Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 24., csütörtök - Eszter, Eliza
Az európai nemzeti parkok napja (1994)

Cannes: megvannak a díjazottak

2011. május 22.  20:21
Elkezdődött a díjkiosztó, a világ Cannes-ra figyel.


Maïwenn Le Besco
A zsűri díját a francia filmrendezőnő, Maïwenn Le Besco vehette át a Robert de Niro vezette grémiumtól Polisse című filmjéért vasárnap a 64. Cannes-i filmfesztiválon.

A 35 éves színésznőként indult rendezőnő harmadik filmje egy szkeccsszerűen felépített, dokumentumfilmes eszközökkel dolgozó alkotás: egy párizsi kerületi rendőrség gyermekvédelmi osztályának stresszes mindennapjait mutatja be. A pedofil ügyek, a kiskorú zsebtolvajok, valamint az elhagyott vagy sérült gyerekekért folytatott küzdelemmel párhuzamosan az összetartó és éjjel-nappal együtt élő csapat tagjai családi és magánéleti konfliktusai is kirajzolódnak humoros és pergő jeleneteken keresztül.

A legjobb forgatókönyvnek járó díjat az izraeli Joseph Cedar Lábjegyzet című filmjének könyvéért ítélte oda a zsűri.

Kirsten Dunst
a fesztiválról kitiltott dán Lars von Trier Melancholia című filmjében nyújtott játékáért kapta a legjobb női alakítás díját vasárnap a 64. Cannes-i filmfesztiválon.

A legjobb férfi alakítás díját a francia Jean Dujardin érdemelte ki Michel Hazanavicius The Artist című fekete-fehér néma filmjének főszerepében nyújtott játékáért.

A zsűri nagydíját megosztva kapta a török Nuri Bilge Ceylan Volt egyszer egy Anatólia és az Arany Pálmát korábban már kétszer is elnyert belga Jean-Pierre Dardenne és Luc Dardenne Le gamin au vélo (A biciklis kölyök) című drámája vasárnap a 64. Cannes-i Filmfesztiválon.

A legjobb rendezés díját a dán Nicolas Winding Refn akciódrámája, a Drive érdemelte ki.

Az amerikai versenyfilm, Terrence Malick The Tree of Life (Életfa) című filmjének ítélte vasárnap a zsűri az Arany Pálmát.

A 67 éves Terrence Malick ritkán forgat, negyven éves pályafutása ellenére az Életfa csak az ötödik játékfilmje, amelyet rendezőként jegyez. A teljes univerzum működését bemutató, több mint kétórás film története az ötvenes években egy vallástól átitatott texasi kisvárosban játszódik, s egy átlagos háromgyerekes amerikai család sztoriját meséli el: a tekintélyelvű, fiait elnyomó apát alakítja Brad Pitt, oldalán a gyengédséget és az irgalmasságot megtestesítő anyával, akit Jessica Chastain játszik.
Forrás: MTI
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója