Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 24., csütörtök - Eszter, Eliza
Az európai nemzeti parkok napja (1994)

Pindroch Szentendrén bunkózik

2011. szeptember 30.  20:30
Végre egy film Bajor Imre, Gesztesi Károly és Stohl András nélkül! S e kijelentésben semmi rosszindulat nincs, pusztán abbéli közös örömünk, hogy új tehetségek is felkavarhatják végre a magyar filmszakma állóvizét.


Pindroch mesél (Fotó: Kováts Zsófia)
Új magyar film a láthatáron, melynek egyelőre még csak egy beharangozó, kedvcsináló részlete készült el, s melynek nem titkolt szándéka, hogy az ifjúságot célozza meg.

Amennyiben pedig a fiatalság az online közösségi és egyéb felületeken tetszését nyilvánítja ki, az alkotók elkészíthetik – hiszen a siker remélhetőleg meghozza a befektetők kedvét – ezt az újító szellemű vígjátékot.

No de miben is számít újítónak a BEG? (Egyébként, mint az alkotóktól megtudtuk, a „BEG” szó, eredetileg mint munkacím merült fel és a „bag” angol szó magyarításából született.) A Magyarországon eddig kevésbé kiaknázott tinivígjáték műfajához nyúl, jól kidolgozott, erős egyéniségű karaktereket vonultat fel, és olyan formanyelvi újításokat eszközöl, amelyekkel fényévekre kerülünk a kisrealista képi világtól.

A hangsúly a verbalitásra kerül, a fiatalok szópárbajai szórakoztatják majd a nézőt. Amint azt Hamvas Dániel, a film forgatókönyvírója elmondta, a figurák, a képi világ nem akar hiteles lenni, ezek sokkal inkább csak karikatúrák, csak szórakoztatni akarnak.

Nos, a film valóban nyitódarabja lehet egy új korszaknak és bebizonyíthatja, hogy a néha már-már temetett honi filmgyártás valóban képes megújulni. Az alkotógárda törekvése nemes, az anyag ígéretes, kíváncsian várjuk a folytatást!



A film rövid tartalma:

- Máriónak párkapcsolati problémái vannak
- Daninak nincsenek párkapcsolati problémái – csak párkapcsolatai
- Gellértnek nincsenek párkapcsolatai – csak problémái

A kertváros (fő)hőseinek, a telepi (barom)arcokkal való szokásos heti szájkaratéjában új dimenziók nyílnak meg, amikor ősellenségeik rettenthetetlen vezére, Syk, fizikai síkra emeli a vitát és hozzávág egy csavarhúzót Dani kedvenc Playboy-ához. Dani véres bosszút esküszik a sérült playmate-ért, ám az alapvetően vérszegény revans egy sokszereplős játékot indít be, a magassági kihívásokkal küszködő helyi maffiózóval és Tesco-gazdaságos osztagával, Syk-kal és szellemi kihívásokkal küszködő bandájával, a hőseink barátságával küszködő haverokkal, és egy rakás egyéb elmebeteggel a sakktáblán. És ahogy egyre többen hajkurásszák hőseinket, a tomboló házibulik és fékeveszett illegál-partik barátságos helyszínei közé egyre több barátságtalan keveredik – és a tempó fokozódásával Márióéknak egyre kevesebb esélyük marad ép bőrrel kimászni a pácból. Hacsak…


Szereplők: Tasnádi Bence, Sándor Péter, Pindroch Csaba, Uray Bálint, Törőcsik Franciska, Korcsmáros Felícia, Mohai Tamás, Noé Viktor, Mesés Gáspár, Felkai Tamás

Írta: Hamvas Dániel & Lafka Dávid
Rendezte: Lafka Dávid
Fényképezte: Tóth Gergely
Vágó: Csabai Attila
Hang: Dévényi Tamás
Zenét szerezte: Takács Zsolt
Soundtrack: Zack Weaver (HUN) feat. Kristopher Sickles (USA)
Stylist: Kállay Dóra
Executive Producer: Hamvas Dániel, Kembe Sorel-Arthur, Pindroch Csaba
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója