Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 24., csütörtök - Eszter, Eliza
Az európai nemzeti parkok napja (1994)

James Cameron súlyos függősége

2010. október 28.  14:00
James Cameron természetesen nem hagyja kárba veszni az Avatar eddigi sikereit, és megerősítette, hogy készül a következő filmekre.

A folytatás első része előreláthatólag 2014 decemberében kerül majd a mozikba, az azt követő pedig nagyjából egy év múlva.

A 3D mágus rendező jövőre kezdi el írni a filmek forgatókönyvét, amelynek történetei különállóak lesznek, mégis összeáll majd belőlük egy nagyobb ívű cselekmény.

A történetek ezúttal is a Pandorán fognak játszódni, amely úgy megfogta a nézősereget szerte a világon, hogy nem egy ember akart ténylegesen is odaköltözni. Az új részek is 3D-ben készülnek majd el, ám az még nem dőlt el, hogy egyszerre forgatják-e le őket, vagy külön-külön.

Az Oscar-díjas rendező szerint a folytatásokban még inkább belemerülhetünk majd a pandorai életbe és karakterekbe, ami annyi ember szívét hódította meg. Cameron alig várja, hogy visszatérhessen Pandorára, ahol „szabadon szárnyalhat a képzelet.”

Valószínű, hogy a folytatások valamelyikében nagy szerepet kap majd az idegen bolygó óceánja is.

Azt még nem tudni, hogy az eddigi szereplőgárdából (beleértve Sam Worthingtont és Zoe Saldanát) ki fogja megint magára ölteni a 3D-s jelmezt, az viszont biztos, hogy a 20th Century Fox producerei nagyon örültek a hírnek.

„Nincs fontosabb dolgunk, és nincs nagyobb öröm annál, mint lehetővé tenni Jimnek, hogy ismét megvalósítsa Pandora lenyűgöző vízióját” – állították egy közleményben.
Forrás: BBC
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója