Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 24., csütörtök - Eszter, Eliza
Az európai nemzeti parkok napja (1994)

Makk Károly a moszkvai zsűriben

2011. június 23.  15:45
Makk Károly zsűritagként vesz részt a csütörtökön kezdődő 33. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon, amelynek versenyprogramjában Elek Judit Visszatérés - Retrace című filmjét is vetítik.

Az A-kategóriás filmfesztivál nemzetközi zsűrijét idén Geraldine Chaplin vezeti - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Filmunió sajtóirodája. Az öttagú grémium munkájában Makk Károly filmrendező mellett Amos Gitai izraeli és Nyikolaj Dosztal orosz rendező, valamint a sevillai filmfesztivál igazgatója, Javier Martín-Domínguez vesz részt. A zsűri ítéli oda a július 2-án záruló filmmustra díjait, amelyek Moszkva védőszentjét, Szent Györgyöt mintázzák.

Elek Judit Visszatérés - Retrace című filmje június 27-én szerepel a versenyprogramban. Egyúttal ez lesz a produkció első külföldi bemutatkozása. A premieren a Filmunió értesülése szerint a rendezőn kívül a főszerepet alakító Kathleen Gati is megjelenik.

Mint a rendezőnő az MTI-nek korábban elmondta: a 98 perces film forgatókönyvét Mészöly Miklós Szárnyas lovak című novellája és Marguerite Duras Nyáron, este fél tizenegykor című kisregényének szabad felhasználásával írta. A magyar-román koprodukciót februárban mutatták be a magyar mozik.
Forrás: MTI
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója