigler Sándor szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: a rendőrség az egyhetes programsorozat minden helyszínét védeni fogja, ahogyan más, melegek által látogatott szórakozóhelyeket is.

Részletes programhoz: Katt!

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t