Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 24., csütörtök - Eszter, Eliza
Az európai nemzeti parkok napja (1994)

Ma ünnepelne a nő, aki Belmondót is meghódította

2011. október 25.  15:00
Ma lenne 80 éves Annie Girardot, a hatvanas-hetvenes évek francia filmjeinek meghatározó és rendkívül népszerű alakja.

Neve vonzotta a közönséget, vibráló, temperamentumos, élénk eszű, csipetnyi humorral is megfűszerezett asszonyfigurái még ma is népszerűek.

A franciák egyik kedvence 1931. október 25-én született Párizsban, a filmvásznon Édesanyjához hasonlóan ápolónak tanult, ám végül a színészet mellett döntött. Húszévesen iratozott be a párizsi Conservatoire színész szakára. Diplomáját 1954-ben kapta meg. Tanulmányai végeztével a Comédie Francaise szerződtette, a társulatnak három évig volt tagja.

Szerepelt szerelmi drámában, pszichokrimiben és vígjátékokban is.

1955-ben a Tizenhárman az asztalnál című filmmel mutatkozott be. Öt évvel később legismertebb szerepét - Nadia, a prostituált - játszotta el Luchino Visconti a (1960) Rocco és fivérei című klasszikus filmjében. Nadia szépsége éket ver a két testvér, Rocco és Simone közé, megőrjíti és egymás ellen fordítja a fivéreket.

Pályafutása igazán a hatvanas években vett lendületet. Játszott a hét epizódból álló A francia nő és a szerelem (1960) című filmben

1967-ben játszott az Élni az életért című drámában, a Boszorkányok című komédiában. Szerepelt a Dillinger halott (1968) című filmdrámában is. 1969-ben Belmondo partnere volt az Egy férfi, aki tetszik nekem című filmben.

Később Girardot sokat és válogatás nélkül forgatott. Számtalan könnyed hangvételű vígjátékot vállalt el: A hölgy nem iszik, nem dohányzik, nem flörtöl, csak fecseg (1970), Nem zörög a haraszt... (1973) stb.

Krimikben és vígjátékokban is nagy sikert aratott, A szoknyás zsaru (1978), valamint az Ellopták Jupiter fenekét (1981) című alkotásban Phillippe Noiret oldalán hódította meg a nézőket.

A cikk itt folytatódik
Forrás: Mi van ma?
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója