Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 24., csütörtök - Eszter, Eliza
Az európai nemzeti parkok napja (1994)

Zombik lesznek a történelmi mű főszereplői

2011. augusztus 24.  10:00
címkék: HorrorJane Austen
Craig Gillespie rendezi a Büszkeség és balítélet meg a zombik című bestsellerből készülő filmet. Az ausztrál rendező azt ígérte: "hihetetlenül hű lesz" Jane Austen szelleméhez.


Na ilyen biztos nem lesz
A 194 éve elhunyt brit írónő, Austen nagyszerű regényét, a Büszkeség és balítéletet Seth Grahame-Smith dolgozta át.

A Büszkeség és balítélet meg a zombik 2009-ben került a könyvesboltokba, és rövid idő alatt több mint egymillió példányban fogyott el; húsz nyelvre fordították le, többek között magyarra is.

“Austen regényeinek hősei olyanok, mintha maguk is zombik lennének. Bármi történjen is körülöttük a világban, ők élnek a maguk kiváltságos buborékjában” – magyarázta Grahame-Smith. Az ő könyvéről is elmondható ez, bár az kissé abszurdabb – tette hozzá, megjegyezve, hogy Austen tulajdonképpen horrorregényt írt, csak nem tudott róla.

A zombis könyv képregényes változata májusban jelent meg, de a hollywoodi adaptáció kissé késlekedik. A Lionsgate áprilisban közölte, hogy a Plasztik szerelem rendezőjével szerződött a film leforgatására. Az ausztrál azonban közben megrendezte a Frászkarika című nyolcvanas évekbeli horror újrafilmjét, ami éppen a hét végén debütált az észak-amerikai mozikban.

A Büszkeség és balítélet meg a zombik sikere megint a hangulatteremtésen múlik, ez benne a nehéz – idézte Gillespie véleményét a The Los Angeles Times hétfői online kiadása. Ahogy megjegyezte: ez egy kicsit komolyabb lesz mint a Frászkarika, de hihetetlenül hű marad Jane Austenhez, valamint az általa ábrázolt társadalom dinamikájához és ahhoz a humorhoz, ami regényben megírt helyzetekből fakad. “Ráadásul hozzájön a zombis horror” – fűzte hozzá.

Az ausztrál rendező szerint a késlekedés még jól is jöhet, hiszen a tévében futó The Walking Dead-sorozattól, a két éve bemutatott Zombielanden át a hamarosan a mozikba kerülő World War Z-ig, ezek a produkciók szépen előkészítik a terepet a halálosan komoly, bár igen mulatságos című történelmi darabnak.
Forrás: MTI
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója