Az európai nemzeti parkok napja (1994)

Gulyás Luca

2011. június 17.  08:00

A Mosás, vágás, ámítás szereplői hazudoznak, szerelembe esnek, majd megpróbálnak mindent helyrehozni. Kísértetiesen emlékeztetnek saját magunkra.

Ha Audrey Tautou feltűnik a vásznon, valószínűleg senki nem marad közömbös iránta. Van, akit idegesít vagy kiborít, és van, akit feltüzel, megnevettet vagy rabul ejt az a két titokzatos szempár, a kecses mozdulatai és az őszinte kacagása. Számos szerepben láthattuk már, az Isten nagy, én kicsi vagyokban spirituális kalandorként, a Gyönyörű mocsokságokban török bevándorlóként, vagy például Coco Chanelként ismerhettük meg. De minden szerepét egyhez viszonyítja a nagyérdemű, Amelie-éhez.

Mert Amelie Poulainként nemcsak saját karrierjét állította Föld körüli pályára, hanem olyan hősnőt adott a filmvilágnak (persze ebben a társíró-rendező Jean-Pierre Jeunet-nek is volt némi szerepe), akire bárki felnézhet és értékelheti lehengerlő báját és kedvességét, és azt a hozzáállást a világhoz, amitől az egyszerű dolgok sem lehetnek mások, mint nagyszerűek.

Nos, ettől a csodálatosan kedves lánytól fényévekre van már a Mosás, vágás, ámítás főszereplője, Émilie. Mert Émilie nem jó ember. Kicsinyes, hazug és gyáva. Mentségére szóljon, hogy tulajdonságai jelenleg épp anyja, Maddy boldogságát szolgálják, neki akar jót, amikor különböző hazugságok hálójába gabalyodva saját titkos hódolójától, Jeantól kapott szerelmes levelét édesanyjának továbbítja. Ettől reméli a magányos asszony önmagára találását, akinek ez azóta nem sikerült, hogy férje elhagyta egy jóval fiatalabbért évekkel ezelőtt. Végül is sikerrel jár, de majdnem felégeti maga körül az összes utat.


A Mosás, vágás, ámítás első ránézésre egy könnyed, romantikus történet, egy kedves nyári limonádé, azonban mélyebbre ásva kiderül, hogy sokkal több annál.

Mert a szerelemre való ráébredés, a pár összehozása szinte háttérbe kerül az életigenlésre való buzdítás keserves próbálkozásai mögött. Megismerünk sorsokat, embereket, egyéniségeket, akik nem félnek nem tökéletesek lenni, akiknek megvannak a maguk hibái, és csak boldogulni próbálnak az életben. Valójában ez a film pontosan olyan, mintha csak lefilmeztünk volna egy részletet valakinek az életéből. Na jó, lehet, hogy egy kicsit bonyolultabb, hiszen a hazugságok efféle szövődménye itt már szinte burleszkszerű. Azzal a kivétellel, hogy most egyáltalán nincs kedvünk nevetni. Az ember esendő, és ezen nincs mit titkolni.

Általában könnyebben azonosulunk pozitív karakterekkel, így a Mosás, vágás, ámítás során néha igencsak nehezünkre esik együttérezni egy-egy szereplővel, hiszen amit tesznek minden, csak nem helyénvaló. Émilie kihasználja Jeant, Maddy is kihasználja Jeant, Jean pedig bosszút áll Émilie-n. Jean egyébként is egy kevéssé erős férfiként jelenik meg előttünk, jellemét pedig csak gyengíti Émilie iránt érzett szerelme.

Részemről rendben van, ha valaki nem próbál a valóságtól elrugaszkodott hősöket bemutatni, hanem inkább az életből merít ihletet karakterei megálmodásakor. Lehet, hogy kevésbé szerethetőek, de legalább általuk közelítünk a hús-vér emberek hús-vér problémáihoz.

Az már más kérdés, hogy a közönség mennyire fogja díjazni az efféle filmkészítést, hiszen sokan szórakozni vágynak a moziban, nem pedig arra, hogy saját kicsinyességükre, vagy tökéletlenségükre emlékeztessék őket. Persze nem feltétlenül kell bármit is számon kérnünk a mozin, nem feltétlenül kellenek mélyen szántó gondolatok, elég, ha valakit meg tud érinteni egy történet. A Mosás, vágás, ámítás nem akar reflektálni a világ dolgaira, a társadalmi problémákra, csak bemutatja néhány ember szövevényes viszonyát. Jean szerepében Sami Bouajila pedig bárkit levesz a lábáról. Itt maga a történet fontos, és az emberek, akik azt átélik.