Fliegauf Benedek és a Womb Cannes-ban
Hozzátette: Fliegauf Benedek a Műhely első magyar résztvevője lesz. Az egyhetes szakmai találkozóra összesen 15 készülő film alkotói kaptak meghívást.
Papp Csaba Zoltán beszámolt arról, hogy Georges Goldenstern, a L, Atelier igazgatója a magyar rendező locarnói díjas Tejút című munkáját látva kérte be a Womb forgatókönyvét, és hívta meg Fliegauf Benedeket Cannes-ba. A közlés szerint a Womb szerelmesfilm, ilyet Fliegauf Benedek még nem csinált.
Az író, rendező, hang- és látványtervező Fliegauf Benedek eddigi játékfilmjeivel - Rengeteg, Dealer, Tejút - kiemelkedő sikereket ért el külföldön, számos fesztiváldíjat gyűjtött be.
Fliegauf Benedek az MTI megkeresésére a meghívásra úgy reagált: "nagyon, nagy dolog, nagy megtiszteltetés számomra, mert még soha nem voltam Cannes-ban semmilyen projekttel". Mint mondta, a program keretében producerekkel és filmforgalmazókkal fog találkozni.
A Womb című szerelmesfilmjéről csak annyit mondott, "szinte biztos", hogy októberben kezdik el a forgatást angol anyanyelvű színészekkel.
Hozzátette, hogy a stáb nemzetközi lesz: német, magyar, valamint angol szakemberekkel dolgoznak. Megemlítette azt is, hogy a film felvételeit az Északi-tenger mellett, Hamburg környékén készítik majd.



