Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 24., csütörtök - Eszter, Eliza
Az európai nemzeti parkok napja (1994)

Eladják a történelmi filmstúdiót

2011. február 15.  16:00
Hamarosan bevásárló- vagy akár lakóközponttá alakíthatják az egyik legismertebb indiai filmstúdiót.

forrás: flickr.com
A Mumbai egyik elővárosában lévő Filmistan Studiót 97 millió euróért (26 milliárd forintért) kínálják eladásra a Hindustan Times című lap keddi száma szerint.

A Hindustan Studió tizennégy színpaddal, börtönnel és rendőrállomással rendelkező stúdió 1943-ban kezdte működését, azóta csaknem hatvan bollywoodi filmsikert készítettek a falai között. A Times of India című lap szerint a stúdió a filmipar számára már nem jövedelmező. Ezért vetették fel a terület újszerű felhasználásának lehetőségét - az indiai filmkészítők sajnálatára. Az elmúlt két évben már két másik, szintén történelmi jelentőségű bollywoodi stúdiót is eladtak.

A bollywoodi filmgyártás annak ellenére veszteséges, hogy körülbelül 6 millió embernek ad munkát. A veszteség oka egyesek szerint az, hogy az indiai kormány csupán 1990-ben ismerte el a filmgyártást külön iparágként, addig pedig nem kapott anyagi támogatást, vagy kedvezményeket. A magas rizikófaktor miatt ma sem szívesen fektetnek be sokan a filmiparba. Az előállítási költségek legnagyobb részét a sztárok gázsija és a távoli helyszíneken való forgatás teszi ki. A legkevesebb pénzt a vágók és a forgatókönyvírók kapják. Az alkotók gyakran vesznek fel hitelt filmjeik finanszírozásához, vagy fordulnak az indiai alvilághoz segítségért. A veszteségesség oka talán emellett a mozik alacsony számában is keresendő, miszerint körülbelül 13 vetítőhely jut egymillió nézőre. Sok mozi csak állóhellyel üzemel, így igazi hősnek kell lenni ahhoz, hogy egy három-négy órás filmet végigálljon az ember.

Mindezek ellenére az indiai filmek nagyon népszerűek, mert egy olyan világba kalauzolják nézőjüket, ahol a gondok megoldódnak, s ők kikapcsolhatják nyomasztó mindennapjaikat. A bollywoodi filmipar körülbelül ezerkétszáz filmet készít évente (összehasonlításként Amerika hatszázat), a Mumbaiban forgatott (régebben Bombay, innen a név, a hollywoodi stúdiórendszer nevével való összevonásból) alkotások különlegessége zenés-táncos jellegük, amely egy európai szemnek talán furcsa, egy indiai számára természetes. Az epikus módon elmesélt történetelem után ugyanaz megjelenik dalos-táncos produkcióként is. A nézőknek szükségük van rájuk, így legyen akármilyen veszteséges is az indiai filmgyártás, életben kell maradnia ennek a kultúrának.
Forrás: MTI
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója