Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 24., csütörtök - Eszter, Eliza
Az európai nemzeti parkok napja (1994)

Beckham Észak-Koreában is becsavarta

2010. december 31.  17:00
Első alkalommal vetítettek le nyugati filmet Észak-Koreában

A Csavard be, mint Beckham című angol-német-amerikai koprodukció volt az első nyugati filmalkotás, amelyet műsorára tűzött az észak-koreai állami televízió.

Nagy-Britannia dél-koreai nagykövete, Martin Uden egy csütörtök esti Twitter bejegyzésében számolt be arról, hogy a december 26-án levetített Csavard be, mint Beckham volt az első nyugati gyártmányú film, amely képernyőre került az észak-koreai állami televízióban. A 2002-ben készített produkció bemutatásával emlékeztek meg a brit-észak-koreai diplomáciai kapcsolatok felvételének tízedik évfordulójáról - idézte a vetítés során elhangzott üzenetet a BBC.


A film címe a népszerű angol futballsztárra, David Beckhamre utal, aki jelenleg a Los Angeles Galaxy középpályása. A Parminder Nagra (Vészhelyzet) és Keira Knigthley (A Karib-tenger kalózai, Büszkeség és balítélet) főszereplésével készült alkotás két fiatal lányról szól, akiknek minden vágya, hogy példaképükhöz hasonlóan futballsztárok legyenek. A történetben számos olyan téma felbukkan, köztük a például a homoszexualitás, amely tabunak számít a kelet-ázsiai államban.

A foci hatalmas népszerűségnek örvend Észak-Koreában, a kelet-ázsiai ország labdarúgó-válogatottja az idei dél-afrikai világbajnokságra is kijutott, de mivel nem győztek munkatáborba küldték őket. Szeptemberben pedig barátságos mérkőzésre az országba érkezett egy olyan angol női futballcsapat, amelynek székhelye még az 1966-os angliai világbajnokság alkalmával látta vendégül az észak-koreai válogatottat.
Forrás: MTI
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója