Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 24., csütörtök - Eszter, Eliza
Az európai nemzeti parkok napja (1994)

Kannibálok pusztítanak Londonban

2011. május 26.  16:00
címkék: HorrorLondon
Ruggero Deodato a világ egyik legvitatottabb filmrendezőjének tekinthető, mióta elkészítette a Kannibál holokauszt című áldokumentumfilmjét.

Csütörtökön mutatják be Londonban a film átvágott verzióját, ebből az alkalomból beszélt a BBC-nek a filmjeiről.

"Állandóan mozgom a műfajok közt. Egyaránt készítettem vígjátékokat, drámákat, a katasztrófa-filmeket, kannibál borzalmakat, reklámokat, és a gyerekeknek szóló televízió-sorozat is."

Ennek ellenére a legtöbb vitát kiváltó filmje mégis a Kannibál holokauszt című 1979-es film volt. A film Nagy-Britanniában egészen 2001-ig nem került bemutatásra, az erőszak reális ábrázolása, és a filmben szereplő állatok megölése miatt.  2001-ben kiadták az Egyesült Királyságában DVD-n a filmet, melyből hat percet kivágtak.

Most Deodato átszerkesztette a filmet, és csütörtökön este mutatják be Londonban. „Hiányzott a brit közönség, és az idők változnak”-mondta Deodato. 10 évvel a DVD piacra dobása után újra megvizsgálták a filmet, és természetesen 18 -as karika került rá.

És, hogy miről szól a film?

Négy filmes eltűnik az Amazonas dzsungelében, és mindenki azt feltételezi, hogy megölte őket a helyi lakosság. Ám egészen másra derül fény, amikor előkerül a filmesek felszerelése, és pár kazetta. A filmben speciális effekteket használnak, hogy úgy tűnjön minden megtörtént. „Imádom a realizmust, mióta Roberto Rossellini megteremtette azt”



Arra a kérdésre, hogy bármit máshogy csinált volna-e, Deodato egy dolgot emelt ki. "Ha visszamehetnék az időben elkerülném az állatgyilkosságokat. Nagy árat fizettem érte, többek közt azt, hogy nem láthatták a britek a filmemet."

Deodato tervei között szerepel a Ház a park szélén folytatása. Az eredeti filmből szintén kivágtak 12 percet, mely egy nemi erőszakot mutatott be, mert csak így engedélyezték a film bemutatását 2002-ben.

„Azt hiszem, amihez nyúlok, még mindig időszerű. Jó lesz visszatérni ebbe a műfajba, de soha nem felejtem el, hogy a valóság sokkal szélsőségesebb, mint bármilyen fikció.”
Forrás: BBC
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója