Szólj hozzá!
A legsármosabb férfi nincs többé
2012. január 1.
08:00
"Annyira hozzátartozott Párizshoz és annyira párizsi volt, mint az Eiffel-torony" – mondták a sanzonénekes–filmszínész Maurice Chevalier-ről, aki negyven éve, 1971. január 1-jén halt meg.
1888. szeptember 12-én született Párizsban, egy szobafestő kilencedik gyermekeként. Nem túl nagy lelkesedéssel folytatott iskolai tanulmányaival tizenegy évesen hagyott fel, ezután volt vésnökinas, munkás, akrobata és utcai énekes. Tizenhét évesen fedezte fel a korszak nagy sztárja, Mistinguette, az ő pártfogásának köszönhetően a jellegzetes szalmakalapot viselő Chevalier gyorsan a közönség kedvence lett. 1914-ben, az első világháború kitörése után bevonult, megsebesült és hadifogságba esett, a fogolytáborban megtanult angolul. Hazatérve ott folytatta, ahol abbahagyta, 1925-ben énekelte el a Valentine című dalt, amely élete végéig védjegye maradt.
1928-ban Amerikába költözött, az itteni nézők a csinos és bájos Jeanette MacDonald oldalán kedvelték meg, Örök szerelem és The Big Pond című filmjükért Oscar-díjra is jelölték. A gyümölcsöző munkakapcsolatnak privát okok vetettek véget: Chevalier – számára szokatlan módon – sikertelenül udvarolt partnerének, s emiatt összekülönböztek. 1935-ben aztán végleg hazaköltözött, állítólag azon bőszült fel, hogy a stúdiók csak mellékszerepet ajánlottak neki.
Párizsban ismét a kabarék királya lett. Franciaország német megszállása után sem vonult vissza, sőt Németországban is fellépett, francia hadifoglyok szabadon bocsátásáért cserébe. Ezért később azzal vádolták, hogy kollaboráns volt, s bár felmentették, az angolszász országokba még évekig nem kapott beutazási vízumot.
Chevalier sokáig egyszemélyes show-műsorral járta a világot, majd 1957-ben visszatért Hollywoodba. A film fővárosában tárt karokkal fogadták az őszülő hajú, de még mindig csillogó szemű "szívkirályt", aki jobbára kedélyes öregurakat játszott. Remekelt Billy Wilder Délutáni szerelem című vígjátékában, a Kánkán, a Fanny és a Gigi című filmekben, utóbbiban két betétdalt külön az ő számára írtak. 1959-ben tiszteletbeli Oscar-díjat kapott fél évszázados pályafutásáért. Utoljára 1967-ben a Majmok, menjetek haza című komédiát forgatta, Hollywoodtól 1970-ben az Arisztokraták című Disney-rajzfilm főcímdalának eléneklésével búcsúzott.
80 évesen, a párizsi Lidóban adott önálló estjén állt utolsó alkalommal színpadon. Megromlott egészsége miatt vissza kellett vonulnia, de szavai szerint élete végéig minden este a műsorára készült. Szíve 1972. január 1-jén mondta fel a szolgálatot.
Chevalier fő vonzereje a lényéből áradó "charme", derű és báj volt, a műfajokat és a szerepköröket is könnyedén váltogatta. Francia akcentusa, behízelgő hangja Amerikában a gáláns francia monsieur megtestesítőjévé tette – a hangosfilm első sztárja, Al Jolson szerint: "ő a legjobb dolog, ami Lafayette óta Franciaországból érkezett." Magánéletében bizonytalan és kemény volt, vélhetőleg igazán csak anyját és közönségét szerette – hogy a közönség miért szerette őt, azt nem értette. "A hangom soha nem volt valami csodálatos, táncolni sem tudtam ragyogóan. Az emberek egész egyszerűen jól érezték magukat, amikor a műsoraimat nézték" – találta meg a magyarázatot.
MTVA-Sajtóadatbank
1928-ban Amerikába költözött, az itteni nézők a csinos és bájos Jeanette MacDonald oldalán kedvelték meg, Örök szerelem és The Big Pond című filmjükért Oscar-díjra is jelölték. A gyümölcsöző munkakapcsolatnak privát okok vetettek véget: Chevalier – számára szokatlan módon – sikertelenül udvarolt partnerének, s emiatt összekülönböztek. 1935-ben aztán végleg hazaköltözött, állítólag azon bőszült fel, hogy a stúdiók csak mellékszerepet ajánlottak neki.
Párizsban ismét a kabarék királya lett. Franciaország német megszállása után sem vonult vissza, sőt Németországban is fellépett, francia hadifoglyok szabadon bocsátásáért cserébe. Ezért később azzal vádolták, hogy kollaboráns volt, s bár felmentették, az angolszász országokba még évekig nem kapott beutazási vízumot.
Chevalier sokáig egyszemélyes show-műsorral járta a világot, majd 1957-ben visszatért Hollywoodba. A film fővárosában tárt karokkal fogadták az őszülő hajú, de még mindig csillogó szemű "szívkirályt", aki jobbára kedélyes öregurakat játszott. Remekelt Billy Wilder Délutáni szerelem című vígjátékában, a Kánkán, a Fanny és a Gigi című filmekben, utóbbiban két betétdalt külön az ő számára írtak. 1959-ben tiszteletbeli Oscar-díjat kapott fél évszázados pályafutásáért. Utoljára 1967-ben a Majmok, menjetek haza című komédiát forgatta, Hollywoodtól 1970-ben az Arisztokraták című Disney-rajzfilm főcímdalának eléneklésével búcsúzott.
80 évesen, a párizsi Lidóban adott önálló estjén állt utolsó alkalommal színpadon. Megromlott egészsége miatt vissza kellett vonulnia, de szavai szerint élete végéig minden este a műsorára készült. Szíve 1972. január 1-jén mondta fel a szolgálatot.
Chevalier fő vonzereje a lényéből áradó "charme", derű és báj volt, a műfajokat és a szerepköröket is könnyedén váltogatta. Francia akcentusa, behízelgő hangja Amerikában a gáláns francia monsieur megtestesítőjévé tette – a hangosfilm első sztárja, Al Jolson szerint: "ő a legjobb dolog, ami Lafayette óta Franciaországból érkezett." Magánéletében bizonytalan és kemény volt, vélhetőleg igazán csak anyját és közönségét szerette – hogy a közönség miért szerette őt, azt nem értette. "A hangom soha nem volt valami csodálatos, táncolni sem tudtam ragyogóan. Az emberek egész egyszerűen jól érezték magukat, amikor a műsoraimat nézték" – találta meg a magyarázatot.
MTVA-Sajtóadatbank
Forrás: MTI
